El sem hiszem, hogy ketten már idáig jutottunk, mintha ez a fél év, csak így egy szempillantás alatt elszaladt volna. Ekkor döbbenek rá, hogy Millow-al sokkal többet éltem meg ennyi idő alatt, mint másokkal eddigi életem során összesen. Pedig visszaemlékszem a kezdetekre, azokra a félénk és tétova lépteimre. Mikor minden áron megpróbáltam magabiztost mutatni, aki ismeri a világot és nem fél semmitől. Aki minden helyzetben magabiztos és határozott.

A valóság félelem volt, érzések kavalkádja, döntések közti vacillálás az ész és az érzelem közti elszánt harc… sokat ismertem bár a világból, de kiterjedt tapasztalatom, csak egy piciny szelete lehet az univerzumnak. Jó érzéssel tölt el mégis, mennyi minden megváltozott az utóbbi időben. Talán most lettem igazán felnőtt és most kezd az életem révbe érni.  Nagyon félek attól, hogy ilyeneket leírok, de mégis csak meg kell osztanom önmagam belső világát.

Uhh pedig mennyire féltem…adott egy kedves átlagos srác, akiben megfogott az az optimizmus, és az a vidámság, mely bennem rég nem létezett már. Miközben újra nyerte vissza szürke és nyomasztóan szomorú életem a színeket, aközben kezdett elindulni valami új, az, hogy újra elkezdtem álmodni. Mertem nagyot és kicsit, közepest és a valóságtól elrugaszkodót álmodni.

Pedig mennyire féltem! Rettegtem attól, hogy lesz majd egyszer egy nálam sokkal szebb, kedvesebb, jobb dumával rendelkező, helyesebb, határozottabb, tapasztaltabb fiú, aki majd leveszi a lábáról, miközben én még csak beleszeretni kezdek. Féltem, hogy lesz jobb, több, egyénibb, kielégítőbb, nagyobb farkú, szexibb, borostás, és mindentéren elragadóbb. Hiszen ma már minden más fiúnak, és azoknak akik az életemből részt vettek el, mind csak ezek a külsőségek számítottak - erre persze keserűen rádöbbentem, de mindig csak akkor, mikor már többet éreztem:(. Paranoiás voltam, szinte már betegesen. Féltem attól is, ha egy olyan srácot ismerek meg Millow személyében, akinek én lehetek az első – majd kinyílik előtte a világ és el kell hagynia azért, hogy megismerje másokkal is a dolgokat...

...Hogy legyen viszonyítási alapja. - ezeken rengeteget filóztam, hogy belevágjak-e a kapcsolatba - vagy se. Heteken át tudatosan próbáltam tervezni és számtalan variációt eljátszani, hogy önmagamon túlmutatóan tökéletesnek látsszak. Teljes egészében az első hónapokban csak az eszemet használtam, miközben tudtam, nem sokáig tarthatom vissza az érzéseim sem. Sokat kellett várnom, mire akadtak idők, mikor a gondolataim elengedhettem és hagyhattam, hogy ne motoszkáljanak a fejemben.

Számításaim tartottak vissza nagyon sok érzés és gondolat kimondásától. Miközben csak az újév első napján mertem kimondani először azt, hogy szeretem. – nagyon erős volt bennem a gát, hogy ez is csak az alkohol nyomására adhattam ki, ráadás az óta se mondtam valami sokszor… hiszen nem mondani kell, hanem érezni!

Hát elérkeztünk a mához. Baljós árnyaim egyelőre nem teljesültek be, s sikerült végre kicsit ellazulnom és élvezni az életet vele. Nagyon sok élményt tartogató délutánt és estét eltölteni:$ Amit nagyon köszönök a mai napig. Ennyi lett volna. Fél év után azt mondhatom őszintén, remélem ez életem egyetlen jó döntése, és sosem fogom megbánni:)! Várom kíváncsian a továbbiakat, s megpróbálok pozitív pesszimistasággal állni a világhoz.