Úgy telnek el a napból az órák, hogy fel sem fogom őket. Azon agyaltam perpillanat, hogy már megint mindjárt este van… Közben kezdek ezen a rohadt szeptemberen stresszelni, annyira nem hiányzik semmi hangzavar, meg szürke hétköznapok. Meg az, hogy mindig hallgassam, hogy dumál valaki az embernek, s több mint napi 7 órahosszában üljek…

Pár napja, megint olyan sokat szenvedek, tudjátok mikor valamibe belefogtok/belefognátok, de elkezdeni és befejezni sem tudjátok. Egyszerűen mindentől elmegy a kedvem, s semmihez sincs energiám. Nem hiányzik senki és semmi sem, szeretnék egyedül lenni, de nem tudok, mert nem vagyok egyedül itthon.

Egy új észrevételem is van, igazából 2 hónapja nem hallgatok már zenét, s nem is töltöttem le újakat. Amiket a blogban is esetleg beszúrtam, azokat is csak linkelgették nekem, s gyorsan betettem, de végig sem hallgattam. Irigylem azokat akik folyton ráérnek a hatalmas mennyiségű zenei állományukat frissíteni, meg karbantartani. Emellett tudnak mindent az új előadókról – zenékről.

Ehhez sincs már türelmem, kitartásom és kedvem se. Egy időben pedig én is pedáns voltam. Ráadás a géppel is úgy vagyok, csak alap programok vannak fenn, mert nincs időm vele foglalkozni, a legfontosabb dolgokon kívül semmi. „Minek?” – hangzik el a laza válaszom, mikor csak egyszer-kétszer használom az adott alkalmazást.

Valamiért másabb vagyok, mint szoktam. Merengek, ülök, és lesek ki a fejemből, telnek a percek, órák napok, semmit sem tudok ellene tenni. Úgy érzem magam, mintha túl lennék hajszolva, pedig semmit se csináltam hetek óta pár apróbb munkán kívül. Többi mind fekvéssel és alvással telt el. Utálom ezt az állapotot! Mentsen ki valaki!:D Nincs is mit mesélnem, legszívesebben már jövő ilyenkor ülnék itt, annyira jó lenne… Ennyire nagybajú és türelmetlen még sosem voltam.