Most egy őszinte vallomással tartozom mindenkinek. Az utóbbi napokban valahogy nem jött össze az írás, egyszerűen képtelen voltam rá. Ami a leg durvább, hogy eszméletlen időzavarban vagyok jelenleg. Nem tudtam milyen nap van, általában azt se, hogy hány óra éppen. Valahogy végtelen mennyiségű tavaszi fáradtság ütött be. A dátumokat lesve, rájöttem előfordult, van hogy csak négy naponta nyomok le egy bejegyzést.
Pedig olyannak tűnik, mintha tegnap csináltam volna az előzőt. Ma délután hazaértem, rögtön dőltem le aludni, még át sem öltöztem, csak lekaptam a pólóm, meg a ruhám, s lenge öltözetben bebújtam a takaró alá és durmoltam este fél nyolcig… Természetesen még éhességemből adódóan kikeltem és ettem olyan 5-6 közt, aztán válaszoltam pár e-mailre és nemsoká visszabújtam ismét.
Biztosan emlékeztek rá, hogy mostanában nyavalyogtam pár hete, hogy nem tudok aludni sokszor. Mit ad isten, most meg már túl sokat is. Minél többet fekszek, és senyvedek, annál álmosabb leszek, s annál kómásabb a fejem. Most ez a délutáni alvás annyira-kellemesre sikerült, hogy huszonvalahány percen keresztül olyan alacsony volt a vérnyomásom, hogy felkelés után állandóan fekete foltokat láttam:D
Nem tudom hova tenni. Számításaim szerint, olyan 9 napja horpasztok átlagosan akár 3-4 órahosszakat. S éjszaka már fél 11-től nem bírok ébren lenni, ezért gyorsított eljárásban bújok a takaró alá. Praktikussági okokból, már délután vagy estefelé időben megfürdök, mint egy óvodás gyerek, és mint aki jól végezte dolgát, pizsiben teszveszek. ű
Ha bejön a délutáni alvóka, általában nyugodtabb lesz minden a napokban, s kiegyensúlyozottá válok. Ezért a szokásos „mélydepihullámok” sem zargattak. Minden nap meg tudnám szokni ezt hátralévő életemre. Igaz, cseszett elfoglalt vagyok, de igazából nem tudom megindokolni, mikor ezt mondom valakinek vigaszul, hogy mivel vagy az? (Am apa ébresztett negyed 8kor, mikor hazaért, mivel mindne le volt sötétítve, azt hitte először nem vagyok itthon...)
Már csak azon elmélkedem, nagyon jó lenne egy pasi, akivel közösen folytathatnám ezt a henyélős, döglős üzemmódot:D Éppen azért lenne ez aktuális, mert feltöltődhetnék energiával. S a tavalyi remek márciusi hónapom, mikor volt párom megismételhetném. Akkorákat aludtunk így kora tavasszal délutánonként összebújva, s egymást álomba szenderítően simogatva, hogy el sem tudom mondani.:) Annyira-de annyira hiányzik az az érzés, hogy ha félálomban vagy, érzed h valaki hozzád van simulva, s hallod a szuszogását, mint egy áldás, ingyen van, mégis senki nem kaphatja meg…
Valamiért el van cseszve az egész, esélytelennek érzem most ezt a boldogságot. Valamiért túlságosan erős dogmák álltak fel önmagamban egyszemélyes hitem oltárán, amiket nehéz lesz majd ledönteni. Bizalmatlan lettem, s képtelen lennék félelem nélkül átölelni bárkit is. Hiszen sosem tudhatom, vajon komolyan gondolja-e, s én csak ezeket az értéktelen perceket egy személyes álomvilágban pazarlom olyanra, aki meg sem érdemelné…
Hagyjuk is az elmélkedést. Rossz és kész, hiányzanak a közös alvások, akár csak a szex. De néha már előzőt is értékelném, ha teljesülne, a szex sem foglalkoztat már annyira. Kéne egy kis nyugalomsziget, melyet belül lelkileg kialakíthatok, s ha fáj az élet, vagy túl nehéz, oda elutazva csak simán kialudhatnám a problémáimat valakivel… Rövidke kis bejegyzésem volt most ismét, de a héten majd jelentkezem valami ésszerű témával, nem vagyok mindig ilyen lagymatag nyugi!:)
