Tök jó volt, egészen szabadnak éreztem magam. Nyugodtabb vagyok azóta mióta tudom, megvan a jogsim. Persze a kezemben azért még nincs, de miért ne vezethetnék pár utcányit, főleg este, mikor egy lélek sem látja? Persze kicsit paráztam emiatt, de hamar túltettem rajta magam.
A gond az volt, hogy nem a megszokott kocsival, hanem egy Volkswagen Transporterrel, apának a céges kocsijával kellett megküzdenem. Viszont kellemes benyomásokat ihletett belém. Jó vezetni, stabil, nagy, s kényelmes. Imádom a hasonló karakterű kis mikrobuszokat is. Főleg a Renault Traffic szériáit. Szép, esztétikus, s minden extrával el van látva.
Valószínűleg ha újabb kocsim lesz, akkor valami hasonló gépezetet szerzek be. Egyedüli hátránya sajnos a mérete, ami nem elhanyagolhatóan a sima személykocsinál természetesen jóval nagyobb. Furcsálltam még, hogy vezetés közben, ha parkolásra, vagy valamilyen műveletre kell sort keríteni sokszor azt tolatásban szeretem véghezvinni. Valamiért az könnyebben megy, hát igen itt is homlok egyenest eltérőbb vagyok, mint az átlagemberek…
Anya már pont nemsoká jött ki a munkahelyéről, mire odaértem. Hát, igazán örülhet neki, hogy nem kell sétálnia, egészen irigylem. Alig várom, hogy én is kocsival járhassak a suliba. Elérkezik majd a kényelem korszaka, s elengedhetem magam. Sőt sztem még kabátot sem fogok felvenni, hiszen csak beszállok/kiszállok. Útálok nagycsomó sok cuccot magammal cimpolni bárhová is megyek. A táskákat sem szeretem, mint zsebbe rakok…
Áttérek más témákra is, mert közben jutnak sorra eszembe. Igazából kész küzdelemnek veszem, hogy egy bogbejegyzést ma lebírjak szurkolni. Ha meg kéne fogalmaznom, nincsen rossz kedvem, nem vagyok szétesve, csak bágyadt, s erőt vesztett vagyok. Nem tudom megérteni sehogy sem, mivel sz*rtam el ezt a hétvégét is. Hiszen semmit sem csináltam. Feküdtem, s aludtam, pihenni próbáltam.
Ebből kiindulva apával elkezdtünk filmezni, két erős Sci-Fi filmet is meglestünk. Egész jól éreztem magam, bár a sötét szobában majd elaludtam. Főleg akkor éreztem így, mikor magát teljesen eleresztve a vállamról kezdett a macska teljes kipusztulásban nagyokat szuszogva lecsúszni. Aztán valami elég kényelmetlen pózban bár, de töretlenül tespedt félálomban. A nevetés majd elkapott, annyira vicces volt:P
Tud ám nagy bealvásokat prezentálni. Amúgy bűnös, s rendesen leszidtam. Meg is húzta magát rendesen tőle. Elhagyta a nyakörvét, kiengedtem egy kört szaladni, mire visszajött nem volt rajta. Az ideg kapott el, pedig szándékosan a bundájához tökéletesen illő hófehér nyakpánt volt. Ráadás nem a legolcsóbb fajta…:@ Lassan már ezt a macskát, sőt már jelenleg is jogosan lehet szó szerint is „kis drágaságnak” hívni:D
Holnap amúgy iskola lesz, nagyon el vagyok vele havazva. Sok témazárót írtam, amin túl vagyok, s fogok is még írni, de nem tudom magam utolérni. Valahogy a kedvem, erőm, elhagyott végleg. Az egésszel úgy vagyok: „mindjárt március, aztán április, hoppá eljött a május, s már vége is” – pedig júniusig tart… Eddig meg úgy voltam vele „mindjárt félév, s itt van az évvége…” – egyik meglátás sem valami egészséges…
Sok minden be van kavarodva bennem. Sok mindenen nem vagyok még túl. Ezért van az a helyzet, hogy mostanában szerintem semennyire nem szórakoztató a blogomat olvasni. Reménykedem benne, ez az idő is elmúlik mihamarabb…
