Hónapok eltelte után újra megint vele álmodtam. Eljutottam oda, hogy sajnos nem csak gondolok rá elalvás és lefekvés előtt, hanem már álmodom is. Annyira szép volt, annyira más az pillanat. A Tisza ligeti fákkal övezett helyen bandukoltam, korán reggel, még kicsit ködös volt…
Mostanában több dolog miatt nem tudok valami gyakran írni. Egyrészt igazából azt sem tudom, mit írjak, esetleg rossz dolgokról, írjak betegségről, írjak szerencsétlenségről. Írjak esetleg kis sikerekről, vagy új munkalehetőségekről, amik az ölembe estek és még mindig…
Remek kellemes idő lenne, de állandóan fúj a szél. Így merőben elzárkózok a kimozdulástól. Néha meg kell gyónnom a kis hülyeségeimet, s magamnak indokot adnom a lustaságomra, hiszen nem más az egész. Egyszerűen elegem van a hétköznapokból, s saját magam semmisségéből.…
Egész nap az Mp3 lejátszóm kerestem, de már teljesen belefáradtam a műveletbe. Egyszerűen már nem tud érdekelni. Nem tudok megbékélni azzal, hogy amikor nincsen szükség rá, egészen 3-4 hónapig az asztalon hömpölyög előttem, s azon a napon, melyen újra igényem támad a…
Most egy őszinte vallomással tartozom mindenkinek. Az utóbbi napokban valahogy nem jött össze az írás, egyszerűen képtelen voltam rá. Ami a leg durvább, hogy eszméletlen időzavarban vagyok jelenleg. Nem tudtam milyen nap van, általában azt se, hogy hány óra éppen. Valahogy…
Készüljetek fel, mert nagyon hosszú lesz... Új témám, melyet kivesézek életemben előszőr mélyrehatóan, az a Bűntudat. - Úgy érzem ezt a szót nagyon sokan is ismerik. Jelenleg néhai hullámvölgyeim, depresszióim okát sikerült egy kis részben megfejtenem. Talán ebből fakad az…
Elvont és érzelmes gondolataim születtek ismét. Rájöttem minden megpróbáltatás, csalódás ellenére is, még mindig nem lettem elég erős. Ugyanolyan érzelmes kis buzi vagyok mint mindig is voltam. Csak talán már komolyabb arcom mutatva, mondhatni egy új külső hazugságában élek,…
Ma szándékomban állt, de végül sehogy sem sikerült valami értelmes bejegyzést összeszednem. A délutáni vezetésem elmaradt, de jobb is volt így, pihengettem, s lelkiekben a holnapi Eü. vizsgára készülgettem. Teljesen pánikban vagyok. A kérdés most az, hogy öröm- vagy…
Nem tudom, mi van ma is velem. Ha az egész napomat jellemezni kéne, azaz egész érzésrendszerem pár karakterbe kéne öntenem, nem lenne más mondat mely eszembe jutna csak egy, mely mindent kifejez itt és most: „Elegem van!” Mindentéren el vagyok csúszva. Jelenleg tanulmányilag…
Életem során, mely valljuk be nem túlságosan hosszú volt eddig, mégis talán sokkal többet, s sokkal intenzívebben tudtam megélni a mindennapok pozitív és negatív hullámaiból. Ezzel együtt, sok olyan dolog van, melyet nem tudok megmagyarázni. Olykor az álmaim nagyon érdekes…