"Gondolatok keringenek: legtöbbször a kiszámíthatatlanság vonaláról és annak filozófiájáról. Életünkben rengeteg olyan alkalomról tudunk, amikor megtervezett eseményeink balul sülnek el, bezzeg véletlen helyzeteink ezzel szemben pedig kárpótolnak minket^^ Ezen VendégPost egy más nézőpontot mesél el: Millow kifejti, ő hogyan látta, és hogyan érezte magát, mint kívülálló - a családnak való bemutatkozás pillanatában!:)"

...Még a kapcsolatunk elején, ultimátumot adtam Popovnak, hogy még március előtt jó lenne bemutatni a szüleinek... Nos, ez az egész „bemutatósdin” szokás szerint hoztuk a formánkat.
Az ő helyzete valamivel nehezebb volt, mint az enyém. Drágám a végletekig kihúzta ezt a bemutatást, és február legeslegvégén lett volna az alkalom. Igen, csak lett volna! Ugyanis elutaztam hozzájuk, és elindultunk a szülői házhoz (ahol persze én még nem jártam soha).

Útközben mondogattam magamban, hogy neki kell, hogy tetszem és nem a szüleinek. Szépen kinyaltam magam, és még egy bort is vittem magammal egy táskában a hátamon. Mindenre felkészültem. Egészen pozitívan álltam a dologhoz, hisz az enyéim is jól fogadták (már amennyire ez lehetséges).

Szóval a kertbe belépve az apja fogadott. Nem igen tudtam neki mit mondani. Kocsit szerelt, és egy olyan benyögéssel terelt be a házba, hogy „akkor menjetek be, mielőtt a szomszéd meglát!” Ezt még nem vettem mellre. Bementünk: Popov meg örült, hogy ennyivel megúsztuk. Elmondta, hogy az anyja fodrásznál van, és majd csak később jön haza.

Hamar elhúztunk a szülői házból, de apucinak volt egy kellemes benyögése a fia felé mikor az nagy lelkesen elmondta kábé mikor jön haza. Valami olyasmit mondhatott, hogy felőle „akár holnap reggel is hazajöhet…nem érdekli” Valami frappáns beszóláson törtem a fejem, de tudtam, hogy nem nagyon kéne elásnom magam az apjánál. Végül is csak annyit jegyeztem meg jó hangosan, hogy a fater is hallja; „Na, akkor ma nállam alszol nemde?” Popov elpirosodott a kapuban, és már úton is voltunk el a szülői háztól…

A fejem eléggé főt, főleg azért mert anyucit még nem is láttam. Elindultunk a fodrász felé, ahol valószínűleg találkozunk vele, de őt sem leltük. Pedig megbeszéltük, hogy mikor találkozunk vele. Csak olyan 1 órát vártunk pedig rá. Ennyit az első napról... (valszeg inkább kerülve a helyzetet még találkozni sem akart ez már nem derül ki)

Két hétnek kellett eltelnie egy szerencsés véletlenig. Épp sétáltunk valamerre, amikor kapott egy telefonhívást, hogy vigyen az apjának cigarettát a boltból. Egyből arra gondoltam, hogy gyenge húzás, de mondtam Popovnak, hogy vigyen csak. Amíg ő bevitte a „cuccot" én megvártam őt jó arrébb a szülői háztól… Erre mosolygós fejjel jön le, hogy az anyja látni akar…’

Mondom: felejtsd el, nem úgy öltöztem és nagyon nem úgy készültem (amúgy én vagyok a spontaneitás megtestesítője, szóval nagyon nem értem a dolgot én sem). Erre nagy szomorúan visszaballag. Épp láthattam valamit, mert leguggoltam egy árokparton szembe egy réttel, amikor hallom, hogy jön valaki. Popov jött az édesanyjával. „Ilyen csak a filmekben létezhet - ez volt az első gondolatom…”

Így kézfogás anyucival, sablonszöveg és már indultunk is vissza a városba. Nagyon nagy parasztnak éreztem magam. Olyan letargiába estem, mint még soha sem. Eme rosszkedv közepette ugrik be, hogy ennél már nem nagyon lehetne rosszabb. Szóval beugrik, hogy menjünk vissza hozzájuk, menjünk fel hozzá. Popov elég érdekes fejjel bámult rám, de végül is belement a dologba. (meg elég esős napot is éltünk) A gyomromban görcs remegett, mikor leült a család a nappaliban. Az agyam leállt, csak egy hang zakatolt benne; MONDJ VALAMIT! MONDJ MÁR VALAMIT! Gyerünk már! Szólalj már meg!

"Nos, én nagyon sajnálom ezt az egész dolgot, egyáltalán nem így terveztem ezt a bemutatást." „Popovmama” közölte velem, hogy ő sem. Ezek után kicsit oldottabb lett a hangulat. Jöttek az általános kérdések; Elmúltál 18? Igen. Dohányzol? Suli? Jól megy? A továbbtanulásról elég sokat beszéltünk. Ezek után bevonultunk Popov szobájába („amit én persze csak futólag pillantottam meg ez idáig – az elmúlt pár száz alkalom után, amikor mindenki tudta nélkül, már jártam itt:xD”).

Ez már sokkal kellemesebb volt, mint gondoltam. Kicsit pozitívabban jöttem el tőlük. A közelmúltban pedig szintén átmentem hozzájuk megnézni egy filmet. Végre lepasszolhattam azt a bort, amit majdnem egy hónapja őrzök nekik. Persze jött a szöveg hogy nem kellett volna, meg magatokra költsétek, de azért faterja szemében láttam valami érdekes csillogást. Szóval ő biztos értékeli ezt a bort...:)

Szóval úgy érzem, végül is bevágódtam a szüleinél. Pozitív visszajelzést is kaptam tőlük, szóval meg vagyok elégedve a jelenlegi helyzettel. A fent említetteken kívül persze többször nem voltam náluk – úgy, hogy otthon voltak a szülők, de jó is ez így. Hamarosan jön a Ballagás, akkor csak kénytelen-kelletlen össze fogok futni a rokonsággal. És nem csak anyuci-apucival, hanem a többiekkel is…:|

Millow