Tegnap cseppet alkoholos állapotban sikerült levágnom egy bejegyzést, amit még élesíteni sem tudtam, végül mégis közzéteszem. Sokmindent máshogy gondolok már, csak nagyon befordultam az éjszaka. Józanul egyszerűbbnek látszik minden. SNEMTOM MIN NYAVALYOGTAM/NYAVALYGOK túlkell lépnem az ilyeneken:S belső érzéseim miatt a suli és az új környezet miatt stressz ebben jön ki, szóval íme:

"Nem tudok miről írni, az életem romokban áll. Elvesztek mindenkit, a baráti köröm egy csapásra széthullott, senkiben sem bízhatok, egyedül jelenleg csak a párom maradt, aki feléfordulhatok. – de félek h félreért. Tényleg fogalmam sincs, mit csináljak. Nem tudom megértetni senkivel és már én sem tudom mi a baj velem:(

Borzalmas ez a nyár, sok rossz emlék, rengeteg új ellenség, az érettségim óta több rossz dolog, mint jó dolog nem történt a környezetemben, csak a nagy üresség honol bennem... Szánalmasnak érzem magam, mert tehetetlen vagyok és kezdek magamba fordulni. Nem segít már az alkohol és semmi sem.:(

Egyetlen mentsváram ő lenne, mégis nem érti, amit én - mert énse most magam. Miközben folyton égek a vágytól, hogy testét érintsem, vágyok rá, hogy ölelhessem, meghitten szorítsam magamhoz, hogy az enyém legyen újra és újra: Elveszek azon részletekben, amiket lehet, csak aképzeletem tesz. Túl sokat várok el tőle és magától a világtól is? Szeretném nagyon szeretni, és vigyázni rá, sok időt vele tölteni, de ezek mind teljesülése mellett is üres vagyok.

Úgy érzem más volt minden pár hónapja, mégsem változott semmi. Lángolni akarok, szabadulni ezektől a rabláncoktól. Leszarni az egész világot és érezni a szabadságot vele... eldobni ezt a lelki depressziót ami számos más kudarc miatt rajtam ül többmint egy hónapja. Az ÉN és Őösszetett harmóniáját akarom megint, mégsem tudom erre egyszerűen megkérni. Ezt nem lehet szavakba önteni. Szeretném mindig szeretni, örökké, ahogy eddig!

Nem pótolhatja semmi a barátokat, nem pótolja az űrt egy földi halandó sem? Tanácstalan lettem. Várom Pestet, hogy megváltoztassa az életem, hogy egyetlen régi pont az életemben csak Millow lehessen, az utolsó emlék erről a szomorúvá vált helyről és egy új emlék, az új életemben, aki ott volt a múltban, ott van a jelenben, és velem lesz a jövőben is!"

„Szia! Szívesen támogatnék anyagilag egy megbízható fiatal srácot! Ha érdekel, írj vissza!”

…Kapom az alábbi levelet harmadjára egy 34 éves krapektól, amikor a profilomban szám szerint 4(!) azaz NÉGY helyen van kitéve h csak 17-20 év közti tartomány, ráadás az is ki van téve, hogy foglalt vagyok (mindezt CAPS LOCK-al kiemelve). Lassan egy éve van kinn… így esetleg csak haverkodom, vagy meglesem, kik vannak fenn vagy ilyenek… ráadás az ország másik felén van minimum 400kmre. (tehát az ilyen sztem fogyatékos vagy nem tudom…esetleg pedofil(!) – eszementül fel tud idegesíteni az összes és nem tudom megérteni, ha én üzemeltetnék egy oldalt, mindet törölném!:@ annyi magányos ember van, nem igaz h az ő kortartományában nem tud egyet találni. erre a válaszom:

„Helló. Sztem támogass inkább egy alapítványt! Egyrészt a profilom biztos nem olvastad el, csak azonnal írtál > kiütötte volna a szemed az életkortartomány és a feltételek, és hogy foglalt vagyok (nagyobb betűméretet már nem enged a rómeó). Különben is van már apukám, mindössze csak 5 évvel idősebb nálad, elég egy is belőle, nem hiányzik h legyen még egy…vagy menj el kurvázni ha annyi pénzed van! Szemüveg is kéne, ha nem tudsz olvasni…!”

Szent isten! Ez a hét már nekem is kezd durva lenni… ezt a hetet rendesen züllöttem. rég jelentkeztem, de az okai megvannak:D hát először is kedden sikerült sikeresen leérettségiznem, aminek nagyon megörültem, és jelenleg azóta is majdnem „aznapos” vagyok:D de előbb beszámolok szépen sorjában, kronológiai sorrendben… Ezt érdemes lesz elolvasni!!!:D

Hétfőn még nagyon vártam, és reméltem h nem szerdán, csütön, hanem már másnap érettségizhetek. Ezért a nap egy részét kikapcsolódásként Millow-al voltam. Remek kis filmezős délelőtt jött össze, meg pihiztünk, zenét hallgattunk. Kockulni is akartunk, de nem tudtuk a játékot megbuzerálni. Ez ügyben is kérek tőletek javaslatokat, más multiplayer játékokra, amiket UTP kábelen át is játszhatunk!

De folytatom is: nevezetesen kezdtem Keddel, felöntve este a garatra pár fővel koccoltam aztán pedig off volt egész este. Kicsit se volt extrém h ittasan és görkorival alkottam, de szerencsére egy esésem se volt. S keveset ittam, egy kis házi pálesz figyelt csak be… kólával meghígítva de betett. Éjfélre hazaértem…és még bekapcsoltam a gépet!:D

Szerdán, elmentünk este egy partyra egyik ismimhez. Házibuli volt, szó szerint magas halálozási esélyekkel. Nem voltunk meghívva, de beállítottunk! Fészbukon láttam kiírva h after van. Hát egy páran már 10kor fetrengtek… mindenhol piás üvegek, flakonok, jó nagy detox volt:D Alig egy óra bulizás után feltűnt nekünk h szinte mindenki kinnvan. Mikor kimentünk, egy gyerek a földön a fűben feküdt és azt nézték lélegzik-e meg a pulzusa megvan-e. Aztán elvesztette az eszméletét, paskolgatták ott, meg ilyen görcsös rohama lett, úgy rázkódott h ember még nem láttam úgy kilenni. Hát kajak azt hittük ott fordul fel… így a mentőt rá kellett hívni. Előbb az ügyeletes ért ki, a pár fiatal 18 év alatti suna meg elszaladt h nehogy még a rendőrség is jöjjön veük. Olyan 11kor elvitte a gyereket a mentő, ráadás az én telómról lett kihívva, jobbnak tartottam, ha mi is kopunk, de végül is minden jó volt, a gyerek elkerült, de aztán állítólag zene ON és folytatódott tovább a party… nem szarral gurigáztak!:O

Csütörtökön körülbelül ismétlődött a dolog, a Penny Market parkolójába sikerült benyomni, osztálytársakkal ültünk ki csövelni, meg pár ember még csatlakozott különböző piák társaságában. Hamar amortizálás lett, fél városon végigfutkároztunk, meg ide-oda becsöngetgettek a többiek.:D ráadás a helyi takarékszövetkezet lépcsőjén fetrengtünk, mert az olyan menő kivilágított ülőalkalmatosság…

Péntek – bebaszásnak induló kertiparty, tábortűz, üvegezés, felelsz vagy mersz, pálinka, rosé, pezsgő, kidőlés, tűzkörül fekvés, még valahol egy pohár italt is kaptam a hajamba öntve:S de nagyon jó este volt, mindenre emlékszek belőle. Remekül éreztem magam, szalonnát is sütögettünk, amit amúgy a kutya evett meg, mert kiderült senki se szereti!:) Szegény tesóó meg összevissza hányt a végén. Aztán egy kétszemélyes 5éveseknek szánt kis gyerekhintába is beleültünk ketten nagy lovak. Úgy beleszorultam h majd megfulladtunk a röhögéstől és nem bírtunk kiszállni belőle. Aztán hazafelé szétnevetettem magam, mikor támolyogtunk, meg énekeltünk.

Most jelenleg Szombat van! Nem tudom mi lesz még, lazulás az biztos, reggel 6kor fogok hazajönni, Millow-é az este, lógunk, városozunk, sétálgatunk, majd kialakul:)

Halvány fény, csillogó arcok, tompa zene és fények. Pia, szédülés, jókedv, mosoly, szexiségre törekvő srácok tucatjai, a poén, hogy igazából mit sem érdekeltek!:) Lazán és pozitívan megélt első partyzós pesti estémen is túlvagyunk! Köszönöm mindenkinek, főleg akikkel össze is futottam, Zsolti, Viktor, Rion, Ádám!:) Jó volt titeket látni és valótokkal is szembesülni. Azért másabb egy blogon keresztül olvasni titeket.

A travi-show nagyon tetszett, pedig azt gondoltam, majd pont le fog hozni. Lady Dömpernek gratuláltunk is a produkcióhoz, nem szarral gurigáznak:xD tetszett a helyben a közvetlenség, nyitottság, igazából mindennek megvan a helye. Még seftiben sikerült bepróbálnunk egy 2 ezer Ft-os koktélt is xD Be is ugrott LongIsland volt a neve. ami tett meghatározta az esténket rendesen, mivel semmi pénzünk nem maradt:D

Történetesen sok óra utazás után megérkeztünk Pest city-be. Kettesben Millow-al először a vidámparkot próbáltuk ki, ahol még sosem voltam. hátt nemvolt semmi! Azt a sok jóságot bepróbálni. valahogy úgy éreztem, hogy őrült vagyok:D nem hittem el, bevállaltam. Jó volt nagyon a park, és büszke voltam magunkra, hogy nem tévedtünk el!:P

Viszonylag hamar el is értünk az Alterhoz, amibe vettünk karszalagot és elmentünk kajolni meg alapozni egy közeli kajáldába:) Körülbelül az volt az utolsó éppenséggel értelmes kajám amit elfogyasztottam az este folyamán. Néha levegőzni feljöttünk, és akkor futottunk össze Viktorral aki segített felhajtani a többieket:D

Ne tudjátok! Én figyelmeztettem mindenkit h szar a szemem Móóni és nem ismerek meg úgyse senkit, ráadás sötétbe, meg partyba:D hozzám oda kell jönni látótávolságba xD meg Rion bevágta: „Buzibárban nincs kézfogás!” – uhh de mindig elfelejtettem:D bocs mindenkitől. nah asszem nincs is mit írnom erről.:) jóvolt, szépvolt, várom a legközelebbet. csak egy picit majd jobban szervezem meg és tovább maradunk lenn. sztem akkor már pesten fogok lakni!:)

Van egy bizonyos szint, ami felett az ember már nem tudja, mit gondoljon. Kivételesen nem rólam van szó, hanem a családról. Mintha az utolsó alig 3 hónapnyi itt töltendő időm szándékosan mindenki meg akarná keseríteni, benne lehet a pakliban az is, mi van, ha én veszem fel nagyon?

Pedig nem, sokszor úgy érzem, hogy biztos én vagyok a hülye, hogy mindenkit annak látok köröttem. Gondolom, a korral jár, hogy ennyi eltelt év után az embernek szabadságvágya jelenik meg és kis függetlenségre vágyna, ezért szeretne kiszabadulni minden kötelék alól. Eljön, a perc mikor felnőttebbnek érzi magát, mint eddig volt. Mikor már megkérdőjelezi mások véleményét, és tud elképzelést alkotni, ő hogy csinálná.

Szinte számolom a másodperceket, amikor végre erről a nyomasztó, elmaradott, és semmi közepén lévő vidékről elhúzhatom a belem, és talán egy hónapban egyszer lesz egy délután elejéig kötelező látnom viszont a környéket… a szokásos feleljünk meg a minimum elvárásnak. Többet nem kell látnom egy helybelit sem, olyan helyre kerülök ahol senki nem ismer majd és új lappal kezdhetek. Miközben ezek a nyomasztó visszaszámlálós napok telnek, közben egyre jobban feszülnek az ellentétek.

Egyrészt nem tudom miért vagyok céltábla. S nem értem miért nem lehet békén hagyni, hogy éljek. Mikor mindenki tudja, hogy egyszerűen semmi értelme, de mégis megpróbálja megkísérelni a kapcsolatomnak a megfúrását ilyen áltevékenységekkel. Aztán vannak apró-csetlő hétköznapi viták. Egyszer azt mondja a család, hogy támogatja a tanulásom bizonyos mértékig, meg legyen belőlem azért valaki. S csomó pozitív gondolat, ha jó a hangulat, amiket elengedek a fejem mellett mert kurvára nem vagyok kíváncsi rá, hiszen ez a látszat.

Másrészt, meg egyes viták következtében hazug módon önmagát meghazudtolva és a foga fehérjét kimutatva bevágja akárki, hogy „ezt az életvitelem nem fogja támogatni” stb... mintha amúgy annyira is akarnék rá számítani, évek óta nem kértem pénzt senkitől, mert tudom h az ősöktől tilos elfogadni(!), mert akkor majd abba is beleszólnak, mire költöm el. inkább veszett ügy. (ígyis…pedig semmi köze hozzá honnan van/lett éppen pénzem. S nemtudom miért kell ovodásként kezelni és megmondani mindent. Nekem is van elképzelésem a jövőmmel kapcsolatban. Azt pedig biztos nem úgy fogom csinálni, ahogy ők elvárják.

Meg az „életvitel”, mit hív annak? Ez, hogy meleg vagyok nem olyan h bemegyek a boltba és választok kétféle termék közül, hogy most a paprikás, vagy fokhagymás chipset fogom enni, vagy a vaniliás, esetleg csokis pudingot! Nincs választásom. S kurvára felbasz, hogy nem tudja egyik hülye gyepes agyatlan sem megérteni ezt. Legalább ne foglalkozna vele senki, de okoskodni miért kell? Mint, mikor a cipőfelsőrész készítő magyarázná az autószerelőnek, hogyan kell megcsinálni a motort.

Valahogy mindig egymás határait taposgáljuk. Itt van ez az érettségi… én őszintén meg vagyok vele elégedve, sikerült olyan írásbelit teljesítenem, amire számítottam (még picit jobb is lett) és olyat, ami nem mindenkinek van (tehát jobb már nem is lehetett volna másokhoz képest)… és semmi megbecsülés, semmi pozitív megjegyzés, mintha nem is érettségiznék idén. Bezzeg ha szar lenne, akkor hallgathatnám az okoskodást. Ha valamit elérek és jó dolog, vagy előrébb jutok, az mindig levan szarva. Mintha nem is létezne az érdemben elért eredmény -.-

Nem tudom, mit gondoljak. Nem bízok bennük, senkiben sem. Egyszerűen kiszámíthatatlan, és szar érzés, hogy minden felöl, támadva érzem magam. Azt is miért nem lehet megérteni és felfogni, ha eddig nem kerültem el máshová, hanem végig itthon voltam középiskola alatt is, egyszer már elkerülhetetlen lesz, hogy kezdjek magammal valamit! Azt pedig nem ezen a szar kis faluban fogom tenni. Rosszul esik nagyon minden:( Szal várom a költözés percét, mikor a kis bőröndjeim megpakolom, szedelőzködök, és becsukom magam mögött az ajtót! Úgy érzem, bőven elég volt ennyi év, és szerintem a családi kapcsolataimnak a legjobbat fogja tenni a távolság! Teli van a hócipőm.

A kardinális kérdés, hogy megbírom-e írni ezt a bejegyzést alig 20 perc alatt? – mivel ennyi van a notebook teljes lemerüléséig. Jelenleg éjszaka hajnali egy óráig baszakodtam a wifi beállításával, ami rendesen lehúzta az agyam. De alig vártam, hogy végre meg legyen oldva. Lehessen vezeték nélkül netezni, mert a szomszéd wifije atom lassúvolt.

A hétvége egész jól telt a hét közbeni feszültségek elmúlása után. Holnap pedig fogok Millow-al ismét találkozni, amit nagyon várok. Tök flesh h csak a mai napot hagyjuk ki:) Lassan egy hónap után most megint lesz ilyen ráérős itthon töltős (nálunk) nyugodt, ősök nélküli filmezős, láwolós délután. Amire nagyon ráindultam:P

Nagyon remélem a családból is senki sem fog belefarsítani a tökéletes idillnek ígérkező délutánomba. Amit még említeni akartam, hogy mindenáron keresnék valami remek multis játékot. Amivel ketten jókat játszhatnánk a két géppel. Ma segítenem kell egy csomót faternak. Amivel nincs is bajom, csak mostanában olyan nagy a feszültség köztünk, hogy alig tudom az okát meglelni.

Muter kettős eset. Egyszer van olyan leszaromtablettás korszaka, máskor meg nem képes felfogni h nekem van egy párkapcsolatom, ebből adódóan alap h amennyi időt csak tudok, Millow-al töltök és ebbe nem is nagyon sokat szólhat bele. Meg minek is szólna bele? Komolyan úgy tesz minden szülő mintha ők nem is lettek volna fiatalok? ez mire jó?

Csak mivel egy hónapja én jártam már minden nap el, bekérdezett egy olyat h minden rendben van-e? S még mindig megvagyunk-e, vagy már nem csak nem mondtam el?:O erre az ökörségre nem s tudtam mit szólni annyira lefárasztott:| ez a hétfő meg egy kalap kaka, mintha meglenne kötve  kezem, nemtok semmitse csinálni.

Olvastam IGU bejegyzését, hülyére röhögtem magam ezen a TOFU-s összképen:D egyszerűen sajátos módon kardinális poénhegyeket öntött az olvasókra. Mostanában belőlem ez elmaradt. Jajj és basszus érettségi, de elfelejtek mindig tanulni – bár minden tételem megvan pár hiányosat kivéve, de még mindig nem csináltam SEMMIT.

Hátt azért ilyen szinten megbántani:( nem tudom, de ha elmondja, egyszer h nem tetszik a ruhám, vagy valami akkor leszarom. dehogy ezt az orrom alá dörgölve több alkalmon át erősen és flegmán egész útszakaszon ráadás egy közös ismerősünk előtt is később – mert rosszpasszban van – miután kellemetlenül érzem magam majd annál is... Nem belém kéne rúgni… hiszen egy szó nélkül bejárok hozzá, és alig várom, h lássam!

Eddig ilyen se fordult elő. Főleg az a szar mikor az ember a másik miatt próbálná a ruhatárát újítani, s az tapintatlanul bedörgöl egy flegma mondatsort:( erre aludnom kell egyet, a fejem megtelt rendesen. talán túl durván védekezten…nemtudom, nem is tudnám mit tennék ha újra ottlennék.

Lehet, hogy túl sokat adtam és túl elnéző voltam és nem érdekelt h mi lesz, ha nem is nagyon kapok vissza ezekből? Sajnálom magam, és mintha semmi jogom nem lenne védekezni, én nem szólhatok be semmit? Mert akkor én vagyok a gonosz, és a barom állat, amivel letiporom. Pedig nagyon sokáig hallgattam, és nem szóltam semmit hagy pufogja ki magát…

Szóval ezen esettel egy randa szamárfüles margó jött lépre életem pici naplójában amit nagyon sokáig kell simítani h egyenes legyen újra. Félre tudom tenni, vannak rossz napok, előfordulhat h véletlen megbántja az ember a másikat. De haladjunk sorrendben, úgy lenne etikus, ha először az aki kezdte az kérne elnézést, s aki folytatta elfogadás után kérhetne bocsánatot.

Nah. Rég írtam megint. Van pár mesélnivalóm… először is vettem egy új laptopot. Nevezetesen egy Sony Vaio 17.3” 1920x1080HD-s, 4magos, 750GB-s példányt.:) szóval erről pötyögöm újonnan a bejegyzéseimet. Mivel sokkal kellemesebb és kényelmesebb használni, mint az asztalit. Mindezt szintén páromnak Millownak köszönhetem, mivel ő látta meg.:P szabályosan már a vásárlási tanácsadóm annyira határozottan tud a boltokban kiigazodni. Nem veszik el a választékban:$

Imádom a kényelmet, elmenteni minden retkes jelszómat, tudni, hogy csak egyedül én használom. Nézhetem a pornókat, előzményeket is felesleges kitörölgetni!:) blogokat rögtön oldalsávra vágtam-D. Minden egyes alkalmazásból a Microsoft megoldásaira álltam rá. Azt mondják a Vaio szériák a Windows-ok Macintosh-ai, ezt már sikerült is letapasztalnom:P

A héten elszaladt sok idő. Túl az írásbelin, már sokkal megkönnyebbültebb vagyok. Olyan fasza érzés. a Töri ment a legjobban, szinte 5-6 pontot vesztettem belőle. a Matek, mint írtam sikerült már kettesre…!:P A Magyarról nem tok semmit, de remélem nem basztam el. Infó érettségi húzós volt, de megtettem, amit tudtam, remélem ötösre menni fog. Így ezekkel nekimenve a szóbelinek már sokkal lazábban élem meg…:) Jó lenne túl lenni mindenen. Tegnap éjszaka ott aludtam Millownál, nagyon hiányzott már egy lazulós este. A magánéletemben minden jó, viszont a baráti társaságok úgy eltávolodtak és szétestek, ami zavar és rosszul esik.

Szinte senkit sem lehet kirángatni, pedig már itt a jó idő:S Ilyenkor kéne pedig jó bulikat tartani, kiruccanni ide-oda. Vagy csak szimplán társasággal hülyülni. Remélem a nyár beköszöntével jabul majd a helyzet. A durva az, hogy télen a nagy hidegben minden olyan olajozottan ment, bezzeg már a jó időben, amit vártunk semmi-.-!

Jelenleg itt tartanak a dolgok. Készülnöm kell a szóbelire, szal egy ideig még biztos nem írok majd gyakran. Ez a bejegyzés is elég szétesett volt. Csak kötelességemnek véltem élni bloggerságommal. Nemsoká már megint rádöbbentem, hogy blogszülinap pár hónap után:$ nah mára ennyi. majd jelentkezem!:D

Egyszerűen majdnem egy hét kellett, hogy feldolgozzam. Még mindig nem hiszem el. Valóságos álmom teljesült, hogy a Matematika érettségim sikerült kettesre megírnom. Az utolsó alkalom volt az a keddi nap, amikor életemben legeslegutoljára kellett magával ezzel a tantárggyal foglalkoznom.

Ettől kezdve megfogadtam, hogy életem során magasról le fogom szarni, többé véletlen sem fogok bajlódni vele, s olyan pályát is választok, olyan továbbtanulási irányt, ahol többé egyetlen egy matematika órán sem kell részt vennem.

Erre a felemelő érzésre 12 évet kellett várnom. Végigszenvedve az általános iskolát, a gimnáziumot, hihetetlen mennyiségű energiát, szabadidőt és sok ideget elfogyasztva kimondhatom: KETTES lett a matematika írásbeli érettségim és mindenki BEKAPHATJA!  Nem kell többé magánórákra járnom, nem kell kegyelem kettesekkel lépegetnem minden félévkor és évvégén! KÖSZÖNÖM!:$

"Gondolatok keringenek: legtöbbször a kiszámíthatatlanság vonaláról és annak filozófiájáról. Életünkben rengeteg olyan alkalomról tudunk, amikor megtervezett eseményeink balul sülnek el, bezzeg véletlen helyzeteink ezzel szemben pedig kárpótolnak minket^^ Ezen VendégPost egy más nézőpontot mesél el: Millow kifejti, ő hogyan látta, és hogyan érezte magát, mint kívülálló - a családnak való bemutatkozás pillanatában!:)"

...Még a kapcsolatunk elején, ultimátumot adtam Popovnak, hogy még március előtt jó lenne bemutatni a szüleinek... Nos, ez az egész „bemutatósdin” szokás szerint hoztuk a formánkat.
Az ő helyzete valamivel nehezebb volt, mint az enyém. Drágám a végletekig kihúzta ezt a bemutatást, és február legeslegvégén lett volna az alkalom. Igen, csak lett volna! Ugyanis elutaztam hozzájuk, és elindultunk a szülői házhoz (ahol persze én még nem jártam soha).

Útközben mondogattam magamban, hogy neki kell, hogy tetszem és nem a szüleinek. Szépen kinyaltam magam, és még egy bort is vittem magammal egy táskában a hátamon. Mindenre felkészültem. Egészen pozitívan álltam a dologhoz, hisz az enyéim is jól fogadták (már amennyire ez lehetséges).

Szóval a kertbe belépve az apja fogadott. Nem igen tudtam neki mit mondani. Kocsit szerelt, és egy olyan benyögéssel terelt be a házba, hogy „akkor menjetek be, mielőtt a szomszéd meglát!” Ezt még nem vettem mellre. Bementünk: Popov meg örült, hogy ennyivel megúsztuk. Elmondta, hogy az anyja fodrásznál van, és majd csak később jön haza.

Hamar elhúztunk a szülői házból, de apucinak volt egy kellemes benyögése a fia felé mikor az nagy lelkesen elmondta kábé mikor jön haza. Valami olyasmit mondhatott, hogy felőle „akár holnap reggel is hazajöhet…nem érdekli” Valami frappáns beszóláson törtem a fejem, de tudtam, hogy nem nagyon kéne elásnom magam az apjánál. Végül is csak annyit jegyeztem meg jó hangosan, hogy a fater is hallja; „Na, akkor ma nállam alszol nemde?” Popov elpirosodott a kapuban, és már úton is voltunk el a szülői háztól…

A fejem eléggé főt, főleg azért mert anyucit még nem is láttam. Elindultunk a fodrász felé, ahol valószínűleg találkozunk vele, de őt sem leltük. Pedig megbeszéltük, hogy mikor találkozunk vele. Csak olyan 1 órát vártunk pedig rá. Ennyit az első napról... (valszeg inkább kerülve a helyzetet még találkozni sem akart ez már nem derül ki)

Két hétnek kellett eltelnie egy szerencsés véletlenig. Épp sétáltunk valamerre, amikor kapott egy telefonhívást, hogy vigyen az apjának cigarettát a boltból. Egyből arra gondoltam, hogy gyenge húzás, de mondtam Popovnak, hogy vigyen csak. Amíg ő bevitte a „cuccot" én megvártam őt jó arrébb a szülői háztól… Erre mosolygós fejjel jön le, hogy az anyja látni akar…’

Mondom: felejtsd el, nem úgy öltöztem és nagyon nem úgy készültem (amúgy én vagyok a spontaneitás megtestesítője, szóval nagyon nem értem a dolgot én sem). Erre nagy szomorúan visszaballag. Épp láthattam valamit, mert leguggoltam egy árokparton szembe egy réttel, amikor hallom, hogy jön valaki. Popov jött az édesanyjával. „Ilyen csak a filmekben létezhet - ez volt az első gondolatom…”

Így kézfogás anyucival, sablonszöveg és már indultunk is vissza a városba. Nagyon nagy parasztnak éreztem magam. Olyan letargiába estem, mint még soha sem. Eme rosszkedv közepette ugrik be, hogy ennél már nem nagyon lehetne rosszabb. Szóval beugrik, hogy menjünk vissza hozzájuk, menjünk fel hozzá. Popov elég érdekes fejjel bámult rám, de végül is belement a dologba. (meg elég esős napot is éltünk) A gyomromban görcs remegett, mikor leült a család a nappaliban. Az agyam leállt, csak egy hang zakatolt benne; MONDJ VALAMIT! MONDJ MÁR VALAMIT! Gyerünk már! Szólalj már meg!

"Nos, én nagyon sajnálom ezt az egész dolgot, egyáltalán nem így terveztem ezt a bemutatást." „Popovmama” közölte velem, hogy ő sem. Ezek után kicsit oldottabb lett a hangulat. Jöttek az általános kérdések; Elmúltál 18? Igen. Dohányzol? Suli? Jól megy? A továbbtanulásról elég sokat beszéltünk. Ezek után bevonultunk Popov szobájába („amit én persze csak futólag pillantottam meg ez idáig – az elmúlt pár száz alkalom után, amikor mindenki tudta nélkül, már jártam itt:xD”).

Ez már sokkal kellemesebb volt, mint gondoltam. Kicsit pozitívabban jöttem el tőlük. A közelmúltban pedig szintén átmentem hozzájuk megnézni egy filmet. Végre lepasszolhattam azt a bort, amit majdnem egy hónapja őrzök nekik. Persze jött a szöveg hogy nem kellett volna, meg magatokra költsétek, de azért faterja szemében láttam valami érdekes csillogást. Szóval ő biztos értékeli ezt a bort...:)

Szóval úgy érzem, végül is bevágódtam a szüleinél. Pozitív visszajelzést is kaptam tőlük, szóval meg vagyok elégedve a jelenlegi helyzettel. A fent említetteken kívül persze többször nem voltam náluk – úgy, hogy otthon voltak a szülők, de jó is ez így. Hamarosan jön a Ballagás, akkor csak kénytelen-kelletlen össze fogok futni a rokonsággal. És nem csak anyuci-apucival, hanem a többiekkel is…:|

Millow