Nemsoká Millow is remélhetően besegít az írásba– ha ma lesz ideje!:) Addig nekem is kéne egy pár sor bejegyzést összedobni… eléggé le vagyok merülve mostanában, jövő hét pénteken pedig, már a nyakamra került a ballagás és az érettségi. Eljött a nap, melyet életemben eddig legjobban vártam, de mikor ideértem ezen ösvény végére, valahogy mégis olyan nehéz lelépni róla és az ismeretlenbe vágni.

Olyan hihetetlen, hogy ismét négy évvel idősebb lettem, megváltozott az életem, le kell érettségiznem, aztán egy nagy korszakot hagyhatok magam mögött. Ezen viszontagságok közt érzem azt, hogy talán mind a környezetemmel, mind a barátaimmal és osztálytársaimmal kezdhettem volna máshogy is. – valahogy úgy érzem sok mindent elhibáztam és kicsit bűntudatom is van miatta.

Nem mindenkivel találtam meg a suliban a közös hangnemet, főleg nem a közös nevezőt. Mégis rengeteg ismerős és barát lett az óta. Bár, amolyan „összepasszított-kényszeres” haveri körnek éreztem sokszor magát a gimnázium légkörét, hiszen önszántából senki sem ismerkedett volna a másikkal – de így összezárva muszáj volt.

Azért sok mindent elbasztam, de ma már nevetek rajta, kezdve az első bemutatkozó órával, az első pár hónappal és minden ezt érintő hülyeséggel. Főleg a második év, a harmadikra már sikerült berendezkedni – ekkorra találtam meg normális hétköznapi stílusom, és aki magam is vagyok, és valahogy kezdtünk összébb nőni.

De ezekre a társas kapcsolatokra rátetézett még mindig valami magánéleti probléma is általában árnyékolta az iskolai kapcsolataimat. Amiből rendszerint olyan hihetetlen bonyolult érdekbarátságok és üzleti összefonódások születtek - hogy alig vártam a negyedik évet, hogy magam mögött hagyhassam az egészet!

Lényeg a lényegben, kezdek elérzelgősödni, pedig sosem gondoltam volna, hogy mély hatással lesz rám ez az egész eltöltött négy év. Várom elszántan a szabadságot, hiányzik egy új élet amit majd tudatosan tervezhetek meg… és mindenképp szükségem van ebben rengeteg segítségre – amit elsősorban még meg kell fogalmaznom mik legyenek… Szó ami szó, gyorsan vége lett!

Ma van 2009. április 14. évfordulója ez pedig egy bizonyos keddi nap volt - amikor elindultam egy nagy lökéssel le a lejtőn... Ezek a pillanatok, itt ülve és pötyögve, visszaemlékezve, úgy érzem, életem egyik legnehezebb feladatai közé tartozik. Ekkor, pontosan bő két éve, hatalmas változások következtek be az életemben. 2007től kezdve fokozatosan naív, kedves, bizalmat és szeretetet érezni tudó Popov 2009. április 14.-én váratlanul meghalt.

Új irányba terelődött, olyan külső és belső hatások érték a lelkét, amivel már nem tudott megbirkózni. Saját csalódásai és kudarcai az emberekben, elvesztették a hitet és teljesen visszavetették társas lényét. Minden felgyülemlett lelki problémáját egyedül lehetett csak megoldania, embert próbáló feladat volt.

Helyét hosszú hónapokig tartó elmélyült magány, szenvedés, gondolkodás, világrendépítés, újrakezdés, szakadékban ülés, teljes antiszocialitás és végtelen önsajnálattal keveredett pesszimista mélységekbe süllyedő magatartás folytatta… mely tartós depresszióval és fóbiás félelemmel társult más hímneműek iránt. Aminek hatására körülbelül teljesen ént váltottam, szinte egy teljesen más ember lettem.

Több mint két évig tartott, mire újra ismerkedni hagytam magam, konkrétan nem is én keresve, de egy kiskaput nyitva hagytam. Felbírtam rá készülni, hogy újra lehessen társam, talán mertem egy utolsó esélyt adni, hogy valaki megismerhessen és megkedveltesse magát. S végre testileg és lelkileg is képes voltam igazán közel kerülni valakihez, egyáltalán képes lettem „dolgokra”, amire addig lelki félelmem miatt nem sok esély lehetett…

Sokadik és egyben legfájdalmasabb és legutolsó kihasználásom nagyon sok mindenre ráébresztett. Megjött az arany négyes megállapítás, miszerint a „melegek lopnak, csalnak, hazudnak és tönkretesznek” – mely tény mellett nem tudtam elhaladni. Hónapokon át nyalogatva sebeimet, megpróbáltam az életem tudatosan újraépíteni, kész érvekkel és tervekkel szabályok hálójára halmozni.

Tudatosan újratervezni a barátságaimat, barátaim megbízhatósági faktorát megtervezni, mesterségesen új ismeretségeket alkotni – alaposan átellenőrizve és kiszámítva valószínűségét/életszerűségét egy-egy barátságnak és minden múltban lévő emberrel elszakítani minden egyes szálat a jelen és a valóság közt. Az új arcokat pedig többszörösen és alaposan leellenőrizni, utánajárni, és átelemezni – szinte alapelvemmé vált.

Itt vagyok most, és újra emlékezem vissza életem egy e rossz szakaszára. Amit egyedül, önmagam oldtam csak meg. Szinte rettegek az érzéstől, amit akkor átéltem, nem tudom valahogy még mindig egyszerűen rágondolni. Gombóc forog a torkomban, s néha álmaimban és kósza pillanataimban és felüti fejét az az sok-sok minden. Arra persze rájöttem, hogy még nagyon sok-sok évnek kell eltelnie, hogy megnyugodjak legbelül…

El sem hiszem, hogy ketten már idáig jutottunk, mintha ez a fél év, csak így egy szempillantás alatt elszaladt volna. Ekkor döbbenek rá, hogy Millow-al sokkal többet éltem meg ennyi idő alatt, mint másokkal eddigi életem során összesen. Pedig visszaemlékszem a kezdetekre, azokra a félénk és tétova lépteimre. Mikor minden áron megpróbáltam magabiztost mutatni, aki ismeri a világot és nem fél semmitől. Aki minden helyzetben magabiztos és határozott.

A valóság félelem volt, érzések kavalkádja, döntések közti vacillálás az ész és az érzelem közti elszánt harc… sokat ismertem bár a világból, de kiterjedt tapasztalatom, csak egy piciny szelete lehet az univerzumnak. Jó érzéssel tölt el mégis, mennyi minden megváltozott az utóbbi időben. Talán most lettem igazán felnőtt és most kezd az életem révbe érni.  Nagyon félek attól, hogy ilyeneket leírok, de mégis csak meg kell osztanom önmagam belső világát.

Uhh pedig mennyire féltem…adott egy kedves átlagos srác, akiben megfogott az az optimizmus, és az a vidámság, mely bennem rég nem létezett már. Miközben újra nyerte vissza szürke és nyomasztóan szomorú életem a színeket, aközben kezdett elindulni valami új, az, hogy újra elkezdtem álmodni. Mertem nagyot és kicsit, közepest és a valóságtól elrugaszkodót álmodni.

Pedig mennyire féltem! Rettegtem attól, hogy lesz majd egyszer egy nálam sokkal szebb, kedvesebb, jobb dumával rendelkező, helyesebb, határozottabb, tapasztaltabb fiú, aki majd leveszi a lábáról, miközben én még csak beleszeretni kezdek. Féltem, hogy lesz jobb, több, egyénibb, kielégítőbb, nagyobb farkú, szexibb, borostás, és mindentéren elragadóbb. Hiszen ma már minden más fiúnak, és azoknak akik az életemből részt vettek el, mind csak ezek a külsőségek számítottak - erre persze keserűen rádöbbentem, de mindig csak akkor, mikor már többet éreztem:(. Paranoiás voltam, szinte már betegesen. Féltem attól is, ha egy olyan srácot ismerek meg Millow személyében, akinek én lehetek az első – majd kinyílik előtte a világ és el kell hagynia azért, hogy megismerje másokkal is a dolgokat...

...Hogy legyen viszonyítási alapja. - ezeken rengeteget filóztam, hogy belevágjak-e a kapcsolatba - vagy se. Heteken át tudatosan próbáltam tervezni és számtalan variációt eljátszani, hogy önmagamon túlmutatóan tökéletesnek látsszak. Teljes egészében az első hónapokban csak az eszemet használtam, miközben tudtam, nem sokáig tarthatom vissza az érzéseim sem. Sokat kellett várnom, mire akadtak idők, mikor a gondolataim elengedhettem és hagyhattam, hogy ne motoszkáljanak a fejemben.

Számításaim tartottak vissza nagyon sok érzés és gondolat kimondásától. Miközben csak az újév első napján mertem kimondani először azt, hogy szeretem. – nagyon erős volt bennem a gát, hogy ez is csak az alkohol nyomására adhattam ki, ráadás az óta se mondtam valami sokszor… hiszen nem mondani kell, hanem érezni!

Hát elérkeztünk a mához. Baljós árnyaim egyelőre nem teljesültek be, s sikerült végre kicsit ellazulnom és élvezni az életet vele. Nagyon sok élményt tartogató délutánt és estét eltölteni:$ Amit nagyon köszönök a mai napig. Ennyi lett volna. Fél év után azt mondhatom őszintén, remélem ez életem egyetlen jó döntése, és sosem fogom megbánni:)! Várom kíváncsian a továbbiakat, s megpróbálok pozitív pesszimistasággal állni a világhoz.

Hát elnézést mindenkitől, de az életem váratlan fordulatba ért. Egyszerűen olyan hihetetlenül felgyorsulva telik az idő, és annyira el vagyok maradva minden teendővel és annyira nem tudom követni a napokat, heteket, hogy képtelen vagyok miről írni. Mintha egy japán gyorsvonaton csücsülnék, mikor rádöbbenek, hogy már megint vasárnap van és megint egy hétvégénél tartok, akkor próbálok visszaemlékezni mi is volt a héten.

Teljesen összefolynak, főleg a hónapok, megint hónap közepe táján lapozok a falinaptáron, megint összekavarom, hogy húsvét egyáltalán mikor is van? – főleg tegnap, már azt hittem húsvét el is telt…csak nem vettem észre…:S Általában a napokból meg annyira emlékszem, hogy „már megint este van és feküdni kell, mert pár óra múlva kelhetek”

Bennem van a tenni-vágy, de nem is tudom, mit tegyek, és hol kezdjem. Egyelőre csak tapogatózok, átlagosan, boldogan, egyszerűen elvagyok. Ritkított bejegyzéseim közt is olyan, mintha naponta egyet írnék, mert legutóbbit is úgy vélem h tegnap előtt este írtam, pedig bőven két hete már:S Istenem totál legyökereztem mikor néztem a dátumot, h ujjajj most hanyadik hó van?:D

Beteg is voltam múlthéten, de ez nem szabta időm korlátját, egyedül csak alváshiányom tudtam pótolni. Egy aranyos kis mandulagyulladást hordtam ki lábon, ami már úgy érzem, elmúlt… a másik, hogy esténként beiktattam bringázást, meg egy kis szabadidős tevékenységet. Megtaláltam kicsit az összhangot minden közt, és már kevesebbet ülök a számítógépnél is… egészen sokat fejlődtem. És a Facebook-on megfogadtam, hogy mindennap két embert törlök!:D így legalább lassan csak azok maradnak, a kb. 100-150 ismiből akikkel télleg beszélek:D ennyi....

Istenem, megint nincs miről írnom tovább. Azt hiszem be is fejezem. Röviden és gyorsan lezárom. Mintha anyám kérdezné h „mi volt a suliban?” SEMMI” és tényleg igazából egész hónapban SEMMI sem történt. Így már ihletem sincs:D egyszer majd visszatérek, talán nyár elején… addig türelem mindenkinek és ne feledjétek – néha még jelentkezem:xD

Mikor az ember nem magányos, akkor is lehetnek ám magányos pillanatai. Fáradt és nyomasztó esték, magányban telt percek és a várakozás állandó öröme. Mikor vágysz rá, s képzeleteddel nem tudod elengedni vágyálmaidban. Mikor szükséged van az ölelésére, az illatára és forró testére... Miért? Léteznek vajon olyan emberek, akik érzéstelenek és sosem éreznek senki iránt szeretetet a legkisebb mértékben is?

Úgy hiszem, nem létezik ilyen (csak huzamosabb ideig), érdekes és megmagyarázhatatlan módon, bebizonyosodik, hogy egyszer mindenki érez valamit a másik iránt. A puszta vágy, és a szeretet keveréke, megteremti azt a harmóniát, ami boldoggá teheti önmagát és partnerét. A kérdés, hogy ezzel az égető vággyal mit tegyünk, ha folyton kínoz?

Most is ezen a fárasztóan nyomasztó estén ülök egy szál köntösben és képek százai ugranak be a fejemben, főleg az előző együtt töltött éjszaka után. Az arca a félhomályban, testének alig látható körvonala, vagy esetleg belső érzékünkkel és tapintásunk erejével látott mozdulatai az éjszakai fényben. Szemeinek csillogása, mikor elmerülsz benne, nyelvének siklása bőrödön…

Forró csókja, melyet nagyon hosszú és erősen összefonódó ölelés előz meg – vagy éppen párhuzamosan minden tényező együtt. Fedetlen felsőteste, melyen tenyered pihenteted és fejed hajtod mellkasára… vagy a csupasz és mezítelen teste, melyhez felhevülten és vágytól égve simulsz hozzá mindig… meg tudnál őrülni érte, de mégis vissza kell fognod magad – nehogy túlzásba vidd!

Most igazából vágysz rá, testi örömökre vágysz csupán, vagy szeretetre? Érzelemkifejezésre, vagy energia levezetésre? Egyik sem lehetséges külön-külön. Az érzések és vágyak komplex és összehangolt hálója, igazából egy szóval írható körbe. Amikor eljön az a pillanat, hogy már nem csak vágysz rá, hanem életed része is egyben. Az egyetlen legfontosabb dolog, ami csak téged jellemez, és akivel boldog lehetsz.

Akkor vagy boldog, ha tudod, hogy örömet okozol neki. Ilyenkor ezt a sok leírt dolgot nem fejted ki prózai módon, csak egy szót suttogsz, őszintén a fülébe mikor karjaidban fekszik - mégpedig azt, hogy „szeretlek”…!

Először is egy hétköznapi velem élő problémáról fogok ma nektek írni, amiről igazából nem sokat tehetek, vagyis tehetek, de csak akkor, ha fogom magam és elköltözök innen – úgy lenne azonnali megoldás. Ez a probléma pedig elég szerves részét képezi a mindennapjaimnak. Szeretném a legérthetőbben felvázolni, és akinek van valami építő tanácsa ellene, az igazán nyugodtan kommentezhet. Szóval a következő a helyzet:

Először is jelenleg a szüleim tudnak róla, hogy Millow-al találkozgatok, hiszen már élőben is látták. Második alkalommal már egész tűrhető volt a szituáció és nem futottunk zátonyokra. A helyzet innentől nem is lenne bonyolult, de mindezt az pikantériázza meg, hogy erre a bemutatásra majdnem 4 hónapnyi időt vártam, mire biztos voltam benne (és nem az illető fiú miatt, mert mi biztosak voltunk egymásban). Eddig a legkisebb mértékben sem tudtak róla itthon…

Miért tettem ezt? Mert nagyon féltem attól, ha tudják, hogy járok valakivel, akkor majd beleszólni kezdenek, vagy korlátozzák a találkozóinkat, vagy éppen megpróbálják belülről úgy manipulálni a szálakat, hogy egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy eltávolodunk egymástól. Ennek pedig szakítás lesz a vége. Eddig ebben az eltelt időben igazából a párom nyomására döntöttem úgy, hogy bizalmamat felé úgy mutathatom ki még jobban, hogy akkor legyen – beközlöm és bemutatom a szüleimnek. /korábbi párkapcsolataimban is ez a szülői zavarkeltés, úgy érzem nagyban hozzásegített a véghez/

Azt gondolván, hogy talán innentől nem változik semmi, s minden ugyanúgy marad, hát bemutattam. Ezért volt az, hogy majdnem 4 hónapon keresztül vártam, mire úgy éreztem annyira maximálisan erős a kapcsolat, hogy megtehetem ezt a lépést és nem fogunk a családom miatt szétszakadni. Ha végül is rajtam múlt volna, és semmi nyomás nem lett volna a vállaimon, akkor talán 1-2 év múlva mondtam volna meg a párkapcsolatom létét (vagy SOHA!).

Mi van a jelenben? – Hát a jelenben az van, hogy erősen elgondolkodtam azon, hogy lehet rossz döntést hoztam. A csodálatosan harmonikus és hétköznapian egyszerű és jó párkapcsolatomat kitettem a lehető legnagyobb veszélynek, a támadási felületnek. Igen, mivel már nem hazudok, vagy nem falazok, vagy éppen nem mondok semmit, hogy hova megyek, vagy hol leszek, csak lazán hozzácsapom h „Millow-al töltöm az időt!” – megszületik ez ellen az ádáz manipuláció és a korlátok felállítása 18 éves koromban. (mintha ekkor kéne nevelni – azzal már elkéstek nem?)

Ennek köszönhető lett ez a mostani kibaszottul elbaszott hétvégi szombati nap, amiből ha akarnék, akkor se tudnék semmi jobbat kihozni… mert egyszerűen olyan szinte meg van a kezem láncolva, hogy nem tehetek ellene semmit. Elsőnek kezdjük az alap ténnyel. Mivel tudják a párom hol lakik, és én hol lakom, a kettő közti időintervallumot lehetetlen elfedni, így mindig tudják, még ha hazudnék is, hogy vele voltam, vagy tőle jöttem stb... mert ha telóznak h mikor jövök és mondom a „nemsoká tagot” akkor az a nemsoká pont annyi idő (de felesleges is a hazugság)

Ez ellen kötelékek jönnek be. Például hétvégente egyszer mentem általában éjszaka „bulizni”, ami nem mindig pont az volt, de most már még jobban kötve van az egyszer – mintha akkori írott szabály lett volna. Hétköznap is találkozgattunk ám elég gyakran, mivel mindig volt valami ötletes fedő sztorim – sosem tudtak róla, most hogy titok nélkül névlegesen találkozunk, a rendszerbe porszem került, anyám már megpróbálja megszabni h hétköznap NE találkozgassunk már, mert a suli meg minden… holott eddig meg tett rá magasról=leszarta (a jegyeim meg jók azt se tudja mondani h azért ne).

Legutóbbi hétvégén a hosszúhétvégés négy napban, péntek alkalmával voltam oda, és vasárnapi nap is, úgy h hétfő korán reggel jöttem haza. De erre az alkalomra csak úgy engedett el, hogyha megfogadtam, hogy ezen a hétvégén, a saját lakhelyemen maradok, és nem mozdulok ki sehová, maximum csak a környékre. (feltételezem ha Millow nem létezne, akkor már nem lett volna vele baja, hogy ezen a héten is odavagyok éjszaka) Úgy érzem a képzeletbeli fonalak a háttérben eszeveszett módon manipulálva vannak. S a legnagyobb félelmem, amitől óvtam és titokban tartottam, biztonságosan elfalazva a kapcsolatunkat – hogy majd a saját családom és főleg az anyám árt majd neki. – ez fogja betenni a kaput.

Mert nincsen olyan fiú, nem létezik olyan, akinek egyszer ne lenne elege ebből a hülyeségből (!) és ne hinné azt, hogy nem a párja miatt van ez, hanem mert nem tud ellene mit tenni – vagy feltételezné, hogy biztos a párja direkt nem akar vele találkozni. Miközben ezen a napon a szívem megszakadt h mások begyökösödött szocializmusbeli berögződései miatt 18 éves (elmúltam már 4 hónapja) ember létemre egyszerűen nem tudtam egy röpke délutánra koraestig kimozdulni itthonról, mert egy ilyen hülye családom van:( (ne kezdjen el senki szentbeszédet írni kommentbe a család fogalmáról!…)

Legjobban az fáj, de eszméletlen nagyon a lelkembe, amitől sírni tudnék és nem is találnék olyat, aki átölelne közben őszintén, mert egyszerűen nem érti meg senki sem sokszor ezt a helyzetet - hogyha nőnemű lenne az illető Millow helyén, akkor biztos h minden egyes nap itt ebédelhetne, itt aludhatna, itt tölthetné az egész életét, még ide is költözhetne kb… Ez pedig nagyon fáj. Röviden ma, ha lett volna alkalmam rá, élőben mindezt nagyon szerettem volna neki elmondani, és hozzátenni azt h bocsánatot akarok kérni – ha nincs is miért, azért alapból kéne, hogy megszülettem – és ide születtem…!:( mert elég lehozó.

Ezért várom nagyon, hogy itt hagyjak magam mögött mindent. Mert bármilyen eszeveszett szar is lesz majd a nagybetűs élet, és bármilyen megélhetési gondok is fognak súlytani, mégis annyival felemelőbb érzés lesz, hogy van valakim (tehát nem vagyok magányos) és ha még étel nincs is (nagyon sarkított példa), legalább szabadságom és mozgásterem lesz melegként! Várom a tanácsokat, milyen megoldást tehetnék, hogyan szálljak szembe ezzel az egész hülyeséggel, ami megkeseríti a mindennapokat?

Hogyan tudok ezek közt is teljesen nyugodt és racionális döntésekkel bírni és végtelen türelemmel eléldegélni ebben a pár hónapban (télleg nem sokat kell kibírni)? S mit tegyek azon kívül, hogy a páromat nagyon szépen megkérem, hogy legyen nagyon-nagyon türelmes hozzám és viselje el, hogy a családot sajnos nem én választom meg, és hogy erre ne menjen rá hosszútávon a kapcsolatunk!? Előre is köszönöm mindenki segítségét, aki majd hozzászól! A közeljövőben már nem fogok rajta rágódni, és nem akarok nyavalyogni sem ezen, mert szánalmas. Szeretném lezárni mindezt, és elejét venni már most ennek az akadálynak!

Szarabb nap már nem is lehetett volna ma. Istenem nagyon nehezen szoktam vissza négy nap után, hogy megint korán kell kelni… Totál szét vok csúszva. érdekes álmaim is vannak, először is volt egy álmom melyben egy osztálytársam aki heteró CO-zott nekem. Am mikor felébredtem azon agyaltam, hogy ez megtörtént-e vagy sem?! Nagyon összezavart, meg álmomban nyomultrám, és alig bírtam lekoptatni:S

Akkor volt rémálmom is. Azt inkább nem mesélem el, de ilyet még nem éltem át. Délután ledőltem szundikálni és úgy ébredtem h azt se tudtam hova ugorjak, megfolyt rólam a víz és fáztam egyszerre. Ez is megvolt. Ma meg tiszta hányingerem volt, fájt a fejem és szédültem, ráadás kikészített a suliban a zaj. Biztos az miatt volt, mert hazaérve 1-2 órán belül már sokkal kellemesebb volt…

Szóval a napokban mindenféle földi szenvedést megéltem. Tanulni se tudtam, mert nem volt kedvem. Viszont jól telt a négy nap. Sokat tudtam Millow-al találkozni, és tök jó tartalmas időket töltöttünk együtt. Minden nap láttam. Szinte folyton érzem az ölelését és ez olyan jó érzés:$ Egyre fontosabb nekem kettőnk dolga, csak én butus mindig olyan „ami a szívemen az a számon” alapon hülyeségeket, vagy hülyét tudok magamból csinálni apró dolgok miatt is.Szinte már csak ha jó napom van, az miatta van:D

Írok már az érettségiről is. Még nagyobb a stressz, bár az nyugtat h az osztályomon végignézve egyetlen egy ember sem csinált még kb. semmit, nincsenek tételek kidolgozva nekik, bele se olvastak, azt se tudják, mik akarnak lenni, vagy hova menjenek továbbtanulni – holott leadtak valamivel jelentkezési lapot (már aki?) Ezek után rájöttem és azzal nyugtatom magam, hozzájuk viszonyítva simán átmegyek mindenből kivéve a matekot.

Oké ennyi. Szedem a bérescseppet mellé újonnan meg C-vitamint egy kedves bloggertársam ajánlására.:) Szal köszi! Meglátom beválik-e! Mára ennyi, legközelebb nem tudom mikor lesz bejegyzés. Lehet időm nincs, lehet kedvem, lehet semmi nem klappol. Szóval majd lesz valahogy!:)

Nem sok írnivaló kedvem van… Mégis megfontoltam, és úgy döntöttem lejegyzem ezt is. Túl vagyok a „családi bemutatáson”, ha egyáltalán lehet annak nevezni. Egyik legszarabb kezdetű délután volt… Mindössze 5 perces tömbbe sűrítve, aztán hamar ellépve itthonról, hogy semmi szín alatt ne zavarjak(junk) véletlen se tovább senkit. Kurva szarul esett, viszont Millow legalább kedves volt és megértő velem. Igen, lassan már 2 éve 2009-ben mutattam be utoljára itthon valakit… S jelentem azóta is ugyanúgy BUZI VAGYOK és ez nem azt jelenti, hogy MEGGYÓGYULTAM vagy bármi hasonló!

Azóta fordult a kocka, már nem olyan, mint régen. Volt pár vita, volt pár helyzet, ami mindent megváltoztatott az évek alatt. Sosem lehet olyan, mint régen, egyrészt felnőttem, felnőtt ember lettem, másrészt ők is változtak. Egy teljes előítélet hálót húztak rám, a melegségemre, hiszen 2007 óta összesen 4 ember járt itt. 4 különböző személy, 4 jellem. Nem kíváncsiak rám és a páromra, nem hisznek benne, hogy tartós, nem gondolnak semmire sem. Tehát le vagyok szarva.

Sajnálom, hogy annyira beleélte magát Millow, hogy okés lesz minden. Pedig nem lehet az, szembesülnöm kell azon dogmákkal, amiket jól ismerek. Lehet bármilyen ember, tehetsz bármit, lehet bármid, akkor is meleg vagy és sosem leszel olyan, mint bárki más. Sosem leszel egyenlő! Így nem vagy értékes ember… Nem vagyok értékes, mert nem is akarok az lenni, azért mert nem akarok heteró lenni! Önmagában is teljesen lehetetlen dolog és abszurd maga a feltételezés is. Önmagamnak akarok boldog lenni és nem másoknak! Ezt fel kellett ismernem…

S magasról szarom le, hogy mások hogyan vélekednek, engem kell szeretni nem az őseimet! Megcsappant egy kicsit a gondolatvilágom. Pár órahosszáig mély padlón voltam. Nem mondódott ki semmi, csak a lenézés érzését éreztem csöndesen, s rövid időn belül távozási hajlamot éreztem (bár amúgy sem terveztem egy 25 perces jópofizásnál hosszabb időre). Egyet megjegyeztem. Nagyon jól tudom, innen már pár hónapon belül mennem kell. Pár hónapon belül végre automatikusan továbbtanulásom okán költözök. Új világ fog előttem megnyílni, ebből az új világból pedig egyedül a párom fog megmaradni, mint egy középpont, egy mértani síkidom – semmi és senki nem lesz a régi, újak leszünk.

Soha többé nem akarok már így élni. Elvágyom erről a semmis lehozó, unalmas, kúltúrbarbár, elnyomó, lehúzó, nyomasztó helyről. Nem akarom többé ilyen vidéket látni. Életem legnagyobb vágya pedig, amint lehet pár éven belül nagyon messzire minimum kétezer km-re felszívódni távol mindentől és mindenkitől kettesben…! Soha többé haza sem jönnék ebbe az országba és egy csepp honvágyam sem lenne. Gyűlölöm az egészet!

Miközben kiolthatatlan alvási ingert érzek két napja, tehát nagy részét fekvéssel töltöm az időnek, sikerült tanulást is beiktatni. A durva benne, hogy kb. sehogy se állok a tételekkel. Igazából leszartam, nincsen tengernyi időm. Írok másról. Tök jó, így már tudok teljesen hétköznapiasan emlegetni, mivel megvan az adott név: „Millow”, tehát nem kell a valódi név helyett körbeírtan szőröznöm a sorokban.

Az volt, hogy pénteken ott aludtam nála. Ami most nagyon jól esett, végre tudtam elmélyülten szunyálni, s kivételesen ismét kikapcsolt az agyam. – főleg mikor vele vagyok, akkor élhetem ezt meg. Az est folyamán fogyasztott pia pedig sikeresen elnyomta a fogaskerekeim kattogásait. Rájöttem ezen a napon, hogy minden félelmem és idegességem alapja nem más, mint az érettségi. Rettentően félek tőle:S

Röpke két hónapon belül, pedig én is a végzet közelébe kerülök. Nem is tudom, hogyan élhetem majd túl. Ezek a kikapcsolódós esték majd segítenek lazítani. A héten egy rövidke fél órába betoldva kedden be lesz mutatva az ősöknek. Áhh nem is tudom, tartok a mutatványtól, azért, mert hiába van tapasztalatom ebben, még sem tudom én sem olyan jól kezelni.

Róluk pedig tudni kell, hogy igazából nem mondják ki a véleményüket és ez zavar, vagy ha ki is mondják majd valami jó nagy baromság lesz belőle. Nem akarom azt sem, hogy égő legyen a helyzet, meg azt sem, hogy esetleg túlságosan összejöjjön. Nem akarom, hogy azért legyek megszólva, mert túl gyakran esz majd minket a fene itthon, de azért se, ha csak én leszek mindig oda.:S

Nem találtam meg az arany középutat, spontaneitáshoz folyamodom. Amint lesz alkalmam le írom két napon belül, hogyan sült el a dolog. Jah a másik jó hír, hogy Millow azt mondta, lehet vesz bérletet, kicsit óckodom, de örülök neki. Végülis ha már megnézzük, ha 5x találkozunk egy hónapban, akkor már megtérült. – Értem arra, hogy csak hétvégente aludna itt… meglátjuk a valóságban hogyan kivitelezem. Útálom már ezt, alig várom, h Augusztus legyen és elköltözzek a fenébe.:S Életem legpozitívabb élménye lesz…:D

Mikor hazaértek egy fárasztó nap után, szoktátok-e úgy érezni, hogy olykor a sírógörcs kerülget titeket? Mit éreztek akkor, mikor már több hónapja, minden egyes este ugyanez zajlik le? Mikor egy egész hétből csak annyit éltek meg h „francba megint hétfő van…mi volt hétvégén (?) – meg az elmúlt 6 napban? (!)” Mikor egyszerűen már nem bírjátok tovább, olyan fáradtak, levertek, lassú gondolkodásúak és feledékenyek vagytok?

…Körülbelül két hónapja ez játszódik le. Minden egyes nap azt élem meg, hogy „már megint éjfél múlt aludni kéne – mindjárt kelnem kell, mert megint reggel van…” egyszerűen kezdem elveszteni a fonalat. Nem tudom kivédeni. Vagy mikor bemegyek a suliba, akkor nem tudom, milyen nap van, milyen órám lesz, hányadik óra lesz, hol leszek – melyik teremben? – holott mondjuk, hétfő van és első óra lenne – csak a tegnapi nappal folyik össze.

Ezt hamar felismertem, hogy nagyon nagy problémák… Ezért, hogy lelkileg és testileg regenerálódjak, múlt egész héten otthon voltam és egésznap pihentem az ágyban. Egy egész héten át (!) és semmit se csináltam, nem tanultam, nem olvastam, semmi! S halljátok, egyszerűen ugyanolyan (még fáradtabb) vagyok, s most jöttem rá, hogy lassan ez a szabadhét 2 hete volt, és az időintervallumok közti átlátásom egyenlő a nullával. Már előre meg tudom mondani az olyan feladatokat, amiket megkapok, hogy „ez úgysem lesz kész soha”.

A testi kimerültségem kezd lelki kimerültségbe áttorkollani, amit szerencsére a tudat, hogy van párom és rengeteg pozitív energiatöltetet kapok tőle, életben tart. Ha nem lenne az a heti pár találkozó és kikapcs, akkor biztosan begolyóztam már… NE IRJA SENKI KOMMENTBE: hogy pihenjek többet, vagy feküdjek le hamarabb, vagy valami – mert már tízkor legtöbbször ágyban vagyok, hétvégéken pedig délkor kelek – mintha nem aludtam volna éjszaka. Azt hiszem ez ne már rég túlestem! Egyszerűen nincs több szabad percem, képtelen lennék kisajtolni 20 percet is h ne kelljen csinálni vmit, annyira elhavazódtam. A minap pedig láttam egy filmet (kb. múlthéten lehetett), ami egészen elgondolkodtatott.

Valami tabletta kéne. Valami olyan szer, ami sikeresen „ébren tart”. Valami nagyon erős cucc, mert egyszerűen a kávét is már üdítős üveggel vihetném a suliba. Itthon elkezdtem napi 4-5x kávézni, és ha hiszitek, hanem egyszerűen bealszok tőle. nem csinál semmit:( Annyira elegem van és megint a sírógörcs kerülget. Nem tom mi bajom. Milyen egészségi bajom lehet? Beteg vagyok? Mi a franc ez? Nem bírom már tovább…:S

Tehát valami nagyon erős szer kéne, akár olyan is megfelelne, ami legálisan nem szerezhető be… a lényeg, hogy ne azzal teljen el egy napom, ha hazaérek, leeresztek, mint egy lufi és szétcsúszok a szobámban. Ezáltal egyszerűen semmit se csinálok és még több lesz a teendő! Alacsony állandóan a vérnyomásom, betudok aludni buszon, parkban, padon, széken, suliban, menzán (evés közben), kocsiban, konyhában, már szinte bárhol. A legdurvább az ebben, hogy minden nap megvan a 9-10 óra alvási időm!:S Mondjatok már valamit. Vagy ajánljatok valami szert, vagy nem tom. Meg fogok őrülni!