Írni szerettem volna egy bejegyzést, de megint besokalltam attól, hogy áramszünet volt, ezért elszállt. nemhiába tanítják a suliban, hogy minden ötödik sormegírása után nyomj egy mentést...:S Változtatok is a témán, kicsit anyagi dolgokról lesz szó:) A HAIR-ről meg majd máskor számolok be, ha lesz egyáltalán kedvem. Szóval nem is tudom, de tegnap elég nagy fejtörést okozott a címben is szereplő szó. Hát mi más, mint a pénz? Először is magamat nem tartom egy nagyon anyagias embernek.

Annyira nem lételemem, s nem vagyok smucig sem, hiszen nem ragaszkodom hozzá feltétlen. Viszont idegesítő alaposságom az minden határon túlmegy. Először is szinte zsonglőrködöm vele, tudni kell rólam, hogy perpillanat, ha valaki ellenőrizné, akkor én egy egész évre visszamenőleg minden egyes vásárlásom blokkját, számlákat, papírokat, akár be tudnék mutatni.

Az a személy vagyok ez alapján, aki megszállottan gyűjtögeti ezeket a fecniket, hogy később éves statisztikákat, terveket állítson fel belőlük a jó öreg Excel segítségével. A pénz centi pontos kezelése rengeteg időt elvesz emiatt. Mégis miért? Feltettem a kérdést magamnak. Nem tudom, mert így vagyok nyugodt. Meg úgy, ha nem adják a kezembe egy helyen sem, akkor beszólhatok h „blokkot kapok?” – ekkor csak húzzák a szájuk szélét az eladók.

Ezeket a kis blokkokat szépen egy füzetbe gyűjtögetem, s akár több év múlva se dobom ki:) Külön szeparálva a közlekedési jegyek (busz, vonat, autótankolás), s különszedve az étel, iskola, stb… kategóriákkal kapcsolatos dolgok. Viszont a vásárlásaim során is alapos vagyok, gyorsan vásárolok, meglátok határozottan valamit, végignézem a sort, leveszem és megyek a pénztárhoz. Nem szoktam sokáig filózni rajta.

Nagyobb értékű dolgoknál szintén nem vok anyagias, ez jellemzően a számítógép témakör. Hiszen minden egyes vásárlást, főleg egy gép vagy alkatrész vételét, egy kész „befektetésnek” nézem. Hiszen ha már kihasználtam az adott dolgot, már előre megbecsülöm mi lesz a veszteségem 2 éven belül rajta, s mikor kell eladnom és újat venni helyette – hogy ár/érték arányban a legjobban járjak.

Egyáltalán nem akarom, hogy a számítógép is teljesen elértéktelenedjen… Az alkatrészek vásárlásakor is, mindenből a legjobbat válogatom össze. Ugyanígy az élelmiszernél, ruhánál is. Élelmiszernél általában a nagyobb tételeket veszem. Ha valami jellemzően olcsó, s változó árú, főleg olyan dolgok, mint a cukor, liszt, só stb… minimum 10-20-pas pakkokban tárazok belőle, kilószámra. Ugyanígy a krumpli, a tartós zöldségek, ezekből is kartonszám, hogy jó pár hétig gondolni se kelljen rá. tehát nem annyit veszek, amennyi éppen kell, hanem annyit mely egy egész hónapra, vagy kettőre elégnek bizonyul. Esetleg fél évre (pl. cukor).

A húsárú szintén, fajtánként kilóban kell. Tehát sertés, marha, csirke stb… mind minimum külön-külön 3-4 kiló, hiszen ha van hűtőláda itthon, minek szaladgáljon az ember?:D Jellemző szokásom, ha kenyeret veszek, abból is vagy 4-et, hogy egész jövő hétig menni se kelljen. Ezeket felvágom szép egyenlő szeletekre, s lefagyasztom a fagyasztóládában. Mikróba téve 30-50 másodperc alatt visszamelegszik étkezés előtt egy perccel, s olyan mintha friss lenne:)

Utálok boltba járni és sok-sok helyre szaladgálni, ezért max kéthetente járok. Korábban anyuék intézték ezeket a dolgokat, de mostanában már én vállalom, természetesen elég idős vagyok hozzá. Sokkal jobb is így, ők kétnaponta szaladgáltak, így meg ritkán kell menni. A macskakonzerv, mivel tartós, ezért általában kartonnal fogom. Általában 40-50 darabot is, így csak majd legközelebb karácsonykor kell keresnem a polcokon.

Viszont nemsoká kezdődik majd a suli is. Ezért be kell menni majd a városba, s mivel mindenki újra dolgozni fog, mindenki oda lesz, ezért hosszabb távra kell majd előrenézni. Szóval már most írom a listáimat:) Mivel korán fog sötétedni, s sötétbe megyek reggel, sötétben jövök, ezért a kutyának sem lesz ideje, főleg nem hidegben majd boltozni… Inkább a kényelem a legfontosabb számomra, csak a lényeget tartom szem előtt…:) Am olyan rossz erre rágondolni, már megint visszaáll minden, hogy tavaly volt:S:(

Mint már ebben a blogban sokszor említhettem, idén február óta rendelkezek jogosítvánnyal. Ezért javában használom is ezt az adottságot, s megpróbálok alkalmazkodni. Annyit rólam, hogy rugalmas, alapos, és modern sofőr kategóriába tartozom szerintem, aki mindig a lehető legnagyobb sebességgel halad, természetesen a megfelelő sebességhatárokat betartva:)

Egyedül csak az autópályát nem kedvelem, mert egy idő után unalmassá válik, hogy sokáig nincs kit előzni, mert mindig elhaladok mellettük:D – Viccet félretéve, csak akartam egy mókás bejegyzést írni, de inkább az autókhoz kötöm, úgy könnyebb összefoglalni. Sajnos nem túl sok időm van blogot írni. Ráadás ma Szegedre megyünk a SZIN alkalmából tartott Hair-ra. Szóval majd holnap lesz beszámolnivalóm.

Renault Thalia – Klasszikus könnyűszerkezetes sedannak mondanám. Igazából azt nem kedvelem benne, hogy túl alacsonynak, és keskenynek érzem, az eleje pedig csalókás. Hiszen sokkal rövidebbnek tűnik benn ülve, mint kívülről, így már majdnem húztam meg parkolás közben szűk helyen:D Amúgy fürge kis járgány, 1.4-es motorral, a falun megszokott állat-barom-vén-öreg-trotty-vakegér figyelmetlen és öngyilkosjelölten, az útközepén szédelgő bicikliseket nagyon dinamikusan lehet vele előzni… Nem tudom szebben mondani, főleg mikor van kerékpáros út is, mégsem tud senki azon menni. A lassan csődben lévő helyi rendőrséget azzal virágoztatnám fel, hogy minden az úton haladó kerékpárost fejenként minimum 30 ezerre büntetnék! Talán megtanulnák végre a leckét. Egyszerűen életveszélyes, amit csinálnak. Ráadás 80%-á ittas, s senki nem teszi őket helyre. Hátt igen, ilyen a falu, alias, parasztfalva. Józsibácsi már reggel 5kor a kocsmába kezd… Am a kocsira visszatérve a forma átlagos, kellemes, bár a műszerfalon szokatlan, hogy a sebességjelző és a fordulatszámmérő helye meg van cserélve más kocsikhoz képest. A váltó sem annyira a szerelmem, mármint a forma, s az hogy kis takaros, ezért van mikor egy este kerestem a sötétben:xD Volt egy pár esetem vele, mikor megállok, a lámpát rendszerint elfelejtem lekapcsolni, hála égnek sípol. Viszont először nem esett le miért teszi… Szal szőkén bambultam:D

Fiat Linea – Huhh, nagyon nehéz volt megszokni. Képen nem tűnik nagynak, de a valóságban az a 4.7 méteres hosszúság nagyon sokat jelent. Tetszik benne, hogy nagyon tágas és szép belülről is. Jó az ergonómia, tetszik az elektronika, pl. a féket csak nagyon kellemesen kell használni, mert rásegít a rendszer. A váltó is remek, nagyon kézre esik, viszont a tolatásnál fel kell húzni és hátrafelé van a pontja, nem pedig elöl, ami máshol a rükverc fokozat. Széles, ezért a Thaliánál megszokott „a végig az út közepén megyek szinte, mert mindkét oldalt biciklissor megy és öregtata imbolyog a 10 kilós kaskával és zsákkal” – nézet itt nem megvalósítható… A kuplung érdekes volt eleinte, hogy több gázt kell adni az elinduláshoz, de elnézi az ember, mivel a tömege is nagy a járműnek. Amúgy nagyon dinamikus, remek kezelhetőség autópályán is, szépen halad a Passatok, Volvo-k, stb. erősebb motorral szerelt, de szintén hasonló nagyságú kocsik mellett, közel azonos tempóban… A fogasztás nagyon jó, 7 litert evett csak benzines létére. Nem elhanyagolható szempont, hogy 8 hangszóró van benne, ezért a zene is nagyon szépen szól. Vettem hozzá egy távirányítóval is rendelkező, elég komoly kis CD-s/USB-s rádiómagnót is bele. Ami nálam sarkpont, a lámpa lekapcsolása, motor leállításakor és kulcskivételkor lekapcsolja a fényszórókat, így még ha fel is volt kapcsolva, akkor sem marad úgy. Legtöbbet a mindennapokba ezt a verdát használom.

Seat Ibiza – A legkisebb motorikusan. Nem éri el az ezer köbcentit, pont alatta van. Viszont kis termete miatt, nagyon könnyű és fürge. Remek a mindennapos szaladgálásokhoz. Olcsó fenntartás, nagyon kevés fogyasztást mértem, 5 liter körül mozgott. Külsőre sztem aranyos és mutatós. Nagyon jó vele parkolni, befér mindenhová. Simán lefőzi sztem az összes Suzukit. A csomagtér is rendben van, mielőtt elfelejteném, mint az előző két kocsi, ez is 5 ajtós. Tetszik ez a 3,5 colos monokróm kijelző benne középen. A motor hőtől kezdve mindent jelez, ezen jön be a rádió kezelése is. Sajnos két év elteltével, már meghibásodott a hőfokvisszajelző, -10-et ír, ha pl. 40 fok van kinn:) Egyszer defektet kapott, viszont élmény volt kereket cserélni, mivel nem nagy kocsi, és a kerekek is kisebbek, egyszerű a móka. Sajnos a pótkerék, eggyel kisebb változat, mint ami az eredeti, ezért rajta van h 60-nál többet nem szabad vele menni.

Volkswagen Transporter – Utoljára hagytam a nagy kedvencemet. Dízel, ráadás 1.9-es, tehát nem is nagy, de nem is kicsi az erőforrás. A fogyasztás 9-10 literre tehető még városban is. Eszméletlen kényelmes, nagyon kedvelem. Jó a kuplung, dinamikus a gyorsulás, főleg mert a TDI sokat ad a latba. Elég stabil, s bevallom tolatni és parkolni sokkal jobban tudok vele, mint bármelyik másikkal. Ahogy a mondás tartja, „Elsőbbséged akkor van, ha azt megadják” Nah ehhez a járgánnyal méretéből is adódva egy általános 9 személyes mini busz, szóval nem vágódnak be annyian elém váratlanul. Nagyon jó, hogy magas és a dugókon, kocsikon átlátni. Egész jól manőverezhető, s könnyen veszi a lejtős utakat is, a földúton pedig nem érezni a gödröket. Történt vele olyan esetem, hogy Szolnok főútján haladtam benn a gócban, s a belső sávban ment egy menetrendszerinti busz, szét se nézett a sofőr, biztos nem látott, és a külső sávba úgy jött ki, hogy majdnem rám húzta a kormányt – indexelés nélkül. Szóval elég rendesen fékezni kellett. Rendesen beanyáztam, s el lett intézve ezzel. Szerencsére személyautók nem csinálják ezt, a Transporterrel szemben… Nagyon jól pakolható, egyik oldalt nagy tolóajtóval is rendelkezik. A forma nagyon ott van nálam, amúgy is szeretem az ilyen kocsikat, ha egyszer majd kirepülök itthonról, s lesz pár éven belül esélyem második autóra, akkor biztos, hogy egy Transporter lesz az. – Utazni is remek lehet, bár még nem próbáltuk.:)

Több már nem is jut eszembe, röviden ennyi volt autós tesztem:) Úgy érzem sokat fejlődtem a vizsga óta, ez a nyár nagyon jó volt tapasztalatszerzésre. Remélem Pesten is ilyen gördülékenyen megy majd…:) Bár mégnagyobb városban, sztem mégnagyobb a káosz!:D

A rövid bejegyzések preferálóinak kedvezek most. Három dolgot osztok meg, amitől akár azonnal az étkezést félbehagyva, fejvesztve és égnek álló hajjal, ki tudnék rohanni rögtön a világból… Egy tuti dolog, amivel fel lehet idegelni, s kihozni a sodromból.

1.       Ha evés közben szólongatnak. Értem ezt arra, hogy folyton beszéltetni akarnak, szólítanak a nevemen, hogy figyeljek oda, ez+az van. Az evés nem beszéddel és nyitott szájjal végezendő tevékenység, csöndben kell végezni.(!) Mikor félig a falatot nyelem, s a zabálásra koncentrálok, nem fogok odafigyelni arra, ki-mit mond és éppen kinek!

2.       Ha megmondják mit, hogyan, mennyit és mivel egyek. Értem ezt arra, hogy „Egyél ám még kenyeret!” – „Jajj(!), ilyet kérsz?” „Egyél azt/ezt is!”…stb. Főleg mikor erőltetettbe megy át, bevágnám legszívesebben: „JÓVAN HEE! Majd eszek ANNYIT, abból, és ÚGY AHOGY AKAROK, és AHOGY SZERETEM– felnőtt ember vagyok, NEM KELL megmondani!”

3.       Ha nyúlkálnak a tányéromba. Értem ezt arra, hogy kezd valami elfogyni (pl. anya szokása), s már majdnem megettem, ami a tányéron van, erre szó nélkül odatesz, odaönt, odaigazít pluszba még a fogyandó dologhoz kétszer annyit. Arra nem is gondolva, hogy mi van, ha már nem is kérem, s várom, h nemsoká elfogyjon? Majd ha mindent megettem és elfogyott, ha kell még, majd szedek belőle!

Alapelvárás, hogy a barátaim ezt tisztában tartsák, s ha van párom, nem is kérdés, hogy fogadja el. A másik alapvető apró és nevetséges rigolyáinak folytonos elfelejtése, nagyon irritáló tud lenni. Ezért én is figyelek mások ezen irányú fekete „VIP listájára”…

Volt tervem a mai napra, hogy majd írok a vezetési tapasztalataimról. Hiszen mások blogjában is alig-alig olvasni ilyenekről. Talán az igazi magyar jellemzőkön jót virult volna a kedves olvasó, am semmi nem lett belőle:) Túl sok időbe telt volna ma, ezért inkább hanyagoltam mindenestől.

Nincs is igazából miről írnom. Nagyon kivagyok a napokban merülve, s kezdek begolyózni a gondolattól, hogy alig két héten belül véget ér minden, s már többet nem kelek délben, csak hétvégente... Egyedüliképp csak ez zavar. A másik téma, hogy mostanában újra éjszakánként nagyon jókat alszom.:P

Körülbelül, mint akit jól agyonvertek, vagy esetleg egész délutántól estig kitartóan szexeltem volna:D  Úgyhogy ennyi szundizástól álmodok is bőven. Sokszor hatalmas marhaságokat, de ez így van rendjén:) Az idő szerencsére nem változékony, más helyekkel ellentétben hála égnek semmiféle eső nem volt, s nem is történt vihar, stb… Örültem annak is, hogy alapos borulás volt napokig a környéken, emiatt folyton álmos voltam, s kucorogtam a Tv előtt:)

Szerdán nem láttam a „Merci Angyalait” – pedig az előző rész nagyon izgi volt, szal nem tudom, mi történhetett az óta. A szőke csaj, miután megpróbálta megmenteni az eladó csajt a kisboltban, akin nem tudott segíteni és elvérzett, majd agyonlőtte önvédelemből a bolti rablót egy váratlan pilanatban… – végül mentőt hívott és rendőrséget, aztán nemes egyszerűséggel elsétált a helyszínről sokkos hangulatban… - Szal érdekelt volna, végül mi lesz a folytatás!

Maradék időmet Just Cause 2-vel töltöttem. Apropó! Aki szintén nyomja a küldetéseket, az igazán rám írhatna:D Segítek, ha elakad valahol…:) Szóval kölcsönösen kiegészíthetjük egymást. Én még nem DLC-vel, hanem az alapjátékkal nyomom kiegészítés nélkül…

Tegnap Aug 19.-én pedig megtudtam este fél órával előtte, hogy tűzijáték lesz a szomszéd településen. Ezért összekaptam magam, meg anyuékat is megmozgattam, hogy gyorsan üljünk kocsiba és haladjunk. Am a szomszédokkal együtt néztük meg az eseményt. Annyi kocsi volt, hogy a falun kívül álltunk meg, egy elhagyatott földút sarkánál és onnan néztük meg. Így sokkal jobb ráláthatóságunk volt…

Más témákat is felhozok. A kondi most sokkalta jobban megy. Hála égnek, sikerült megértenem mi, miért van, aztán Gayfitness is támogatott egy rövidke levéllel, amiben elmagyarázta, hogy mindössze már csak a táplálkozástól függ a teljesítményem. Átléptem azt a határt, mikor még a szervezetemben felrakodott tápanyagokból gyúrtam, s aztán mikor elfogytak, akkor úgy éreztem teljesen visszaestem – s sokkal rosszabbul megy.

Kondiba sok helyes srác jár:) Egy jó párral már össze is haverkodtam, igazán változó a korosztály, hiszen 16-30 közt mozog, amiben sokféle beszélgetési téma adódik. Bár egyedül sokkal jobban szeretek járni, mert akkor nem pofázom el az időt, de most hogy jó idő van, szinte 1-2 ember mindig van lent.

Munka most nincs, de folytatom itthon a kiárusítást, hogy pénzt csináljak. Az összes technikai dolgomtól szépen fokozatosan megszabadulok. Mint írtam cseréltem a szoba berendezését, már meg is érkezett, így hét közepére ki lett pakolva – aztán be a szobába. Sokkal nagyobb és ötletesebb lett a tér, sokkal szellősebb. Ráadás a visszajelzésekből adódóan mindenkinek nagyon tetszett:) Úgy érzem merész voltam, de kellenek a radikális változások:xD

UPDATE: Elfelejtettem megemlíteni, hogy ez már a 202-edik poszt! Tehát múlthéten léptem át a 200-as számot:) Mivel már késő, így utólag nem emlékezem meg róla, majd talán a blog első éves napját ünneplem csak. Köszönöm minden kedves olvasónak, főleg annak a masszív 35-40 napi látogatónak, akik mindig követnek!:)

Úgy telnek el a napból az órák, hogy fel sem fogom őket. Azon agyaltam perpillanat, hogy már megint mindjárt este van… Közben kezdek ezen a rohadt szeptemberen stresszelni, annyira nem hiányzik semmi hangzavar, meg szürke hétköznapok. Meg az, hogy mindig hallgassam, hogy dumál valaki az embernek, s több mint napi 7 órahosszában üljek…

Pár napja, megint olyan sokat szenvedek, tudjátok mikor valamibe belefogtok/belefognátok, de elkezdeni és befejezni sem tudjátok. Egyszerűen mindentől elmegy a kedvem, s semmihez sincs energiám. Nem hiányzik senki és semmi sem, szeretnék egyedül lenni, de nem tudok, mert nem vagyok egyedül itthon.

Egy új észrevételem is van, igazából 2 hónapja nem hallgatok már zenét, s nem is töltöttem le újakat. Amiket a blogban is esetleg beszúrtam, azokat is csak linkelgették nekem, s gyorsan betettem, de végig sem hallgattam. Irigylem azokat akik folyton ráérnek a hatalmas mennyiségű zenei állományukat frissíteni, meg karbantartani. Emellett tudnak mindent az új előadókról – zenékről.

Ehhez sincs már türelmem, kitartásom és kedvem se. Egy időben pedig én is pedáns voltam. Ráadás a géppel is úgy vagyok, csak alap programok vannak fenn, mert nincs időm vele foglalkozni, a legfontosabb dolgokon kívül semmi. „Minek?” – hangzik el a laza válaszom, mikor csak egyszer-kétszer használom az adott alkalmazást.

Valamiért másabb vagyok, mint szoktam. Merengek, ülök, és lesek ki a fejemből, telnek a percek, órák napok, semmit sem tudok ellene tenni. Úgy érzem magam, mintha túl lennék hajszolva, pedig semmit se csináltam hetek óta pár apróbb munkán kívül. Többi mind fekvéssel és alvással telt el. Utálom ezt az állapotot! Mentsen ki valaki!:D Nincs is mit mesélnem, legszívesebben már jövő ilyenkor ülnék itt, annyira jó lenne… Ennyire nagybajú és türelmetlen még sosem voltam.

Szószerint. Azon merengtem el, hogy mennyire elbasztam a középiskolai éveket. No, nem tanulmányilag meg ilyenek, hanem emberileg. Értem ezt azon, hogy bánom, legelsőnek nem voltam abszolút nyitott ember a suliban. S eleinte takargattam azt, hogy meleg vagyok. Ezen megpróbáltam a második évben korrigálni, sikerült utolérnem magam, mégis úgy érzem rosszul tettem…

A szerelemben is katasztrófák sorát követtem el, amit biztosan nem felejtek el, de talán néha nem jut már eszembe. Változó életvitellel sajnos hullámzó volt a hangulatom, ezért egyszer-fenn egyszer-lenn effektus ült rajtam. Mindezt maga a tudat okozta, ennek nem így kellene lennie. Sajnos máshogy képzeltem el az életem, akkor azt gondoltam, maga a melegségem, csak önmagamra tartozik…

Legelsőnek, az első adandó alkalommal, pont ezzel kellett volna kezdenem, már a gólyatáborban is. Eleinte nagyon zavart, következő években, hogy „hol ez tudja, hol az, tehát nem mindenki”, azon kívül, akiknek kellett volna, késve tudták meg... Esetleg nem is tőlem, hanem másoktól…

Nem is beszélve azokról, akik kételyekben voltak, s rákérdeztek, de nem válaszoltam semmit, inkább a beburkolódást választottam. (Ez még 2007-2008 körül) Nagyon szar volt, s szerintem sokkal jobb lenne most az osztályban is a viszonyom az emberekkel, még közelebb lennének, akiket kedvelek, és talán azokkal is sikerült volna összebarátkoznom, akikkel talán egy évben 10 percnél többet nem is kommunikálok egy rövid köszönésen kívül.

Bekerülhettem volna akár „keménymagba” is, mint anno általánosban. Hiszen minden osztálynak van egy olyan pontja, amely közös dolgok miatt szétszedhetetlen és összetartó. Viszont nem így tettem, egy bő éven keresztül a peremterületen álldogáltam, s pont azon emberekkel ismerkedtem jobban össze, akikkel inkább később kellett volna bővíteni a beszélő viszonyt. – Vagy azokkal, akikkel eleinte abszolút nem bírtuk egymást, s mondhatni ellenségekből lettek a legjobb barátok ezen idők alatt.

Elbasztam, hogy az általános iskolai legjobb barátaimnak nem mondtam el először. Egyedül rögtön annak, akinek nem kellett volna, és a családnak pakoltam ki. Rosszul esik emiatt, hogy szépen lassan lemorzsolódtak mellőlem, s nekem csak az a sok szép gyerekkori emlék maradt, de ők már nem. Legjobban mégis azt fogom bánni, hogy nem anyunak mondtam el életemben először, ami évek óta eszembe jut. valami olyan görcsös üresség-érzés társaságában.

Elkúrtam. Ennyi. Viszont most már az utolsó évre nem szánok változtatni semmit a sulis osztályon. Ez már így marad, ahogy van, levonom a következtetést, hogy mennyire voltam helyes és nem. Mindenesetre azon fáradozom, hogy azért a kicsit háttérbe szorult heteró emberi kapcsolataimat sikerüljön visszaállítani ezen év alatt. Ezért alaposan hátraszorult a meleg énem, s elgondolkoztam rajta, igazából hogyan kéne elérnem azt, ami akkor volt. Szóval rengeteg program, beszélgetés, laza este, témák talán segítenek majd…

Rájöttem, akármennyire is hihetetlen, de bennük legalább van „betyárbecsület”, bennük nem csalódok annyit, mint másokban. Egyelőre az a vélemény erősödik bennem a melegekről, hogy addig ismerkednek és barátkoznak, míg érdekük, vagy idejük tartja ezt előnyösnek. Egy ideig nagyon ott vannak, később pedig úgyis eltűnnek majd a süllyesztőben…

Azonnal is tudnék, körülbelül öt példát mondani olyan emberekkel kapcsolatban, akikkel úgy éreztem nagyon jóban vagyok, s komoly barátság is lehet belőle, nagyon jókat beszéltünk, nagyon jól elvoltunk, aztán pedig egyik hétről a másikra megváltoztak – s eltűntek a közelemből mindenféle indok nélkül. Igen, a barátság már csak ilyen, megszületik, aztán nyomtalanul, csöndben meghal… Mindenesetre nyitott vagyok látni a jót is, talán történik még velem jó dolog is, ha türelmes vagyok.

Nagyon nehéz szakaszon vagyok túl a tervezésben. Először is az asztali számítógépem teljesen felszámolom, minden egyes darabot eladok – plusz tartozékokat is, egyéb hardvereket, egyedül csak nyomtatóm egy marad, a legújabb közülük. Ez előtt egy hullámban cserélem le a bútorokat is még ebben a hónapban kíméletlenül:D Teljesen új színt viszek az életembe, alaposan átrendezve, szortírozva, átgondolva minden múltat idéző dologtól megszabadulok.

Jelenlegi ötletem, hogy elosztogatom, amit eladni nem tudok, aztán ágyő velük… Az asztali számítógép felszámolása után Notebook nézőben leszek. A tervem kiválasztani a tökéletes példányt lehetőleg karácsonyra, max január 10-ig. Rajongok a minimum Intel Core i5 vagy esetleg i7-es Samsung csúcsnotiért, mely jelenlegi kezdőára sajnos negyedmillió forint:( A terv, hogy a gép eladott árából, plusz jelenlegivel megtoldva, talán kis áreséssel addigra, de meg tudom venni. Max, ha mégsem, akkor az i3-i5-tel szerelt Samsungggal is megelégszem:)

A következő fázis, hogy aztán ezeket mind még a ballagás előtt váltom be. Amit ballagásra kapok – akarom mondani, várhatok összeget, azt szépen félreteszem… Persze az egyik felén kívül, melyből egy zsír új Windows Phone 7 alapú készüléket veszek – korlátlan mobilnet előfizuval, hogy tökéletes legyen az összkép. Így egyszerűen más hiány nem akad már az életemből, mivel másra nem fogok és akarok pénzt kiadni. – S szükségeim is betelnek.

Aztán már a suli utolsó heteiben továbbra is elkezdek koncentrálni a lakhelytalálásra. Mert akár felvesznek majd, akár nem, akkor is Pestre fogok menni. Amit egyértelműen kijelentettem, amit szerencsére senki nem ellenzett. Sokkal több pozitív érvet hoztak fel, munkalehetőség, infrastruktúra, jó közlekedés, boldogulási esélyek…stb. Szóval meglepődtem anyuékon:) Egyedül azt kifogásolnák, hogy amíg nem lesz esetleg munkám, vagy ha tanulás mellett egyáltalán nem lesz, legalább ha albérletbe megyek, legyen 50 ezer alatt a költségei…

Azon is gondolkoztam már, lehet nem is akarnék annyira kezdetben egyedül élni. (Mikor ezt gondoltam elegem volt az egész világból) Nagyon vágyam lett volna, teljesen egyedül lakni egy jó pár hónapig (hogy átéljem a szabadság és alkalmazkodásmentesség élményét) - esetleg kivéve, ha párt találnék – szal lehet, költöznék megbízható (maximum) átlagos három emberkével közös albiba. Persze ilyet nagyon nehéz találni… Esetleg bloggerek közül talán könnyebb lenne, ki készül még Pestre igyekezni az én korosztályomból, esetleg kis eltéréssel (+/- pár évecske)?:D Ha gondoljátok, megismerhettek, csak dobjatok egy üzit, és döntsétek el, egy év múlva, eltudtok-e élőben is viselni?!:xD OK? Szabad a jelentkezés, várok minden építő ötletet!:)

Meglepően jól sikerült a grillezés. Újratöltve, félretéve a múltkori szenvedéseket, sikerült időben meggyújtani, remekül működött az időjárás is. Igaz, előtte volt egy kiadós szakadó eső, de aztán kivirult estére. Szúnyogok, most nem voltak annyian, s sokkal kevesebb volt a zavaró tényező is.

A múltkor nagyon sokat szoptunk a begyújtással. Egyszerűen nem akart égni a szén, meg össze-vissza botladoztunk körötte, mert nagyon nagy tapasztalansággal rendelkeztünk. A napom hamar eltelt, ezelőtt kezdtem azzal, hogy voltam bútorboltban. Miközben folyton csörgött oda úton is a telefonom:)

Persze vezetés közben nem telózunk!:D Aztán szétnéztem a választék közt, és kértem egy prospektust is. igazából meguntam az ágyam. Jelenleg egy 200x220-as franciaágyam van. Van már vagy 5-6 éves, ezért ideje lesz már leváltani. Az ötletem az, hogy egy komplett szettben egy összecsukható – ülőgarnitúra stílusú – de mégis ágyként is használható – átalakítható kell.

Ezért alapból az én kedvenceim felé - az abszolút letisztult modern és minimal stílus felé mozgok. Szerintem a szögletes csak fehér-fekete minimalista bútorok tökéletesek, s teljes rajongójuk vagyok:) Tetszenek még az ugyanilyen stílusú csak nagyon merész és rikító kék-piros-zöld- esetleg sárga színűek. Természetesen hozzá illő kiegészítőkkel.

Szóval ez az ideig 2010-2011-es év arról fog szólni, hogy fokozatosan az egész szobám össze berendezési tárgyát kicserélem rájuk. A lámpák már megvannak, hiszen Párizsban vettem két méter magas minimal világítókat. Hamarosan az ágy is 1-2 héten belül benn lesz, s egyedül a bútorok maradnak hátra.

A bútorbolt után volt egyéni tanórám, egy kis nyári stréberkedés – bár úgy lenne, gondolom magamban. Utálok nyelvet tanulni, de muszáj. Ahogy tapasztalom, annyira mégsem vagyok elmaradva, mint gondoltam. Persze valami értelmet kell adni a nyárnak, mert eddig csak egy nagy semminek tűnik, elmondhatom, alig történik valami.

Közben megtudtam dolgokat, nagyon meglepett. Pontosítok is, az osztálytársaimtól hallottam egy sztorit, egyenesen egy meleg sráctól. Hogy igazából nem olyan nagy „heteró macsó állatok” mint aminek mutatják magukat. Tehát… egyáltalán nem csak hideg természetűek… annál forróbbak is tudnak lenni...:xD

Igazándiból jó szaftos pletyka a történet, szóval várom a további részleteket, hiszen engem csak érdekelhet:D Azért nah, jól esik sok jó dolgot tudni, ami akár még visszavágónak, vagy önvédelemnek is jó egyes helyzetekben. Mindig vannak olyan dolgok, amik meg tudnak lepni:D Amúgy lehet ha lesz időm kidolgozom, s közzé is teszem persze más nevekkel:D Kb. hasonlóan megszerkesztem, mint DNSD blogjában lévőeket...

Mióta a hétvégék nem jelentenek kiváltságot, értsd: Nincs suli, a melók is megszabhatatlanul összevissza esnek, így a hétvége összemosódik a hét többi napjával – kezdem egyre jobban utálni. Egyrészt mert egy újabb nyögvenyelős hét telt el, s következik újra – másrészt, mert itthon van mindenki.

Először is, a nyári szünet nem mindig egyenlő az önfeledt pihenéssel. Hiszen szinte kétnaponta vagyok csak egyedül itthon:(Rájöttem sokkalta jobb az egyedüllét, mint gondoltam, mégsem élhetem meg igazán. Kezdjük azzal, ha az ősök közül valaki itthon van, nem tudom hova tenni őket.

Hazajön a munkából, járkál, állandóan kényszerük van valamit csinálni, idegesít, én ha hazaérnék melóból, nem csinálok semmit (csak ha égetően fontos), megfürdök, elkészülök, s pilledek. De ők…ez már munkamánia. Senki nem tud a seggére leülni. – máshogy nem tudom kifejezni.

Míg előtte való napokban olyan csodálatos érzés, hogy alszok délig, fekszek délutánig, akkor ebédelek vagy eszek, amikor akarok – nem szól a kutya se hozzám. S szó szerint nem csinálok semmit sem. Nem szaladgál valaki a lakásban, nem takarít (am nemtom miért kell minden nap), nem zörög (tányérpakolás, egyebek), nem zajong éppen (porszívó és társai) – majd csak késő estig. – Egyszerűen csodálatosan nyugtató az a 10-12 szabad órahossza. A legrosszabb benne, hogy nagyon rövidnek tűnik egy nap, pedig néha tarthatna örökkévalóságig is. – De mivel kimaradt a napi idegesítő faktor, ez estére tetőzik át. Lassan éjfél előtt már nem lehet elaludni.

Nem tudom miért ilyen kényszeresek az emberek, s állandóan nem tudnak nyugodni. Én pl. ha kiszabadulok a suliból akkor porzik utánam az aszfalt, szarok le mindenkit, s szinte elsőnek vagyok otthon, takarodok haza, egy percig sem maradok tovább (ők meg x órákat plusszolnak, munkaidő lejárta után is – holott pénz se jár érte és nem is kötelező) – leszarom az egészet. Hazaérvén húzok be, vetem le már félúton az ajtó felé a cipőm, mire beérek kabát, póló semmi sincs már rajtam, megyek zuhanyozni, aztán pedig kussban vagyok, alszok egyet este 6ig – eszek, nézem kicsit csöndben a Tv-t.

Végül aztán belépek majd netre. Erre apa ha hazaér, hallom h nyitotta a kaput, de csak 40-50 percre rá jön be… Először beszélget 20 percet szomszédokkal, aztán körbejárja az udvart (nemtom minek), aztán szédeleg(nemtudja mitcsináljon), elszív két cigit (???) – kész rituálé – végül pedig bejön, átöltözik, s nem bírja ki, hogy ne menjen ki újra, mert valamit meglátott az udvaron, amit feltétlen meg kell csinálni. (nonszensz – este 6kor – amikor úgyse jut már semmire, ha belekezd)

Ettől a perctől kezdve, majd 9 felé bejön, fél 10kor vacsorázik, 10kor még járkál, mire megfürdik, 11-ig bambulja a Tv-t, végül éjfél felé leoltja a lámpát…előtte még feltétlen megosztja zúdítva mindenkivel a munkahelyi problémáit. Szóval, aki hasonlóan feladat-munka-teendőorientált, az kérem kommentelje meg azt, mi készteti az embert erre minden egyes nap, mert én nem tudom megfejteni?! Várom az építő hozzászólásokat.

„Amúgy a véleményem továbbra is az, hogy a munka az a folyamat, melyből, ha egy elemet elvégzünk, csak jön mindig a következő. A megoldás ez ellen, hogy a legelsőt nem kell észrevenni, s akkor nem is jön az a bizonyos végeláthatatlan következő.” – Ennyi tehát a pihenés receptje!

Az emberekben annyira könnyű csalódni. Akik túl idősek, vagyis éppen az én korosztályomhoz képest idősebbek, azok teljesen máshogy gondolkodnak, mint akik fiatalabbak. Egyik véglet sem jobb a másiknál. A fiatalabb (-2-4) év, általában felelőtlen, gondolkodásképtelen hosszabb távra, nem képes felmérni egyes érzések és történések értékét a kapcsolatban sem. Magát egy kapcsolatnak az értékét sem tekinti értéknek.

Ezen kívül kamaszkorban kiszámíthatatlan, érzéstelen, gyűlöletcentrikus, és idegesítően határozatlan lelkületű figura. Érdekből, helyzetből, döntések nélkül ismerkedik, s azoknak következményeit nem képes megbecsülni sem. Főleg az nem érdekli, mit gondolnak majd róla a tettei után, vagy mit szól az, aki azt hitte 1-2 hétig vagy hónapig, hogy a párja – vagy mifene. holott nem is volt az…

Az idősebbek (+5-10 év) pedig képtelenek komoly kapcsolatra és eltökéltebb gondolkodásra, ha eddig nem volt nekik... Többféle rátájuk van, egy részük megmaradt, pontosabban beragadt egy érthetetlen életkorrátánál. Mondjuk náluk sokkal fiatalabb, vagy sokkal idősebb korosztály dominál. Ezen a ponton képtelenek átlépni, ami miatt folyton folyvást boldogtalanok is maradnak.

Másik pont, hogy tulajdonságaikat nem veszik észre. Rámenősek, idegesítőek tudnak lenni, s nem tudják megérteni, ha kosarat kapnak. Valószínűleg mérhetetlenné váló elkeseredettségük miatt válnak ilyen kiszámíthatatlanná ők is.  Legrosszabb a dologban, hogy párkapcsolati fejlődésképtelenségek miatt, tartósan, talán örökre megragadnak azon az életszínvonalon, és életértelmezésen, amelyen eddig is voltak. Sajnálom az ilyen embereket, sajnos minden második-harmadik ma már így van – s lesz is a jövőben.

Nem is beszéltem még a kapuzárási pánik előtt, vagy az után lévőkről. Úgy érzik, abszolút nincsen semmi vesztenivalójuk, később lelkileg egy kis tizenéves kamasz szintjére süllyednek vissza, ami láttán teljes részvétet kéne nyilatkozni, mint egy temetésen - esetleg képeslap formájában… vagy nem is tudom. A romokban hevert, vagy heverő múltbeli és jelenlévő családi helyzetük még jobban ellehetetleníti "felnövésüket". Betudhatjuk, a sorstól esetleg azt, hogy vannak, akik nem sikeresnek születtek, s így volt megírva. El kell ismernünk azt is, nem is próbálkoztak ellene.

Egyszerűen sajnálom. Amúgy még nem is említettem azt, hogy a melegek 90%-a csonka családból származik (más bejegyzésben írhattam is), így hiányzik belőlük a képlet - a felépítés tervrajza egy családhoz - vagy monogám kapcsolathoz. Tehát melegként sem képesek megállapodni, s monogám kapcsolataik sincsenek pár hónapnál tovább. Alias teljesen felesleges bármibe is kezdeniük, mert úgyis vége lesz, a felesleges próbálkozásaik értelmetlenek… Vannak akiknek esélyük lenne a kitörésre a gyufásdobozból, de valahogy annyira begyökösödnek, hogy tehetségüket észre sem veszik.

Folytathatnám eme filozófiai gondolatsoromat hosszabban is, de még visszaolvasni is rossz. Ezen agyaltam ma, s főként azon merengtem, ezen csoportok közül, vajon melyikbe fogok majd tartozni? Hála égnek a legutolsót kizárhatjuk, a többi meg már valahol előre meg van írva. A kapcsolatok olyanok, mint a hullócsillagok, nagy fénnyel felragyognak, aztán amilyen hamar megindultak, olyan hamar el is halványulnak, végül eltánnek. Ez ellen nincs recept.

100 melegből, csak 2-4 értékes, megbízható ember, s ez a lealacsonyító szám, még elég optimista is volt szerintem... Mivel 100 próbálkozásból, csak 2 alkalommal találhatunk társra, de mi van, ha előtte lévő 98-ban már csalódtunk? Az, hogy nem is folytatjuk tovább, mert nem látjuk értelmét… A boldogság faktora talán, pont olyan, mint egy lottónyeremény, nagyon nehezen, de ingyen  jöhet, rövid ideig tarthat – s a varázsának is hamar vége lesz…

(Am Be kéne vezetnem valami tölteléktémát a blogba lassan. Mondjuk játékok, hírek, vagy valami közérdekű dolog. Esetleg filmekről szóló bemutatkozó. Viszont ez annyira nem az én stílusom, hogy ötlettelen maradtam. Inkább mesélnék valami olyan dologról, ami mostanában sokszor elgondolkoztat - de ha továbbra is ilyeneken gondolkozom csak, végül begolyózok a négy fal közt…)