Persze szerencsére nem a szó szoros értelemben, be is baszna:xD Azért ennyire még nem alakultam át…sőt nem is akarok. Imádom a testem, s imádok pasinak lenni, ebből nem engedek egy cafatnyit sem!:D Inkább áttérek a fő indító témámra, aminek hatására a felkiáltás született:

Szóval a dolog lényege, hogy ma megjött a JOGOSÍTVÁNYOM!:P S ebből a nagy örömből kiindulva ma annyit kocsikáztam, hogy már zsibbadnak a térdeim:)

Elintéztem minden rohangálós programot, lerendeztem, amit kellett. Szerencsére ma senki nem volt itthon, s egyéni programot is berendeztem pár órahossza tartalomban hála égnek. Kellett már a kulturált szórakozás:$ (Erről most nem számolnék be) Végül egy rövid kitérő után elmentem anyának a munkahelyére is, aztán hazahoztam. Tökre élveztem, most már nem kell sutyiban vezetni, hivatalosan is tudok. Erre vártam már majdnem fél éve… Mióta elkezdtem a tanfolyam vezetős részét. S lassan bő 1 hete már tűkön ültem a vizsgám után:$

A szabadság, a megkönnyebbülés érzését éreztem, korábban azt hittem, rám sosem fog érvényesülni, amit mások elmondásuk alapján éreztek. Szóval ennek ellenére teljesen rákattantam a témára. Az autót még szokni kell, mert túl hosszú (az oktatós kocsihoz képest), ezért parkolásnál és fordulásnál nagyon óvatosnak kell lennem. Főleg a viszonylag nagy tengelytáv/karosszéria szélesség miatt.

Ezen kívül hozzá kell illeszkednem, hogy ez nem egy Seat Cordoba/Ibiza kategória, tehát ebben 1.4 motor van már, ami hiába hangzik kicsinek, mégis kb. 97 lóerős. Az 1-essel való indulást úgy jó kombinálni, hogy a kuplung felénél való felengedésnél, már gázt kell rá nyomnom, mert benzines az autó, s lefulladni nem szeretnék persze:D Eleinte nagyon fura volt, hála égnek nem pecheztem sokat rajta.

Am nagyon tetszik az elektronikája, könnyű vezetni. S most már flottul be van szerelve a 7.1-es cd-s/USB-s autó hifi is. A kényelem szempontjából a távirányítót kifejezetten szeretem. Közben a riasztó is üzembe lett helyezve, hiszen anélkül, főleg faluban merre mi lakunk, szinte nyomban rabolnák kifelé az ilyen kocsit. Már csak a navigáció maradt ki a sorból…

Pár hét, vagy maximum egy hónap múlva, szerintem már magabiztosan fogom kezelni a kicsikét. Persze ekkora lelkesedéssel nem is csoda:) A jót könnyű megszokni. Mára ennyi, holnapra viszont lesz egy érdekes témám majd valószínűleg a „női nemről”, ha lesz időm megírni. Szóval mára ezt a bejegyzést ilyen foghíjasan rövidesre hagyom…!:)

Készüljetek fel, mert nagyon hosszú lesz... Új témám, melyet kivesézek életemben előszőr mélyrehatóan, az a Bűntudat. - Úgy érzem ezt a szót nagyon sokan is ismerik. Jelenleg néhai hullámvölgyeim, depresszióim okát sikerült egy kis részben megfejtenem. Talán ebből fakad az egész, nem tudok ellene mit tenni… Benne van ebben mind az életem összes szereplője. Gyűlölök hazudni, útálom érte magam…

Az elmúlt években sikerült azonban ezeket a dolgokat csökkenteni. Sikerült a családban röpke kényszerszerű, de időleges Coming Out-k sokaságával enyhítenem azt a terhet, ami néha annyira gyötör. Sikerült a magánéletemben, suliban, környezetemben megértő emberekre lelnem, akikben eddig úgy látszik, bízhatok. A lassan nyílt-titokká fejlődő dolog megnyugtatóvá tesz. Megnyugtat az a 30-35 ember felvilágosultsága, akiknek a saját szavaimmal el tudtam újra és újra mondani.

Sikerült az ő lelki erősítésükre még nagyobb kört bevennem ebbe a kegyetlen harcba, s többnyire sikerrel kerültem ki belőle. Mégis néha annyira gyötör, mikor hazudni kell, vagy éppen nem mondani semmit. Főleg a szülők, s a közvetlen barátok társaságában. Sokszor a hallgatás az, mely osztályrészemül jut…

Kezdjük anyával. Igen tudja, tud a melegségemről, 2007 nyara óta, ahogy apa is. Anya miatt naponta van bűntudatom. Először is rettentően bánt, hogy nem megfelelően, a megfelelő időben, s megfelelőképp kellett megtudnia a dolgokat. Így mindkettőnknek egy váratlan pillanatban hatalmas teher volt. Apa miatt is aggódok, mert hiszen egy apa, teljesen máshogy foghatja fel, akármilyen higgadtnak, s semlegesnek próbál, azóta is tűnni.

Apáról most nem szándékozok sokat írni. Sokszor gombóc van a torkomban, mert érzem, mikor beszélgetünk, talán arra gondol, hogy meleg vagyok. S nekem attól van alapból gátlásom, mert kényszeresen el akarom kerülni azt, hogy amire gondol, szóba is kerüljön. Holott lehet, nem jár a fejébe semmi ilyen. Bár néha megeshet…

Anya egy erős nőnek látszik, s nem mutatja ki az érzelmeit. Valami belső feszültség a melegségem miatt korábbi években mindig is volt köztünk, mely néha ellenségekként állított be minket. Pedig egy nagyon rendes arc, s mindig próbál nyitni felém, de valamiért annyira bánom, s szintén gombóc tud a torkomban lenni, mert képtelen vagyok közelebb engedni magamhoz. Ez a feszültség érezhetően enyhült, mióta megtudta az okát, vagyis remélem észrevette, hogy ez távolított el minket egymástól. Viszont annyira eltávolított akkor, hogy már túl késő a korábbi éveket behoznunk.

Viszont egy lépést az elmúlt hónapokban megtettem. A Prayers for Bobby című filmet együtt néztük meg, ami után egy szót sem beszéltünk legnagyobb sajnálatomra:( Tulajdonképpen én csak picit elérzékenyültem. Ő pedig a konyhába kiment a végén, körülbelül fél órát bőgött a hatására… Fájt, de nem tudtam mit tenni ellene:( Viszont úgy gondolom mégis kicsit másabb lett azóta.

Másnap beszélgettünk a témáról, elvont értelemben. S mesélte ő több könyvet is olvasott ám, amiket nagyon kedvel. Főleg Daniell Steel regényekben. S kérdéseket tett fel, s mesélt egy könyvről, aminek nem tudta már a címét. Ami teljesen más képet mutat szerinte. Valamint arról szólt a könyv, hogy egy jól szituált családnak egy lánya van, és egy agglegény felnőtt gyermeke, aki meleg. S gazdag orvosként élt, aki már kirepült a fészekből, de az anya és a fia közt elég nagy feszültségek voltak. Hiszen a fiú még mindig nem házasodott meg, már 40 éves létére sem.  S előbb utóbb ki kellett tudódnia, hogy évek óta egy férfival él együtt, éppen csak a család nem tudta…

Anya abban volt elbizonytalanodva, hogy igaz-e az, hogy így létezhet két férfi együtt, hiszen nem ezt hallani a valóságban. Létezik-e meleg pár a világban, akik egymást elfogadják, és választanak életükre, mint ők apával. Annyi rosszat lehet megfigyelni. Vajon tényleg képesek úgy élni, mint két átlagos ember? – Ő, mármint anya attól fél, hogy én nem leszek boldog, amiben igaza van. Hiszen most sem vagyok az. Attól, hogy magányos leszek, s sosem fog senki sem úgy szeretni, ahogy egy lány tudna, mert mifelénk a hűség szót nem ismerik. Én persze nem tudtam rá semmit szólni, csak pesszimistán azzal  intettem el, hogy „reméljük létezik, viszont nagy a valószínűsége, hogy ma már nincs ilyen…” Azóta igen nagyon befolyásolt ez a gondolatvilág.

Anyával ugyanoda tértünk ki egy héttel később. Biztos nagyon érdekli a dolog. Először is hála égnek, már két éve nem traktál azzal, hogy miért nem ismerkedem lányokkal, s miért nem próbálom ki. Elfogadta azt, hogy nekem az olyan, mintha neki kéne nőkkel ismerkedni. Ezt már nagyon becsülöm, s meg is elégedek vele. Néha rákérdez van-e valakim, vagy sem. Ez fontos és ominózus kérdés, többször is mondja, soha többé ne hazudjak neki, inkább mondjak el mindent szóról szóra, bármi is az, megpróbálja lenyelni, s megemészteni. Mégis fáj ilyen dolgokról beszélni vele. S többször felhozza ezt, s egyszer rákérdeztem miért?

Új elmondása szerint, attól retteg, hogy életem bizonyos szakaszában rá fogok jönni, mennyire elpazaroltam az időm. S attól, hogyha mégis párt fogok választani, nem a megfelelőt választom. S talán hiú ábrándokban fogok élni, s félek majd önmagamnak bevallani. Ezen kívül fél attól, hogy nem fogok vigyázni egyes dolgokban. (SZEX) S az életem teljes mértékben örökre el fogom cseszni…

Másik mondata szerint, ő már volt annyira elkeseredve, pesszimistává, s hontalanná téve emiatt a probléma miatt, hogy sokszor úgy érzi a legjobb az volt, ha nem is beszéltünk róla. Végülis a legjobb védekezés, s nála is halmozottan fennáll, hogy akkor ő is erre gondol, miközben rám néz. Emiatt érzem úgy, szabadulnom kell.

Ezért befolyásol döntéseimben a vágy, hogy kirepüljek. Hogy önálló életet kezdjek, s elkezdjek tőlük függetleníteni. Persze nyomaszt lelkileg az is, hogy állandóan be akarom már csak azért is bizonyítani, hogy márpedig én képes leszek rá. S nevelésemből adódóan én is vágyok családra, de tudom, nekem egy teljesen más összetételű családom lehet csak az életben. De még ennek ellenére is bizonyítani akarom, le akarom dönteni a tévhiteket. S megmutatni a világnak létezik ilyen, s lehet így is boldognak lenni. A bicska a dologban, itt is felszögeződik, mi van ha nem? – Ebből adódóan több mint fél éve, úgy vagyok szerelmi életem terén, hogy „minek kezdjek bele valamibe, aminek úgy is vége lesz”. Így egyszerűen nem teszek semmit. S nem is ismerkedek, bulizni sem járok, maximum 9-12 hetente, ami valljuk be édes kevés egy 17 éves emberhez…

Visszatérve másra. Mikor volt barátom állandóan nyomasztott a dolog. A leghülyébb az volt, hogy mindenki tudta, mégis alig-alig ejtettünk szót. Anyának mondtam, hogy elmegyek kicsit sétálni, meg bulizni is az ezt folyamán, kikapcsolódok. Tudta jól, hogy hová megyek, s megkérdezte: „Vele leszel?” – „igen…” – feleltem „Rendben…de ne jőjj nagyon soká, és vigyázzatok magatokra…” - Még a nevét sem merte kiejteni, sokszor ez nagyon fájt. Eleinte pedig az „az/a” képzőt tette a neve elé, ami szintén furcsa volt, hála égnek erről már leszokott. Amúgy ezen indokokból nem szoktam sokat a barátaimról se mesélni, osztályról sem, meg általában semmiről.

Egyedül az első közös vacsi, mikor lehetőséget harcoltam ki arra, hogy bemutathassam a párom, az segített az előrehaladásban. Előtte is volt már srác, aki egyszer-kétszer itt aludt nálam, s velem, s tudták is mi a helyzet, de mégis olyan „hideg” volt a hangulat. Bár ésszerű szülők lévén belátták, amit tiltanak, az úgy is burjánzani fog, ha meg nem tiltanak dolgokat, akkor arról tudni fognak, és az még mindig jobb. Szóval ez a vacsi más volt, mint a többi, lazább, kérdésekkel tűzdelt, s szerencsére csak az elején feszült. Nagyon féltem, hogy nem fogunk megfelelni, de kicsit megnyugodtam, hogy gördülékenyen lezajlódjon. S bár alig vártam, hogy vége legyen. Annyira motoszkáltak benne ma dolgok, hogy egész éjszaka nem aludtunk. Csak összebújva üldögéltünk a földön, s lelkiztünk. Egy kis gyertya fényében reggelig egymást átkarolva mindenféle ábrát mutogattunk a kezünkkel:) Sokat segített az az éjszaka megvilágosodni nekem és az akkori barátomnak. S egyben anyáéknak is.

Viszont újra és újra szembesültem vele, hogy nekik mindig igazuk volt. S rettegek attól, igazuk van abban is, így sosem élhetek boldog és kiegyensúlyozott életet, bármennyire is küzdök, mert lehetetlen. Ettől félek a legjobban, s ráadásul nincs választási lehetőségem. Hiszen egy lánnyal képtelen lennék közös nevezőre jutni, s képtelen lennék bármit is tenni. Ilyennek születtem…

Hiába sikerült önmagamnak, s a környezetemnek bebizonyítanom nem az a személy vagyok, aki a TV-ben és a sajtóban szerepel. Hiába tettem le igaz mondatokat, tényeket, bizonyításokat ennek szemléltetéséhez. Akármennyire is megfelelek majd mások elvárásainak, akármilyen tökéletes összképet építek fel majd a személyiségemről: Rettegek attól, hogy önmagamat bármilyen áron sem tudom majd meggyőzni, hogy jól tettem és jól döntöttem-e életem folyamán… Többek közt ennek átvitt értelmétől retteghet anya és én is, csak más-más oldalról megközelítve.

Félek attól, leélek egy életet, melyben megvolt mindenem, lesz egy házam, lesz egy macskám, lesz egy kocsim, lesz munakelyem, lesz pénzem, lesz egzisztenciám és barátaim is, de mindez akkor a lelkemnek már szart sem fog érni, mert nem lesz velem az a személy, akivel mindezt megoszthassam... Életem hiábavalóságától való rettegés tesz majd lelki önmagam gyilkosává, s ezzel párhuzamosan egy teljes emberi ronccsá...

Ma ismét olyan napom, volt melyen teljesen el voltam satnyulva. Egyszerűen egész napot fekvéssel, evéssel, alvással töltöttem. Ezen kívül főleg egy, de több más emberrel is sorozatos nézeteltérésekbe ütköztem. Közben rájöttem, igazából nézőpont kérdése kit ítélünk rossznak vagy jónak. Lehet, akit én rossz embernek tartok, az mások számára jó arc. Azért, mert van, akikkel kedves, s van, akikkel rendes és segítőkész, csak éppen velem nem.

Vannak emberek, akikkel sokszor nyers, lekezelő, lerázó, semmitmondó, elutasító, bizalmatlan vagyok. Minden egyes újabb ember, akit bármilyen szinten megismerek, eleinte ebben a cipőben kezd. Később próbál belőle kilépni, több vagy kevesebb sikerrel. Ez nem azt jelenti, hogy valakit nem kedvelek, ellenszenves számomra, csak igazából a megítélésem vele kapcsolatban az, hogy nem szerves része az életemnek, egy ismerősnek minősül csak, s hasonló filozófiák tömkelege.

Épp ez van, ha bármilyen új dolog lép a világ középpontjába. Eleinte mindig tartózkodó vagyok, s maximálisan elhúzódom. „Mint fanatikus Apple hívő a Windows PC-ktől”:D Hülye hasonlat, látszik, hogy az agyamra megy már az informatika. Egyik héten vezettünk az oktatómmal, a múlt hónapban. Látom a zöld lámpát, nemsoká odaérvén piros lesz, megállok. Eltelik x idő, most milyen éppen, haladunk? – Erre én: „Jah mehetünk… majdnem annyira zöld, mint XP-ben a startmenü!”:xD Vagy volt olyan, hogy egyes utcai táblák színéről pl. az Android rendszerű Google okosmobilok reklám-robotkája ugrott be… Szóval elég kóros:D

Am h még jobban fárasszalak titeket, írok még egyet. Törin csücsülök a héten, és nagyon vastag alapjáraton a könyv, kb. 250 oldalas. Egy információt keresek benne, valami hülye fogalom ,nemtom hányadik oldalt, csak azt tudom alap közepe táján volt... Hozzászoktam ahhoz, hogy PDF/Ebook cuccokban sokat keresgélek. Inkább a neten a Google Books archívumában megnyitom pl. a tankönyvet (már amit meglelek), és virtuálisan irkálom be a fogalmakat a keresőbe, mint időm híjával lapozgatnám a valós könyvet (ha mégse, akkor wikipedia marad). Úgy azonnal gyorsabb, mert rögtön oda ugrik, ami szó tördelék kell. Ugyanígy van a szótárakkal, sajnos 4 év alatt elfelejtettem az ABC-t és nem tudom végig:S Így ha kezembe adnak egy szótárat, akkor nem lelek benne semmit, vagy egyenként végiglapozgatom, vagy gondolkozok, h van sorban a betűrend…(ez full cink:S)

Szóval ott az órán a kezembe kapom a könyvet, lapozok párat, s erre a jobb felső szélén elkezdem tapizni - na miért???! – Mert egy keresősávot ösztönből elő akartam húzni.:D Ráadás vizuálisan a „CTRL+F” (milyen okos gondolat - biztos rejtett elem a lapon!:P) funkcióbillentyű-parancsot is képzeletbeli szemem előtt láttam… csak rájöttem fél percen belül, mikor nincs előttem valódi billentyűzet, nincs mivel, hova beütnöm: „basszus…:D Ez egy könyv…most nem a neten vagyok!!! Wáááh!:xD” - Vajon mikor vonják ki a könyvet a forgalomból, s mikor fognak az emberek internettáblák segítségével interaktívan tanulni? Nem kéne rohadt könyvbe időt pazarolva dúrkálni nem?:D

Ezzel párhuzamban egy hete mindenáron még jobban az életem további egyszerűsítésén fáradozom. A Skype kivételével egyelőre, de minden egyes felhasználói fiókom az új azonosítóra cseréltem. Ezen kívül elkezdtem a problémáim megoldására Google alkalmazásokat használni, mert elég flexibilisek. iGoogle, Wave, Docs, Talk, Gmail és társai. Persze a Microsoft Office Web Applications-ot sem kímélem. Lassan haladok a cél felé, viszont már az internetezési szokásaimat alaposan összerendeztem. Tehát összeállítottam olyan könyvjelzőket, melyeket RRS olvasók segítségével figyelek. Így nem kell kedvenc cikkeim, lapjaim, főbb változásait megnyitogatni naponta 10x h írtak-e már oda? Az asztalon widgetekkénk is átfuthatom, ami kell. Agyamon is ez jön ki-be. Ezzel alszok már el, álmodok, kelek reggelente…

Nagy része pedig a levelezőmbe lett integrálva, főleg a Facebook, ahol nagyon erős közösségi életet élek már. Lassan engem is zavarni kezd, ha valaki nincs fenn az említett közösségi portálon. Fontos még a hordozhatóság, online szinkronizálhatóvá tettem mindent, hogy abszolút elérjek suliban vagy akárhol bármit, s ne szenvedjek hiányt…

Egy igen erős bejegyzés megihletett tegnap délután. Lestem ki a fejemből, s rájöttem a szexuális hovatartozáson belül a melegnél megszokott aktív/passzív/uni kifejezések használata csak nézőpont kérdése. Mindenki máshogy érzi, látja, tapasztalja ezeket a kialakult szavakat, pontosabban azok valóban fedett tartalmát. S elérkeztünk oda, hogy mélyebb magánszférába evezünk. Popov erősen magánéleti dolgokra is kitér!:)

Talán felfoghatjátok amolyan véleménynyilvánításnak, vagy akár válaszbejegyzésnek is. Lényeg, a megítélés nézőpontja, merről kezdjük átvitatni a témát. Rólam tudni kell, hogy az átlagemberekkel ellentétben sosem standard vonalakat követek. Valamiért bennem, annyi minden más, hogy azt nehéz lenne papírra/könyvbe vetni…

Érthető ez a szexuális dolgokra is. A legelején, meleg életem kezdetén, anno 14 éves korom környékén még nagyokat néztem, miért kérdezi a cseten mindenki az alábbi rövidítéseket: „a?/p?/u?” Mit jelentenek? Annyira groteszknek tűnt, hogy nem bírtam köztük dönteni. Ezért a mai napig azon a síkon mozgok, hogy az Uni csoportba tartozom. De vajon mit érez egy Uni, miért különb, mint mások, igazak-e az előző bejegyzésben írtak? Személyes interjúm következik:

Valahogy én az körül közelítem meg a stabil témát, hogy igazából Meleg vagyok. Az, hogy meleg vagyok, férfi létemre azt jelenti, hogy a fiúkat szeretem szintén. Ezért úgy érzem, az én lényemnek, természetemnek, vágyaimnak, elképzeléseimnek teljesítéséhez egy fiúra van szükségem mind az életben, mind pedig az ágyban. Eddig tiszta is a dolog. Most jön képbe a valóság, s kicsi bonyolizálás. - Részben érdekes elméletnek találtam, hogy az aktív-passzív kapcsolatban a fiú-fiú viszony közül egyikőjük a szex alatt, amolyan „női-passzív” szerepet vesz fel.

Én viszont magamból kiindulva úgy érzem, azért vagyok meleg, mert nekem nincsen szükségem a kapcsolatban bármiféle „női” tehát passzív megnyilvánulásra. Ezzel párhuzamban, nem tartom magam eltérőnek sem, nem vagyok passzív sem, tehát nincsen szükségem arra, hogy valaki felettem férfi jellemet öltsön egy percre is. Férfinek tartom magam, s egy hasonló egyenlő társ személyében szemlélem a világot.

Valamiért az olyan kapcsolataim, ahol nem uni srác volt jelen, hamar tönkrementek, erre idővel rájöttem. Ennek sajnos az őszinteség hiánya volt a gond. Esetleg az igaztalan kijelentések, holott volt rá példa, hogy kiderül, nem is uni az, akivel járok, de addigra tönkrement a kapcsolat. Úgy érzem ez egy meglepően egyszerűen megbeszélhető dolog lett volna, mert kellőképpen tudtam volna alkalmazkodni hozzá akár.

Sokan mondták már, érdekes és különleges ember vagyok, s nehéz olyan embert lelnem, akivel a harmóniát megtalálom minden téren. Mert akár hiszitek, akár nem, az aktív/passzív énem aránya olyannyira stabil, hogy egyik felé sem tudtam az évek alatt elhatárolódni. Ennek vannak hátránya is, de sok-sok előnye, amit ki is fejtek.

Határozott uni létemre akkor vajon mi dönti el az aktuális szerepet? – Ez nálam nem függ mástól, mint a pillanatnyi hangulattól, helyzettől, érzésektől, vágyaktól, s a partnerem aktuálisan hasonló elképzelésétől. Jellemzően a szexben számomra ez a kiszámíthatatlanság kifejezetten izgató. Nem tudom mi fog történni, nem vagyok tisztában vele mi lesz, változatosságot, sokféleséget hoz a hálószobai életbe. Sokszor a szex kezdetekor még nem, csak annak folyamán döntődik el, pillanatnyilag ki fogja majd az egyes szerepeket felvállalni.

Egy állítás szerint, mely megfogalmazódott, ez akár káoszt is eredményezhet. Viszont hosszú távú kapcsolat alatt úgy érzem, lehet stabil, s erős kötelék a két fél közti egyenlőség. Hiszen általában az aktív/passzív párocskák közt is amolyan „vetélykedés” jön a felszínre – vajon ki az úr a háznál? Természetesen ez uni viszonyok közt is fenn állhat, de egy idő múlva ez az egyenlőség bestagnál. Egyedül az életemben sajnos csak két olyan srác volt, aki masszívan uni volt, akár én. – Valahogy csak velük működött elég csiszoltan a dolog…

Szóval mindenkinek lehet más és más gondolata erről, talán minden egyes ember máshogy élheti meg. De úgy érzem olyan ez, mint a csokoládés, és a vaníliás fagyi. Mindkettőt szeretem, mindkettőt fogyasztom. Amelyik abban a percben jobban tetszik, vagy akár mindkettő… Ebben nincs szerintem semmi rossz:P Ellenvetés?...

Ezúton is kívánok nagyon Boldog 18. Születésnapot Dávidnak!:) Nagyon örülök neki, h az elmúlt két hónap után már azok közé az emberek közé tartozhatok, akik részben, vagy később teljesen is megismerték/megismerhetik majd. Egyelőre még sajnos virtuálisan, de hamarosan remélem egy személyes találkozás erejéig is testet ölthet egy jó alapos beszélgetés. Vagy egy önfeledt bulizás, ami éppen közbejön. Röpke sorokból álló bejegyzésem, most róla fog szólni… (Ahogy ismertek nem pár-pár sorral végzek úgyse:D)ú

Meglepő, s tényleg nagyszerű. Olyan emberkének ismertem meg, aki más, mint a többi. Hozzám képest pedig nagyon eltérő gondolkodással van megáldva. Első 1-2 napos beszélgetés után még egy nagyon erős skatulyába volt helyezve, ezért nagyon tárgyilagos, felületesen lényegeset író, s zárkózott voltam, mint mindenkinél. Félelmem akkor abból állt, tudni illik: ő igen erősen meg van fertőzve a „hit” és a „remény” betegségével, amit általában én erősen kerülök az utóbbi évben negatív tapasztalataim miatt.  Ezért vagyok túl pesszimista:) Viszont talán neki az erős lelki kiegyensúlyozására agyilag reagálva, talán van esélyem még a gyógyulásra:D

Benne viszont pozitívan testet ölt mindez, megtetézve azzal, hogy életét képezik olyan tervek, gondolatok, vágyak és álmok, melyekről én csak „álmodozni” merek. Míg én feszes láncaim, demagógjaim, elkönyveléseim szerint élek, ellentétben benne van hit, erő, amit nagyon irigylek. Mind olyan tény, s dolog, mely belőlem hiányzik, az benne létezik, s él. Emiatt hatványozottan örülök neki, hogy sokszor beszélgethetünk, szeretek irkálni MSN-en is, mert bírom a nyitottságát. Van kivel jókat Skype-olni, vagy Wave-elni. S azt különösképp értékelem, hogy elfogad olyannak, amilyen igazából vagyok… (Eddig is így érzem)

Megpróbál felülkerekedni ezen, s nem hallgatok tőle kérdőre vonást, ezen kívül megnyugtató hangjával aláfestve, az ironizálástól kezdve, az önfeledt nevetéseket, s sztorikat is átélve tudom elképzelni:xD Érdekes egy személyiség, én a mai napig változatlanul fenntartom, s szurkolok neki, hogy a jövőben is sikerüljön ilyennek maradnia. Tisztának, egyszerűnek, szórakoztatóan kedvesnek, romantikusnak, s talán becsületesnek is… S nagyon bízok benne, hogy nem fog rossz útra tévedni, melyet már oly sokszor láttam másnál.

Ezeket a tapasztalatokat szűrtem le eddig… Összegezve: Eltörpíthetetlen életereje, ha nem csorbul az idő előrehaladtával, sok nagyszerű dolog elérésére is sarkallhatja majd. Hiszen ami benne belül egy képzeletbeli mozgatórugóként feszül, abból egy csipetnyit kivonva érvényesülne egy egész tucat csak feleannyira irtó helyes, s kedves srác is!:P

Még egyszer további nagyon sok-sok Boldog Születésnapot kíván Popov!:) Ha szülinapos sms-emet nem kapnád meg, egy másolatát ide is beteszem idézetemnek! Biztos, ami biztos, így-úgy valószínűleg biztosan értesülsz majd aprócska jókívánságomról. Főleg ha kijózanodtál:xD

„18 éves lettél, eddig még csak a bilin ücsörögtél. Ezután se kelj fel még róla, nehogy gatyádon nyomot hagyjon a nagy piás-buli foltja!:) Boldog szülinapot kíván Popov!”

Szerencsére nem a címben taglaltakról fogunk dumcsizni most, csak hasonlóan ultra cikis jelenségekről a társadalomban. Vicces bejegyzés következik. Vannak dolgok, amik nem vésődnek a fejembe. Egyenesen irritálnak a hétköznapokban, ezt össze is gyűjtöm egy rövid huzamba. Meglepő dolgokat tapasztalhattok majd az emberi hülyeség mértéktelenségétől kezdve, egészen a hétköznapi öltözködési szokásokon át. Némelyik korábban is már kiszúrta a szemeteket szerintem, s főleg melegként elképzelhetetlen, egyes heteró egyedek, hogy a fenébe nézhetnek ki így?

Nácicsizma+betűrt gatyaszár – A jelenséggel biztosan sokan találkoztatok már. Mostanában népdivat lett, s nem csak a skinhead-ek körében. Egyszerűen irritál ez az irányzat. Taszító, s undorító szerintem, meg idejét múlt öltözködési forma. Egy hót piszkos, szakadt, ócska, vagy esetleg lekerekített orrú erős kaptáros bakancs/csizma bokáig felhúzása, s aztán a farmer falhajtása, vagy belegyűrése magába a cipőbe. Nagyon ki van csavarodva ezeknek az ízlése. Főleg az undorító, szakadt, agyonmosott sátánista-ósdi fekete póló. Főleg az agyonig igénytelen zöld „zsáktáskák”, a padláson keresett kék-lila-piros takarmányos zsák lassan szebb mintával rendelkezik… (Bocsi annak, aki ilyet hord, köztük ide tartozik egy-két jófej skinhead haverom /ismerősöm is, akiket bírok, csak ezt az oldalukat nem tudom felfogni, s már szóvá is tettem.) Igazából senki nem tud rá választ adni mi a jó benne, egyszerűen ez is csak egy hype. Semmi más. Remélem, hamar leáldozik. Olyan ez, mint mikor sok embert tavasszal nyitott szandálban látni, térdig felhúzott hófehér zoknival, ami persze agyonig tiszta kosz, az már tényleg szabályosan fáj:xD

Zsíros+korpás haj –  Falun élő emberek szerintem gyakran találkoznak ezzel a dologgal. Persze ez alól a város sem kivétel. Szintén irritál a látványa, főleg osztályomban is, mikor agyonig zsírosan fénylő, fésületlen, koszos hajjal jön be valaki reggel. Sokaknak, a füle szélén, homlokukon, gallérjukon is, vastagon látni a korpaszemcséket. Brutális egy kép, ráadás jellegzetes haj-szag árasztódik belőlük méterekről. Akinek alapból érzékeny a bőre, meg mindez egész halmozottan érvényes rá, az figyelhetne magára. Igaz, egy idő után nagyon fárasztó, s bele lehet unni: Sajnos magamon tapasztalom, hogy én ugyanebben szenvednék. Sajnos ahhoz, hogy szép és ápolt legyen a hajam, minden egyes árva este ki kell mosnom, ki kell fésülnöm, meg kell szárítanom, s át kell vasalnom. Sokszor napi két alkalommal is előfordul ez. Hiszen ha minden nap nem mosnám meg a hajam, hajzselé sem kéne, hiszen maga zsírral sikeresen beállíthatnám:S Nagyon hamar elzsírosodna (1,5 nap alatt már simán), s töredezve hullana (így is hullik sok, de legalább hajmosáskor), de én teszek a kellemetlen helyzetek megelőzése érdekében! Nem hagyom magam legyőzni… - Egyes speciális samponokkal is lehet próbálkozni, bár szerintem már az is mit sem ér… Járhat akár kamaszkorral is, esetleg majd elmúlik, nekem ezt mondták többen. Ilyenkor kéne a legalaposabban ápolni a testünket, nem pedig közundor tárgyává lenni. Én büszkén mondom, ha mindenki egy nap minimum egy egész órahosszát rászentel a hajának ápolására, akkor nem lesz gond.

Kézmosás hiánya – Egyes emberek kezén látható a kosz. A körmeik alatt, a tenyerükön, valószínűleg nem valami gyakran találkoznak a mosdóval. Nem enyhén kiábrándító, 10 emberből 3 ilyen. Erre én nagyon alapos vagyok, többek közt azért is, mert rágom a körmöm. Így tripla annyiszor mosok kezet, mint egy átlagember, s megpróbálnék leszokni is, de nem bírok… Addig is marad a gyakori kéztisztítás elmélete. Ezek miatt a jelenségek miatt rettegek sokszor megfogni pl. a WC-k kilincseit, vagy a mosdó csapjait. Undorító elképzelni, hány mocskos/piszkos kezű ember markolászta előttem. Hasonló ez a buszok, vagy egyéb tömegközlekedési eszközök korlátjainak dolgaira is. A sulis menzától is voltak ilyen félelmeim, de szerencsére ott kifejezetten alaposak, s higiénikusak a körülmények más konyhákhoz képest… Végül saját szememmel sikerült megnyugodnom. Szóval, aki eddig nem tette, az esetleg mostantól legalább az étkezések előtt, vagy ilyen kritikus tárgyak megfogdosása után mosson kezet, legyen negyed annyira alapos, mint én. (Persze azért a macskát/kutyát ne dobjátok be minden háromnaponta mentolos-zuhi alá:xD) - Legalább ennyivel is csökken annak ez esélye, hogy agyfrászt kapok!:D

„Tökvakarás” - Egyes heterók ismert jelensége. Stabil beállás lépcsőházban, strandon, nyilvánosság közelében, suliban, teremben, egyhelyben állva, ünnepségen, legyen az akármi. Sok helyen láttam már: A hím egyed megáll egy tetszőleges ponton, hogy mindenki jól lássa, s egy jól irányzott markolással megigazítja a nadrágban kényelmetlenül tartózkodó lompost… A durva ebben, hogy egyesek, még beszélgetés közben is hajlamosak rá.(!) Engem zavar… Nem csak azért, mert a helyesebb srácok látványán elkezdek azon gondolkodni: Vajon mekkora, vagy milyen lehet azon testrésze? :$ Arányosan fejlett-e ahhoz képest, amennyire összességében a pasi testileg jól néz ki - hanem azért is nem jó dolog, mert mégis csak etikátlan, főleg nem közönség előtt:S Legalább ha szüksége van rá, diszkréten, egy adott helyen, vagy helységben igazgassa már meg, hogy ne tudjunk róla! köszönöm:xD

Sonkavillantó – Ismeritek biztos a megszokott magyar sonka látványát, és a narancsbőr szép társaságát. Egyedül a terhességi csíkok hiányoznak. Egyes csajok igazi nagy „malac” karaktert alkotnak. „Napi-sertés”:xD A legdurvább benne, hogy ezek nagyon esztétikus öltözékeket kapnak magukra, mint akik nem láttak még tükröt, hogy belenézhetnének. Ma is láttam egyet. Megdöbbentő volt, 160-170 cm magasság, fekete térdig érő csizma, farmer, és egy éppen derékig érő feszülő póló. Gyönyörű összkép, kivolt a hasa, melyen olyan ráncos volt a felület, s közben igazi nehézsúlyú úszógumi figyelt be. Szal volt ám sonka, nem halnak éhen télies időszakban:D Azért tényleg abszurd, szerintem taszító, az ilyen nem nézett még tükörbe? Főleg mikor olyan rövid kis kabátot kap fel némelyik, h ki van belőle télen a dereka. Dideregve szalad be az épületbe, s mikor leveszi, akkor a dereka tiszta vörös körbe a fagytól. S felette pedig fehér, istenem, öregkorára majd fog kiabálni!:D Persze nem örömében…:P 

Röviden sikerült összefoglalnom mindazt, ami nagyon taszít. Persze nem soroltam fel a nyilvános böfögést, fingást, rágó csámcsogást, nyitott szájjal kajálást, csulázást – köpetkészítést az utcán, a szörcsögést… Említhetném még sok társát, de igazából már meg sem lepődök rajtuk. Nem okoz már akkora megütközést, már megszoktam a hétköznapi közösségben. Istenemre, szerintem az Amerikaiak mellett, Magyarországon a legelterjedtebb még ez az extrém intellektuális tudásszint:D

Tök jó volt, egészen szabadnak éreztem magam. Nyugodtabb vagyok azóta mióta tudom, megvan a jogsim. Persze a kezemben azért még nincs, de miért ne vezethetnék pár utcányit, főleg este, mikor egy lélek sem látja? Persze kicsit paráztam emiatt, de hamar túltettem rajta magam.

A gond az volt, hogy nem a megszokott kocsival, hanem egy Volkswagen Transporterrel, apának a céges kocsijával kellett megküzdenem. Viszont kellemes benyomásokat ihletett belém. Jó vezetni, stabil, nagy, s kényelmes. Imádom a hasonló karakterű kis mikrobuszokat is. Főleg a Renault Traffic szériáit. Szép, esztétikus, s minden extrával el van látva.

Valószínűleg ha újabb kocsim lesz, akkor valami hasonló gépezetet szerzek be. Egyedüli hátránya sajnos a mérete, ami nem elhanyagolhatóan a sima személykocsinál természetesen jóval nagyobb. Furcsálltam még, hogy vezetés közben, ha parkolásra, vagy valamilyen műveletre kell sort keríteni sokszor azt tolatásban szeretem véghezvinni. Valamiért az könnyebben megy, hát igen itt is homlok egyenest eltérőbb vagyok, mint az átlagemberek…

Anya már pont nemsoká jött ki a munkahelyéről, mire odaértem. Hát, igazán örülhet neki, hogy nem kell sétálnia, egészen irigylem. Alig várom, hogy én is kocsival járhassak a suliba. Elérkezik majd a kényelem korszaka, s elengedhetem magam. Sőt sztem még kabátot sem fogok felvenni, hiszen csak beszállok/kiszállok. Útálok nagycsomó sok cuccot magammal cimpolni bárhová is megyek. A táskákat sem szeretem, mint zsebbe rakok…

Áttérek más témákra is, mert közben jutnak sorra eszembe. Igazából kész küzdelemnek veszem, hogy egy bogbejegyzést ma lebírjak szurkolni. Ha meg kéne fogalmaznom, nincsen rossz kedvem, nem vagyok szétesve, csak bágyadt, s erőt vesztett vagyok. Nem tudom megérteni sehogy sem, mivel sz*rtam el ezt a hétvégét is. Hiszen semmit sem csináltam. Feküdtem, s aludtam, pihenni próbáltam.

Ebből kiindulva apával elkezdtünk filmezni, két erős Sci-Fi filmet is meglestünk. Egész jól éreztem magam, bár a sötét szobában majd elaludtam. Főleg akkor éreztem így, mikor magát teljesen eleresztve a vállamról kezdett a macska teljes kipusztulásban nagyokat szuszogva lecsúszni. Aztán valami elég kényelmetlen pózban bár, de töretlenül tespedt félálomban. A nevetés majd elkapott, annyira vicces volt:P

Tud ám nagy bealvásokat prezentálni. Amúgy bűnös, s rendesen leszidtam. Meg is húzta magát rendesen tőle. Elhagyta a nyakörvét, kiengedtem egy kört szaladni, mire visszajött nem volt rajta. Az ideg kapott el, pedig szándékosan a bundájához tökéletesen illő hófehér nyakpánt volt. Ráadás nem a legolcsóbb fajta…:@ Lassan már ezt a macskát, sőt már jelenleg is jogosan lehet szó szerint is „kis drágaságnak” hívni:D

Holnap amúgy iskola lesz, nagyon el vagyok vele havazva. Sok témazárót írtam, amin túl vagyok, s fogok is még írni, de nem tudom magam utolérni. Valahogy a kedvem, erőm, elhagyott végleg. Az egésszel úgy vagyok: „mindjárt március, aztán április, hoppá eljött a május, s már vége is” – pedig júniusig tart… Eddig meg úgy voltam vele „mindjárt félév, s itt van az évvége…” – egyik meglátás sem valami egészséges…

Sok minden be van kavarodva bennem. Sok mindenen nem vagyok még túl. Ezért van az a helyzet, hogy mostanában szerintem semennyire nem szórakoztató a blogomat olvasni. Reménykedem benne, ez az idő is elmúlik mihamarabb…

Persze nem a szó szoros értelmében értem. Ismét egy pici kockulással fogok indítani. De ez csak hasznotokra fog válni, egy nagyon érdekes dolgot fogok leírni. Hiszen saját új tapasztalattal bővültem, véghezvittem egy teljes e-mail cím váltást, szinte két órahossza alatt, mintha csak kicseréltem volna az azonosítómat, amire korábban kaptam a leveleket…

Mindezért a pár órás tevékenységért, több mint két egész hónap fáradtságos elméleti munkája állt mögöttem. Körülbelül még nyár végén fogalmazódott meg, hogy mind a szoftvereimnek, mind alkalmazásaimnak, s minden webes dolgomnak közös azonosítót kéne legyártanom, közös e-mail címeket, s ugyanazon a néven futva bár, csak a szolgáltatásokat jelölő rövid tagok segítségével legyen elkülönítve minden, s váljon megkülönböztetővé. Így akik egy-egy részszolgáltatásban felvesznek, azok tudják, melyikkel hol tartózkodom.

Ehhez egy orbitális méretű csalást alkalmaztam. Persze gyakorlatias, s informatikailag megfontolt műveletet. Minden rendben volt lassan a 2006 óta működő Hotmail-os fiókommal, egyedül az nem, hogy az e-mail címemben egy alsó kötőjel tag volt:( Ez mostanában nagyon zavart, hiszen nehezebb a bevitele, főleg érintőképernyőn is, vagy idegen billentyűzeten. Mivel speciális karakter szerepel. Zaklatott még az is, hogy sokan nem jól vettek fel, rendszeresen kifelejtették azt a tagot, s szidtak miért nem fogadom el az MSN felkérést?

Tehát elkerülhetetlenné vált a címváltás ezen része, de mégis hogyan? Mint ismerjük, ha címet váltunk minden régi levelünk, s adatunk kimentése nagyon manuális a volt fiókból. Ezt így érezzük, s sejtjük. De van más lehetőség!  Számoljunk le ezzel a félelemmel mindörökké! Először is a több mint 200 névjegyem a Windows Live névjegytárból egy sima CSV archívumba exportáltam ki csak… Ha ez megvolt, létrehoztam az új címem, amiből már hiányzik az adott karakter, s tökéletes nicknek tartottak.

Bejelentkezve abba, rögtön névjegytárba fáradtam, s ezeket az adatokat importáltam az új fiókba. (Előtte egy rövid konvertálást végeztem csak) S láss csodát, pár másodperc alatt minden névjegyem a helyén volt feltöltés után, s működött is. Még a fényképek is megjelentek. Egészen megkönnyebbültem, hiszen tudtam, minden biztonságban maradhatott.

Ezen után, az jelentett gondot, hogy a régi fiókban 2500 e-mailem volt körülbelül. Ez egy hatalmas szám, semmi értelme nincs átküldeni és hasonló műveleteket végrehajtani az újba. Hiszen akkor elvesznek az időbélyegzői, s megszűnnek a címkéi, ami az évek alatt felépült. Így a keresőmotor sem indexeli megfelelően, s a karakterek felépítése is sérülhet. Itt alkalmaztam a csalást. A Google nélkül biztosan nem ment volna a mentés, s minden levelem kárba veszett volna.

Befáradtam ekkor a Wave számára létrehozott Gmail fiókomba, s beállítottam az új „windowslive” címet, mint átirányítási protokollt, tehát ha Gmail-be jön valami, akkor tegye át a másolatát a másikba is. Sima átirányítás, mintha nyaralnék, s áthelyezném az üziket az úton használt fiókomba.

 Aztán a Gmail levelek/névjegyek/adatok importálása közös fülén beállítottam a régi „hotmail” fiók teljes adattárának az importálását a Google fiókba. A csalás itt az, hogy ami a Google-be érkezik, arról átirányítódik a Windowslive-ra is, mivel előzőleg azt is aktiváltam. Több mint két egész órán át tartott, mígnem a Gmail-be mappástól, mindenestül bekerült a teljes Hotmail levéladatbázisom sértetlenül. Levelek hibátlanul, szépen tördelve, címkékkel, mappákkal, adatokkal, névjegyekkel. Eddig az elgondolásom tökéletesen működött. Minden adatom egy helyre biztosan bekerült.

Közben bejelentkeztem az új „windowslive” azonosítóval bélelt fiókomba, s a levelek átirányítás okán ott is tökéletesen sértetlenül megvoltak. Folyamatosan növekedő mappaszám/levélszám mozgott. Végül 10-15 perc múlva az extrém levélforgalom elérte a 2700 feletti számot, s stagnált. Ebből tudtam minden átért.  Mintha a régi e-mail címemmel léptem volna be, amit már megszűntettem. Már csak a mappáim neveit/színeit kellett testre szabni, a régi kedvenc témám kiválasztani. Importálni a Messenger adatokat/partnereket az asztali kliensbe. Tökéletes szinkronizáció, gyorsan, s célratörően. Az új fiók olyanná vált mint a jól belakott régi. Azonnal otthon éreztem magam. Már észre sem veszem, hogy más az e-mail címem, hiszen csak az változott.

Ha ezt vajon tudná a Microsoft és a Google, hogy erre is lehet használni azokat a szolgáltatásokat, amivel éppen az ilyet akarják elkerülni? - Csak a költözést akarják könnyíteni, de nem arra tervezték, hogy ugyanúgy maradjunk csak megváltozott e-mail-el!:D Aki feltalálta, az a rivális levelező átcsalogatására akart ösztönözni csak.  Szóval, aki eddig azt mondta, hogy utólag egy MSN címet nem lehet megváltoztatni, úgy, hogy minden ugyanaz maradjon, mintha csak átírtuk volna, akkor az tévedett. Mindössze két hónap alapos gondolkodás, s trükkök nyitott szemmel való keresése után leesett a módszer!

Rajtam nem fog ki a technika semmilyen mai formája:) Aki tehát ugyanilyen gonddal küzd, s szeretne segítséget kérni, én szívesen nyújtok. S megcsinálom neki akár mindezt, ha szépen kéri. Higgyétek el az „informatikai-kockamániás--nyunyó- s még ráadás - buzi” karakternél nincs jobb. Vajon hogy a fenébe vagyok ennyire reálos? Nekem is rejtély…:D

Az új MSN cím, ha teljesen minden fronton be lesz állítva, s teljesen gördülékeny lesz, azonnal felveszek minden fontos emnbert. Azonnal meg fogtok ismerni, nem nagyot változott az egész!:)

Gyerekek… ma este megint magas szintű, magamba forduló hangulatom van… Nem tudom miért, s nem tudom mitől. Amúgy a végefelé erős, ironikus, s poénos bejegyzéssé fog tapasztalataim felé változni ez is, mint a többi egy része. CSak keveset rizsázok, hogy jutottam ide. Három hét után természetesen ma már mennem kellett suliba...

Megütött a végeláthatatlan monotonitás érzése. Elcsodálkoztam, hogy a suliban szinte alig vagyok lemaradva. Szinte semmiből se, furcsa számomra is, hogy 55 óra hiányzás ellenére is úgy éreztem ugyanott vagyunk ahol mindig.

Elegem van a tanulnivalókból. Töriből is állandóan azok a lerágott csontok, amiből már általános iskolában is elég volt. Mindez csak kiegészítve. Annyira nem értem én, semmi új, semmi jobb, semmi különleges, csak mindig az. Érthető ez minden tantárgyra. Pedig mikor kezdtem a gimit, azt hittem majd új dolgokat tanulunk, olyan dolgokat, amik érdekelni is fognak. Erre kapom a pofámba azt, melyet már ezer éve megtanultam, de újra és újra egyfolytában újra kell tanulni minden egyes évben.

Legalább egyszer akkor tanították volna meg úgy, hogy azt soha többé ne kelljen elővenni, s soha többé ne is lássam. Tanították volna meg úgy, hogy egyszer megtanulom, túlestem rajta, s elfeledhetem. Semmi újat nem tud mutatni, emellett folyton a csalódások érnek.

Rájöttem az iskolában teljesen felesleges heti 5 nyelvi órán ott ülni, hiszen nem csinálunk semmit. Pedig ennyi órából már rég ott is otthoni tanulás nélkül meg lehetne tanulni. AM ki nem állhatom azt a vén kancsal...nah neh folytassam mit... "Mégis hogyan lesz lehetőségünk érettségizni, vagy nyelvvizsgát tenni, ha jelenleg egész könyvel vagyunk elmaradva, éppen nemrég fejeztük be a tavalyit, s most fénymásolatlapokon önálló feladatokat csinálgatunk, ami egyenlőre a semmivel” (kb. ez megy ,de sztem sok más helyen is) – hiszen az iskolában mint jelenlegi észrevételem tanúsítja mindent tanulunk, csak azt nem ami vizsgán várható. Érdektelen semmis szövegek, s minden marhaság, ami belefér. Erre velős választ lehet akár: „Fiam… ahhoz hogy te érettségizni, vagy nyelvvizsgázni akarjál, arra ott van a magántanár, vagy a nyelvtanfolyam!” - mondja az okos lélek.

Tehát én vagyok a szar, mert megmertem mindezzel kérdőjelezni az állami tanítás alpajait az országban, hogy akkor mi a fasznak ülünk itt heti 5 órahosszában, az idő pénz, az idő értékes, ennyivel hamarabb mehetnék is haza, s alhatnék egy jót, vagy mittom én. Nem lennék annyira se stresszes. Borzalmas, egyszerűen napról-napra kiakadok ezen. Egy évre összeszámolva mennyi elpocsékolt perc mindez. Mennyi perc, melyet a számítógép mellett is tölthetnék, ezernyi érdekesebb dolgot művelve...

A mai ország mottója „fizess bazdmeg! fizess mint a köles!” esetleg, mondhatnám Rion – „Tudod mi az h szopol?” beszólását is… De sajnos ez a valóság, fizetned kell mindenért, ingyen hiába ülsz ott több száz órahosszát, nem kapsz érte semmit. Mégis kötelező a napi 8 óra, mondhatni büntetésed ott leülni. Ezt már születésedkor megkapod, sokszor kérdőjelezem meg, mi értelme van ennek az életnek?

Ruhadt kancsal vén k... Annyira gyűlölöm, képtelen vagyok elviselni, ma a második órára mentem be, mert az első vele lett volna. De még volt igazolásom, s hülye leszek odaülni olyan korán. Szépen betotyogtam magyarra, hála égnek az osztályfőnököm rendes. Talán ő az egyetlen legjobb fej tanárom. Nagyon kedvelem…

Visszatérve az előző tanárra, szerintem pikkel rám, sőt mindenkire, de leszarom. Kettőnk kis háborúja az órák sokasága. Egyik héten azt mondta általánosságban „lehet volt gyerekszobád, de onnan valószínűleg csak a tehén nézett ki az ablakon…” Bár erősen átgondolva az elmúlt három évet, igazából el kell ismernem, hogy már nem utálom, azaz halljátok: tényleg nem utálom…! Hanem egyenesen már Gyűlölöm!!!:xD

UPDATE: Ez a bejegyzés utólag szerkesztve lett. Mert tartalma akár a valós életben való felfedhetésemet is okozhatta volna. Így a leírt történetről, bárki megismerhetett volna...

Aztajóbüdösk*rva mindenit!” – Első kifejezés, ami eszembe jutott.  Annyira meglepődtem, s annyira elcsodálkoztam önmagamon. Sikerült a Forgalmi vizsgám, hibátlanul, gördülékenyen, fiatalosan, s könnyen. Ennyire még nem is voltam összeszedett. S az oktatóm szerint is nagyon jó munkát végeztem. Elmélázva a tényeken, egyedül már csak az érettségi lesz ilyen teljesítős szakasz, melyen szintén át kell majd esnem a jövőben.

Összességében meg vagyok önmagammal elégedve. Mert az összes akadályt bukás nélkül vettem. Kezdve a KRESZ, a Rutin, az EÜ. tanfolyam és a Forgalmi vizsgát most a végén beleértve. Életem egy nagy korszaka záródik le ezennel. Minden vágyam az volt, hogy sikerüljön. Hogy többé nem kelljen buszozni, s ne kelljen minden hónapban 27, 38, 42, ezres csekkeket beszurkolnom.

Szerencsére nem sok órát kellett vennem az alap húsz órára rábújt még plusz 20 óra. S a 10 óra rutint is rászámolva, meg a plusz 2-3 órányi tartalmat összesen 55-56 óra vezetésből szerintem sikerült letennem a jogosítványhoz való követelményt.

Persze az igazi gyakorlott vezetés nem csak az ott tanultakból, hanem majd az életben szedett tapasztalatokból fog összeállni. Hiszen meg kellett tanulni a vizsga számára megfelelően vezetni, most pedig meg kell majd tanulnom a forgalom, a város, s én magam számára gyakorlatiasan vezetni.

Bár a rizsát elhagyva még mindig nem hiszem el. Kis híján csődbe jutottam, de átléptem ezt a szakaszt is. Idegesített minden nap a rá való lelki készülés, s az időm eszeveszett hiánya. Most már el kellett érkeznie a vizsgaidőszakomnak. Legjobban a forgalmi vizsgán attól féltem, hogy belegabalyodok, s nem tudom megmutatni az autó műszaki ellenőrzését, tudjátok, mikor a kormányberendezést, fékeket, gumiabroncsokat, fényszórókat kell leellenőrizni, s bemutatni.

Mindenesetre sikerült egész jól ez is. A kezdetek kezdetén egy hibapontom lett amiatt, hogy kivártam egy járművet, nem mertem kihajtani elé, csak aztán fordultam ki. S aztán a legeslegvégén az összegzésnél még megjegyezték, hogy igazából a tükrök kezelése nem elég rendszeres, hiszen a középső tükröt alig-alig használom. S erre majd a valós életben figyeljek oda.

De nem baj, mert a saját kocsiban nem fogom tudni nagyon használni, mert sokkal hosszabb, hiszen négy méter tuti van az egész jármű. S inkább többet ér, ha tolatásnál hátranézek és a tükrök közül, az oldalsókat használom csak. (Persze ezt nem jegyeztem meg ott, csak önmagamban)

Nem is részletezem tovább. A lényeg, hogy átjutottam, kompromisszum, s beleköthetőség nélkül egyértelműen sikerült. Végre elfeledhetem az egész procedúrát, s életem hátralevő részében nélkülözhetem a lábon/kerékpáron/tömegközlekedésen való utak megtételét mindörökre!:D Köszönöm szépen!:P Két héten belül kiállítják a papírokat, s részvehetek hivatalosan is a forgalomban!:D