A rövid bejegyzések preferálóinak kedvezek most. Három dolgot osztok meg, amitől akár azonnal az étkezést félbehagyva, fejvesztve és égnek álló hajjal, ki tudnék rohanni rögtön a világból… Egy tuti dolog, amivel fel lehet idegelni, s kihozni a sodromból.
1. Ha evés közben szólongatnak. Értem ezt arra, hogy folyton beszéltetni akarnak, szólítanak a nevemen, hogy figyeljek oda, ez+az van. Az evés nem beszéddel és nyitott szájjal végezendő tevékenység, csöndben kell végezni.(!) Mikor félig a falatot nyelem, s a zabálásra koncentrálok, nem fogok odafigyelni arra, ki-mit mond és éppen kinek!
2. Ha megmondják mit, hogyan, mennyit és mivel egyek. Értem ezt arra, hogy „Egyél ám még kenyeret!” – „Jajj(!), ilyet kérsz?” „Egyél azt/ezt is!”…stb. Főleg mikor erőltetettbe megy át, bevágnám legszívesebben: „JÓVAN HEE! Majd eszek ANNYIT, abból, és ÚGY AHOGY AKAROK, és AHOGY SZERETEM– felnőtt ember vagyok, NEM KELL megmondani!”
3. Ha nyúlkálnak a tányéromba. Értem ezt arra, hogy kezd valami elfogyni (pl. anya szokása), s már majdnem megettem, ami a tányéron van, erre szó nélkül odatesz, odaönt, odaigazít pluszba még a fogyandó dologhoz kétszer annyit. Arra nem is gondolva, hogy mi van, ha már nem is kérem, s várom, h nemsoká elfogyjon? Majd ha mindent megettem és elfogyott, ha kell még, majd szedek belőle!
Alapelvárás, hogy a barátaim ezt tisztában tartsák, s ha van párom, nem is kérdés, hogy fogadja el. A másik alapvető apró és nevetséges rigolyáinak folytonos elfelejtése, nagyon irritáló tud lenni. Ezért én is figyelek mások ezen irányú fekete „VIP listájára”…
