Ma van 2009. április 14. évfordulója ez pedig egy bizonyos keddi nap volt - amikor elindultam egy nagy lökéssel le a lejtőn... Ezek a pillanatok, itt ülve és pötyögve, visszaemlékezve, úgy érzem, életem egyik legnehezebb feladatai közé tartozik. Ekkor, pontosan bő két éve, hatalmas változások következtek be az életemben. 2007től kezdve fokozatosan naív, kedves, bizalmat és szeretetet érezni tudó Popov 2009. április 14.-én váratlanul meghalt.

Új irányba terelődött, olyan külső és belső hatások érték a lelkét, amivel már nem tudott megbirkózni. Saját csalódásai és kudarcai az emberekben, elvesztették a hitet és teljesen visszavetették társas lényét. Minden felgyülemlett lelki problémáját egyedül lehetett csak megoldania, embert próbáló feladat volt.

Helyét hosszú hónapokig tartó elmélyült magány, szenvedés, gondolkodás, világrendépítés, újrakezdés, szakadékban ülés, teljes antiszocialitás és végtelen önsajnálattal keveredett pesszimista mélységekbe süllyedő magatartás folytatta… mely tartós depresszióval és fóbiás félelemmel társult más hímneműek iránt. Aminek hatására körülbelül teljesen ént váltottam, szinte egy teljesen más ember lettem.

Több mint két évig tartott, mire újra ismerkedni hagytam magam, konkrétan nem is én keresve, de egy kiskaput nyitva hagytam. Felbírtam rá készülni, hogy újra lehessen társam, talán mertem egy utolsó esélyt adni, hogy valaki megismerhessen és megkedveltesse magát. S végre testileg és lelkileg is képes voltam igazán közel kerülni valakihez, egyáltalán képes lettem „dolgokra”, amire addig lelki félelmem miatt nem sok esély lehetett…

Sokadik és egyben legfájdalmasabb és legutolsó kihasználásom nagyon sok mindenre ráébresztett. Megjött az arany négyes megállapítás, miszerint a „melegek lopnak, csalnak, hazudnak és tönkretesznek” – mely tény mellett nem tudtam elhaladni. Hónapokon át nyalogatva sebeimet, megpróbáltam az életem tudatosan újraépíteni, kész érvekkel és tervekkel szabályok hálójára halmozni.

Tudatosan újratervezni a barátságaimat, barátaim megbízhatósági faktorát megtervezni, mesterségesen új ismeretségeket alkotni – alaposan átellenőrizve és kiszámítva valószínűségét/életszerűségét egy-egy barátságnak és minden múltban lévő emberrel elszakítani minden egyes szálat a jelen és a valóság közt. Az új arcokat pedig többszörösen és alaposan leellenőrizni, utánajárni, és átelemezni – szinte alapelvemmé vált.

Itt vagyok most, és újra emlékezem vissza életem egy e rossz szakaszára. Amit egyedül, önmagam oldtam csak meg. Szinte rettegek az érzéstől, amit akkor átéltem, nem tudom valahogy még mindig egyszerűen rágondolni. Gombóc forog a torkomban, s néha álmaimban és kósza pillanataimban és felüti fejét az az sok-sok minden. Arra persze rájöttem, hogy még nagyon sok-sok évnek kell eltelnie, hogy megnyugodjak legbelül…