Eszembe is jutott egy villám sztori. Éppen az előző bejegyzésem után, mikor az alkalmi kapcsi szót említettem. Úgy érzem csak megosztom, legyen mit olvasni:P Még tavaly elmentem bulizni egyedül. Igazából berágtam azon, hogy az ismerőseim közül senki nem jött el. Mit is tehettem volna, buliztam egyedül. Bementem a discoba, mindenki csak pörgött. Nekiálltam én is egyedül illegetni magam a tömegben, s figyeltem a szexi pasikat. S felfigyeltem köztük főleg egyre, aki többször is visszanézett, de nem gondoltam róla, hogy meleg:) Túl heterós volt. Mosolyogtam egyet, táncikáltam persze másfelé is, mire egy jó óra múlva el is veszítettem szem elöl.

Kimentem a padokhoz az épületből, s leültem nézelődni. Jól összecipzáraztam a kabátom, mert hideg volt. Ekkor leült mellém valaki, két kólával. S mondta: „látom egyedül bulizol…sajna én is, gondoltam csatlakozom” Elém tolta az egyik kólát, s hozzátette: „neked is hoztam egyet”.

Felnéztem rá félszemmel, s észrevettem ez a cuki srác, aki visszanézett:D Elkezdtünk semmis dolgokról beszélgetni nagyvonalakban. Engem már flusztrált a helyzet. Már fél kettő felé járt, mikor mondta ő nagyon fáradt, így megy haza. Megkérdezte merre megyek, végül kiderült ugyanabba az irányba fogunk sétálni. Az úton is dumálgattunk, kezdett abszolút nyilvánvalóvá válni a dolog:$. S miközben sétált előttem, ha le kellett térni, mert jött valaki, már totál kanos voltam, mert láttam, s próbáltam elképzelni a kabát alatt rejtőző sportos testét:$

Eljutottunk a buszmegállóig, megpróbáltam húzni az időt. Hogy pihenjünk meg, míg megiszom a kezemben maradt sört, amit azóta vettünk a kóla után. Elkezdett közel lépni, lehuppant mellém. Ekkor már félreérthetetlen volt a helyzet. Próbáltam kicsit húzni az agyát, s a szemébe nézni mélyen, s közben egyre zavartabb lett. S azt mondja:

Én:/„huhh…teh mit nézel így rám?”

Ő:/ „inkább mit nézek rajtad?”

Én:/ „tán engem, mi olyan érdekes rajtam?”

Ő:/ „ó nem-nem téged nézlek…képzeld…hátt ki mást néznék??”

Én:/ „igen…asszem énis igy teszek…:D vagy mégse?”

Ő:/ „miaz? tán összebeszéltünk?” (nevetés…)

Én:/ „most éppen inkább összenéztünk, biztos hogy nem összebeszéltünk:D”

Ő:/ „nem tudom…nem vagyok benne én olyan biztos…”

Én:/ „miben?” „lehet biztos vagy benne, de nem vagy biztos magadban?”

Ő:/ „sztem biztos vagyok…de mégg mennyire:P:$:xd”

Én:/ „ejnye de határozott lett valaki?” (közben egyik kezem simogatja)

Ő:/  „azámm:P:$ deámm!:D”

Én:/ „bizám? – nah de ennyire?” (keze már lábam közé téved ekkor…:$)

Ő:/ „hátt megmutassam mennyire?…”

Én:/ „hadd lám:P”

(erre lesmárolt ott helyben a buszmegállóban…, megszólalni sem tudtam:$)

Percekig smároltunk ott ketten…huhh azt sem tudtam hol vagyunk. Bentebb mentünk a parkba, leültem egy padra, ő meg az ölembe:$ S kb fél órán át tapiztuk egymást:$ Hátt rendesen kilehetett már a skac…érzett is rajta, meg én is éreztem nadrágon keresztül a kezemmel:$:P Erre egyszer csak megáll s megkérdezi:

Ő:/ „Mi lenne ha elnéznénk hozzám?:P”

Én:/ „semmi akadálya…” (erre vártam mindvégig)

Feltápászkodtunk, s egy-két utcányira lakott csak:$ Szerencsére senki nem volt otthon nála, ahogy beléptünk az ajtón, szinte letepertük egymást. Hamar megszabadultunk a felesleges ruhadaraboktól:$ S ágyába huppantunk, s közben szorosan húztam magamhoz:$ Végignyalogatta az egész felsőtestem szép lassan, rögtön még jobban felhúzott… Közben mikor magához szorított éreztem, ahogy a forró lehelete a fülemet éri, s ahogy harapdálja azt:$ Azt hittem menten elalélok tőle:$. Szép szálkás teste volt, s szinte csak a simításokra vágyott… Melyből nem hanyagoltam el egy percet sem az tény:D:P

De a szaftos részletek további várásától most megkíméllek titeket. Azt hiszem csalódni fogtok, de ezt szándékosan hagyom ki. Legyen a ti fantáziátok képzelőerejére bízva. (Ha igény van rá több hasonlót is írhatok:$ Van miről mesélnem életem során:D Írhatnátok kommentben ti is veletek hányszor esik meg ilyen?:P) Am tény, hogy reggel 5 óra után értem haza:$ Aztán kilenckor kérdezte anyum:

anya:/mikor értél haza fiam az este?

én:/ „áhh nem is tudom…olyan 2-3 felé”

 anya:/ „aha oké…rendben, és jó volt a buli?”

én: /„nanáá:D:$...”

A sráccal való kavarásból nem alakult ki sajna semmi tartós. Még párszor „összefutottunk”:$. De semmi több. Végül is jó volt, legközelebb sem gondolnám meg magam, az tuti… Körülbelül két hét után megszakadt a kapcsolat szép lassan. Néha-néha látom csak. Újonnan barátnője van:D

Először is kezdjük ezzel a számmal:) Egy hónapja már, hogy ráakadtam az internet sűrűjében, s kezd az egyik kedvencemmé válni már. Régen az első megszerzett albumom annak idején pink volt. Hallgattam én persze mást is, csak a torrentezés kezdetén ezt töltöttem le először. Akkor nagyon bejött az „Im not dead” c. száma. Nemrég viszont újra hamvaiból feléledve kiadta a „Please Don’t Leave my”-t mely azonnal megtetszett.

Ma sok mindenről fog akadni írnivalóm. A tegnapi elég rossz benyomásos délután elteltével, ma egész jól indult minden. Reggel koránkelés. Hát az nem a kedvencem. Ehhez hozzájön a macska ébresztési módszere, tehát ugrás a fejemre, s nyálazás jobbról-balról. Miután túléltem irány a tükör. Általában 40 perc az elkészülési idő. Pedig nem nagy dolgokat csinálok magammal.

Egy kis hajigazítás, zselé, hajszárító, kb 3 percenként újra megnézés, hogy a fejem rendben van. Közben kaja futás közben evése. Ekkor rájövök, nem tanultam semmit, még be is kéne pakolnom a megfelelő órarendre. Annyira kiábrándító tud lenni.

Mindegy fogjunk bele, elmegyek a suliba. Túlélem az adott napot. S ez most feledtív érdekes egész nap annyira elvoltam a saját lelki galaxisomba, hogy egyszerűen nem emlékszem semmire mik történtek. Sebaj, sokban úgy sem különbözik egyik nap sem a másiktól.

Ma megkérdeztem az olytályfőnöktől mikortól várható a téli-szünet. Igazából azért akartam tudni, mert előre ki akartam találni mikortól kezdjek el hiányozni. Hiszen minden évben ha valami nagyobb szabadidő közeleg, előtte az utolsó héten napi minimum 5 témazáróval boldogítanak. Pontosabban boldogítanának.

Engem viszont nem fognak, hiszen idén is bőven már 1,5 héttel előtte hiányozni fogok:) Amúgy mindenből megvan a megfelelő jegyem. Aztán nincs min aggódnom. Csomó fáradtságot, munkát, időt takarítok meg ezzel is. Minek szenvedjek a tankönyvek felett?:)

MA újra elmerengtem a jövőmön. Rájöttem nagyon-nagyon fontos lenne az a nyelvvizsga, akármilyen hülye vagyok is hozzá. Először gondoltam megkérdezem már apámat, mit tud róla. Éppen a konyhában kajálgatott, meg fosztotta a hűtőt. Leültem mellé. S kérdezem. Figyi apa, hát olyan jó lenne egy nyelvvizsga, de annyira hülye vagyok hozzá? Azt sem tudom hol kezdenék bele, vagy hogy kezdjem el, vagy mit tegyek ennek érdekében? Erre apám csámcsogás közben válaszol: „Jólvan fiam…én sem tudom, de majd megkérdezem, h kinél, s hol lehet venni egyet”

Plaff…lesek nagy képpel…?! (venni?...?) hát én nem így gondoltam. Mindegy azonnal ráhagytam, s folytattam a napi rutinom. Am egészen elgondolkodtatott, eddig nagyon eszembe se jutott ez. Végül is, ha elgondolkozom alaposan rajta, tegyük fel megtanulom, leteszem a vizsgát, életem hátralevő részében kibaszottul semmi szükségem nem lesz rá, sőt kb. 1 év leforgása alatt elfelejtem. Mindez csak azért kell, hogy meglegyen az a nyamvadt papír, s a kutya se szóljon hozzám a továbbtanulásnál, h nincsen nyelvvizsgám, s így nem kaphatok addig diplomát… Másra nem is kell sztem, vagy igen?

Alaposan átnyálaztam az internetet a téma iránt, s rájöttem tényleg igaz. Semmi szükségem nem lesz utána rá, csak azért kell, hogy felvegyenek több ponttal az adott iskolába, s aztán ott ne kelljen emelt nyelvórán tanulnom, hiszen bemutatom a papírom, s innentől le vagyok szarva…

Ezek után megjelenik a fejem felett a kérdőjel, vajon akkor minek? Erre a célra semmi értelme nem volt kötelezővé tenni ezt az egész hercehurcát. Ez is csak azért van, hogy állam bácsi több pénzt gombolhasson le az emberről.

Másik dolog, ami még eszembe jutott. Igazából ez a pasi hiány nem is annyira elviselhetetlen. Ma pl. tök jól megvoltam saját magamban.  Annyira nem is igénylem, hogy legyen valakim. Egyedül csak a szex hiányzik most. De ez nagyon. Egésznap csak azon kattog a fejem, s megmondom néha egy-egy jó pasi láttán… hát csak csorgatom a nyálam.

Lehet keresnem kéne, csak valakit egy-egy alkalomra:) jelenleg is kapok sok ajánlatot, de úgy érzem ez olyan személytelen, lefeküdni valakivel akit nem is ismersz? De most jobb helyette otthon senyvedni? Inkább hagyom a fenébe a gondolatot. Majd lesz ahogy lesz, de gyanítom a végén újra ráfogok fanyalodni a dologra:P

Mint ahogy a címben is látható, ma alkotni kellett volna valamit. Tegnapi egész jó és színes bejegyzésem után meglepett sajám magam viselkedése. Délelőtt még igaz volt kedvem hozzá, de így estére átvette a hangulatom a pangás, szomorkodás, meg miegymás. Igazából nem történt rossz dolog. Mégis valahogy úgy érzem „a f*szom kivan az egész világgal”. Olyan egy nyomorult az élet, hogy minden velem egyidős korosztályú élőlénnyel ilyen mértékben kib*sz. (Sőt nem csak ezekkel)

A tegnapi nap sikerei után ellensúlyozódni látszik minden. Boldog voltam ám nagyon, mivel sikerült a rutinvizsgám, s a héten már csütörtökön mehetek a forgalomba elsőnek vezetni. Eddig nagyon szép is, meg jó is lenne. Viszont teljesen lehangol az érzés, túl kell élni két napot még.

Kicsit magamba fordultam azon, hogy holnap megint dolgozatok tömkelege. S már eljutottam oda, hogy tanulni sincs kedvem az égvilágon semmit sem. Elő se vettem a könyvet se. Ott lesz majd a matek dolgozat is, amihez sík hülye vagyok. Már mindenféle módon megpróbálnék kibújni előle.

Egyik lehetséges ötlet, hogy most összeteszem a két kezem, s mindenáron beszerzek egy kettest. Ez az egyetlen esélyem, mert a következő anyagrészből eljövő dolgozat tuti karó lesz. Minden évben nem volt egyesnél jobb. Szóval így félévig kettes lehetek, ha pár órára nem megyek majd be. (tehát módszeresen lógok, miközben többi tantárgyam mind négyes-ötös, azért, h matekból meg ne bukjak) Hiszen, a minimum három jegy az osztályzáshoz megvan. Jelenleg egy hármas (isten se tudja h sikerült), két kettes (hálaazégnek!, és egy karó (legalább még csak egy...).

Az évvégétől már alapjáraton rettegek. Remélem, ahogy eddig, így sem fog a sors kicseszni velem. Továbbá be vagyok sokalva, hogy történelemből is évszámos dolgozat. Szerencsére nem állok rosszul, de most az egyszer egy nagyon alapos puskát kellett írnom. Azt is a magyar és hasonló érdektelen tanórákon végeztem el. Így itthon egy árva percet sem pocsékoltam rá. Sokszor betartom a mondást, miszerint az iskola arra való, hogy ott minden elkészüljön. Összegződött az irkálás közben, végül holnap matek, töri, magyar, német dolgozat. Ez a végleges lista…

Apámmal rendszeresen vitatkozok. Azt hiszi nekem milyen könnyű ott helytállni, 8-9 órahosszán keresztül lesni a fejemből egy helyben ülve, s hallgatni azt, hogy dirigálnak, pofáznak nekem. S állandóan azt csinálni, amit mondanak. Azért nem vethető össze azzal, ha munkahelye van az embernek. (Képzeljétek már én is dolgoztam nem is egyszer 8 órában, s egyik legszebb napjaim voltak, mert éreztem teszek valamit. Tudtam, hogy ma ennyit teszek annyit is kapok érte) Hiszen körülbelül ugyanannyi időt ülök a gimnáziumban én is, csak én semmit sem kapok érte. Azért nem egy a kettő, míg a dirigálásért nem ingyen futkározik ő, addig én ott rohadok étlen-szomjan délután négyig rendszerint. Olyan érzésem van sokszor, mint egy börtönben, várom h leteljen a büntetésem. Ez az egész. Majdnem két évtizedet tölt ki. Elegem van.

Úgy vagyok vele, menjenek a sunyiba. Rájöttem se angolból, se németből semmit sem tudok. Hetedik osztályban többre voltam képes. Egyszerűen azt hiszik, ha majd 8 órát ülök, attól okosabb leszek. Közben azt a rengeteg idegességet, meg stresszt, meg sok mindent, amit el ne felejtsek észben tartani. Szinte szellemileg levert vagyok. S visszafejlődöm. Néha összeadni, kivonni, sőt alapműveleteket elvégezni sem tudok a nyolcadik órahosszámban. Néha annyira besokallok, hogy mire hazaérek, dobálok le mindent magamról, engedem teli a kádat vízzel. Elfekszem a forró vízben, s csak percekig szótlanul lihegek. Általában szép magyar mondatokat fogalmazok meg, mikor eszembe jut, „Nah még ebből is kéne tanulni”.

„Menjetek a jó k*rva anyátokba az egésszel, örüljetek hogy egyáltalán beültem, s meghallgattam b*sszátok meg!” Általában bő fél órát szoktam így elpihengetni. Végül megszárítkozom, bekapcsolom a gépet, s nagy ívben a lesz*rom elvet alkalmazom. Néha azonban szédülök is, zsibbadnak az újaim a toll állandó fogásától. Alacsony a vérnyomásom olyannyira, hogy sokszor „sötét” foltokat látok. Ekkor egy szál boxiban beesek az ágyba, s sokszor este nyolc után ébredek, olyan szinten elkenődve, hogy az nem emberi:S.

Néha annyira sok már ez. S csodálkoznak azon, mint a tv mutatta, hogy az egyik Pécsi iskolában is bekattant egy gyerek, s fegyverrel lődözött. Szerintem teljesen igaza van. Csak sajnos nem a tanárra kellett volna lőni, meg nem az osztálytársaira! Mert azok nem érdemlik meg, ugyanúgy csak ez a sorsuk, mint bárkinek. Hibába miattuk is lesz ingerült az ember, néha én is. Van olyan, hogy már mennék hazafelé, de még mindig valamivel maradni kell, s már a bőgés kerülget délután fél öt felé. Annyira éhes vagyok, hogy az már nem igaz. Legszívesebben agyonrugdosnék mindenkit, vagy nem is tudom. Nah akkor viccen kívül lehet képes lennék valakit olyan szinten bántani, aki az utamba kerül, hogy a temetőbe költözhetne. Teljes mértékben megértem aki ilyet tesz. Talán én is tudnék gyilkos lenni...sőtt biztos!

Aztmondják a diákoknak elkéne menni időközönként pszichológushoz. Erre én azt mondom mikor? Jó k*rva annyát annak aki ezt mondja erre. Mikor menjek el? Volt egyáltalán már olyan hét mikor volt 2 szabad órám is egy nap az elmúlt évben? Sajnos a suli miatt még a vezetés óráimat is késő este kell tennem, vagy leghamarabb délután 5-től. Általában fél 9re érek haza a busz miatt jobb esetben.

Bár nem mentség ez sem. S a tv-ben látottak sem. Nem azokra az ártatlanokra kéne lőni, hanem arra az egy redvás r*hadt féregre, aki ezt a k*rva közoktatási rendszert mindenestől tette ilyen minősíthetetlenül sz*rrá. Abba egy egész tárat kéne rögtön beleereszteni. Aztán alaposan jól megrugdosni, de úgy hogy élve ne keljen fel onnan. Nagyon is megérdemelné. Könnyű úgy odafent rendeletet hozni, hogy ott aztán semmit sem érez belőle milyen súlya is lehet.

S nem csak én vagyok így. Összeteszem a kezem, hogy már rég elmúltam általános iskolás. Szinte nem is volt akkoriban olyan, mikor második-harmadik osztályosok voltunk, hogy öt óránk volt. (Legtöbbször harmadik-negyedik óra után szélnek voltunk eresztve) Talán egy héten egyszer ha volt öt. Erre mikor netán hamarabb jövök haza, mert utolsó 3-4 órámról ellógok. Látom, hogy az útba eső általános iskolából a kis alsó tagozatos (!) gyerekek délután fél kettő után jönnek ki az ajtón, s már szaladni sincs kedvük. Mondják meg akkor, mondja meg valaki, hova megy ez a világ így? Ne is csodálkozzanak, ha az igazi foci helyett inkább az EA-games-es Fifa kollekciót kapja elő, s azon tolja napestig, hogy még mozogni se kelljen.

Isten mentsen engem, hogy valaha is gyerekem legyen! Sok ember, aki gyereket csinál, el sem gondolkozik azon, hogy azt fel kéne nevelni. Hogy arra mi vár majd az életben, vagy mihez kezd majd?! 2009 derekán eljutottunk oda, amit nem gondoltam volna. Egyszerűen nem tudom azt sem felfogni, nekem egyáltalán lesz-e jövőm? Vagy van-e értelme ezek láttán? Egyáltalán túlélem-e ezt az egészet, ha közben nem kapok egy agyvérzést, infarktust, vagy akármi rákfenét sem… a mindennapos idegbetegségtől. Vagy esetleg fejbe nem lő valaki mert olyanja van, s rossz helyen leszek éppen... Ennyit erről!

Az alábbi listában ismertetem az olyan szerencsés pasik listáját, akik számomra a totál ideál kategóriába esnek:$ Mitnemondjak, tumultus van ám mindig, de a TOP5 azért az mindig TOP5.  Meglepő, de zenei toplistám alanyaihoz, szinte semmi köze sincs. Akarom mondani, talán egy személyt kivéve. Persze mi másról nem álmodozna egy igazi buzi, mint nem állandóan a legjobb pasikról?! Ez alól én sem vagyok kivétel, nem is én lennék! Szóval, akkor vágjunk is bele!:P

1.       Wenthworth Miller

Nálam a pasik alfáját-omegáját ő birtokolja, vita nélkül a dobogón. USA-ban született és New York-ban nőtt fel. Csillagjegye ikrek. Több rövidfilmben is szerepelt. De igazán nem hoztak neki átütő sikert. Mindaddig, amíg be nem jelentették a Szökés c. sorozat főszereplőjeként. Ez azonnal meghozta neki a sikert, milliók által ismertté és híressé vált. Emberek ezrei képesek emberfeletti rajongással be nem telni látványán. Köztük én is:P

A sorozat indulása óta, csak miatta néztem végig a körülbelül már 4-5 évadot. Igazából azt sem tudtam miről szól maga az egész, csak olvadoztam a távkapcsolót szorongatva a kezemben… Valahogy az egész pasi, s a neki állított szerep azonnal megfogott:$ A komolysága, egyszerűsége, s szexi kinézete:$ (szubjektív) Bár múlt heti befejező rész viszont nálam is kiverte a biztosítékot. Hülyére bőgtem magam… Meghalt szegény:’(- persze a sorozatban -) Remélem, élőben ez még nagyon soká következik be. Ennyit róla.

2.       Vin Diesel

Amerikai színész, producer, forgatókönyvíró. Egyszóval sok minden az egyben pasi. Hát az tény h nagyon egyben van:D Nem hiába került a második helyre. Filmjeiben igazi keményfiút alakít. Külsejéből adódóan ezt simán megteheti. Szemléltetésnek elég csak a Google-be bevágni a nevét, s egy csomó nyálcsorgatásra alkalmas kép (van mire csöpögni) takarja be a monitort a felsőtestével:$ Alkata szerintem „Istenkirály” kategóriát lökdösi:D

A kezdeti nehézségek ellenére pályája csúcsára a Halálos iramban c. már több részből álló filmjeivel lépett fel egész világon ismert színre. Kedvelem a filmjeit. Bár furcsán néztem a képernyőt mikor a „Gorilla bácsi” c. Disney stúdióból származó gyerekfilmben is feltűnt. Bár ahogy az élet mondja, mindent ki kell próbálni! (- Én biztos kipróbálnám!:$:xd -)

3.       Jason Statham

Ez az alfahím sem semmi!:) Bronzérmet játszva birtokolja. Feltűnt a Szállító c. filmekben. De én tulajdonképpen a „Death Race-ben láttam először, innen figyeltem fel rá! Első mondatom volt az izmos testének láttán, a jelenetben, mikor a cellája zártszelvényét használva edzésnek húzogatta fel-le a testét, s közben a hátán a számtalan mértanilag is egyenlő kocka együtt remegett: „bazzdd…azta de jó kani…:$” (a mellékelt állepottyanással fűszerezve, mely majdnem a földön koppant)

Ebből a pozitív benyomásból kiindulva az összes vele kapcsolatos filmet leszedtem. Volt ámulás nem kevés. Amúgy a Szállító sorozatban bejött ez a szexi, egyenruhás, tompított fegyveres, maffiózós, menő stílus. Az ott játszott jelleme, az alaposság, a néha túlzásba vitt megfelelés. A vezetéses, száguldós jelenetek. Engem is elvihetne egy körre:$:P

4.       Enrique Iglesias

Az egyetlen pasi, akiért nem csak a zenéje miatt vagyok oda-vissza. Azért a külseje sem elhanyagolható. Igazi latin szívtipró:$ (eltiporhatná az én szívem is) Olyannyira a toppon maradt mindezidáig a szent napig is, hogy elvehetetlenül megszerezte a bűvös negyedik helyet. S erőszakkal sem lehetne elvenni tőle. A képen is látszik, hogy nem kispályás:$ Gondolom, ezzel egyetértetek.

Eredeti neve kicsit macerás, hosszas keresgélés után tudtam meg, hogy Enrique Miguel Iglesias Preysler a teljes. A rövidítést mindenesetre jól tette:) Spanyolországban született (Madrid) és 9 éves kora óta Miamiban él. Julio Iglesias spanyol énekes és Isabel Preysler modell és televíziós személyiség fia. Világszerte eddig 38 millió albumot adott el… Kell még több? (Sajna a 4-es szám félig lemaradt a fényképkeret szerkesztése közben:$ Bocsii:D)

5.       Hal Sparks

A Queer As Folk talán a világ leghíresebb meleg sorozata a Hollyoaks mellett. Ebben láttam meg először. A legelső rész legelső indíttatóját is ő vezeti be történetmesélésével. A sorozatban Michael Novotny-ként éldegél. Szerepe nem túl jelentős. Igazi városi kis anyuci kedvence, s ráadás meleg. A valóságban nem tudom így van-e. Annyira nem informálódtam utána.

Aki figyelmesen nézte a sorozatot, az egyik részben láthatta, hogy Brian fényképeket készít róla. S eztán az interneten segít neki az elkészült képekkel társat is keresni. Ezeket a filmbéli fotókat sajnos nem sikerült megtalálnom, mert azokon néz ki a legjobban:$ Viszont pont az ötödik helyet kapta, mert nálam szimpi volt. Legjobban a filmbéli karaktere. Igazi „cukifijú” beütés, még a kitalált neve is. („Májkii”:D) Bírom az ilyen küllemű srácokat:D

Micsoda véletlen! Úgy érzem, se perc alatt már a végére is értünk:( Több adonisz pasit nem akartam ötnél, hiszen rajtuk könnyebb átszaladni. Természetesen készpénznek ne vegyétek azt, hogy csak ilyenek jönnek be:) Hiszen ők csak színészek, vagy hírességek. A valóságban teljesen máshogy kell a párkereséshez viszonyulni. S a megfelelési intervallum is sokkal tágasabb:) Tehát hajrá, amíg még éppen szingli vagyok!:D

Elkezdem ismerj meg kampányomat!:) Megtudhatod mik azok a dolgok amik nálam a toppon vannak. Amik nélkül élni sem tudom olykor. Videók formájában szemléltetem mai zenei favoritjaimat. Nem, nem vagyok hülye, nagyon is jól tudom, hogy már egyszer írtam zenével kapcsolatos Post-ot. Viszont úgy érzem, aki elolvasta, annak nem tartogatott a sívó szöveg nagy szórakozási lehetőséget.

Ebben a pár részes sorozatban megtudhatod majd  a top pasiideáljaim, filmjeim, egyéb médiáim, sőt kedvenc látogatott oldalaim nagy részét is.

1.       Lady Gaga [jellemzés: Kaméleon]

Nem más ő, mint a nő, aki megbotránkoztatja olykor a világot, polgárpukkasztó, bulizó életet folytat. S akármennyien is ellenzik stílusát, annál többet kedvelik előadását. Valami eszementül hihetetlen egója lehet. Nagyon jó fantáziája, s jó alkotókészsége. Annyi oldalát láthatjuk, hogy egy városnyi designer/médiacsapat sem tudja felülmúlni. Kaméleonként olvad a köztudatba. Még a csapból is ő folyik:)

 Lényeg, a zenéi jók. Említhetném a Poker Face, Bad Romance, Paparazzi, stb… Ezeket általában mindennap áthallgatom. Sokat nem is fűzhetünk a témához. Az eleinte nekem kicsit sem bejövős számból, lett a full kedvenc. Mégpedig a videóban is hallható Paparazzi.

2.       T.I.  [jellemzés: Rosszfijú]

Sajnálom a srácot. Eléggé tépázza a sors. Nagyon sok minden akadályozza albumainak megjelenését. Átnézve rajta nem egy botrányhős típus, csak sokszor stiklijei döngölik földbe. Jelenleg is tudtommal börtönben csücsül. (Szívesen lennék egy cellában vele:$) Mindenesetre nem ettől dől el, szeretem-e vagy nem.

Akármit mondotok, szerintem jól néz ki:) Fontos egy előadónál a külső. Erre mondhatjuk, már megfogott. Sokáig nálam az elsőszámú helyen volt, de mint látható Gaga kisasszony véletlen megelőzte:D Csak jött fel mint a talajvíz:P

3.       Eminem [jellemzés: Kívülálló]

Feltétlen meg kell említenem a pasit. Nem sok zenéjét hallgatom, de az a kevés kedvenc nagyon ott van. Az ide belinkelt számához sok emlék köt. Ezért úgy éreztem feltétlen muszáj megemlítenem.

Körülbelül két éve figyeltem fel rá. Mikor egy T.I.-vel közös duettben tűnt a színre. Rágörgetve, további információkon át leltem meg When Im Gone című számát. Igaz, biztosan nem teljesen az ő szerzeménye az alkotás, de az összkép tetszett:)

4.       Enrique Iglesias [SzexiDög]

Sokak álma is felkerült. Lassacskán belopta magát a szívembe. Meglepően jól néz ki, kétség nem fér hozzá. (Egy ajtócsapkodást megérne:D:P) Laza, természetesen egyszerű, s megható dallamai mindig elragadóak. Zenei gyűjteményemben természetesen az összes eddig kiadott muzsikája megvan.

Valahogy kényszert érzek rá, hogy nevét a Google keresőhasábjaiba pötyögve, olvadozzak újabbnál-újabb fényképein. Álmodozni még szerencsére nem álmodozok róla… Legyen annyi, hogy meggyőzött!

5.       Funkerman & Freemasons ["Tuc-Tuc" függőség]

Valamiért őket egy kalap alá veszem. Hiszen zenei stílusuk erősen megegyezik. Korai diszkós korszakomban ismertem meg őket. Akkor valahogy megmaradt számomra. Az előbbitől a Falling Love a legmélyebbre ható emlékem. Aki figyelmesen olvassa a blogom egy helyen feltűnik valahol az emlékezős bejegyzések tájékán a sorok közt…

Utóbbitól pedig a Make me a dancert hallgatom leggyakrabban. Bár már nem mai szám, nem telik el nap ne jusson róla eszembe valami. Volt egy korszakom, mikor kifejezetten valaki miatt kedveltem meg az egészet. Albumjaik nevébe, számaik sorrendjébe, s minden velük kapcsolatos információba belegabalyodok. nem sokat tudok felőlük. Tudtommal az újságok címlapjain se valami gyakran szerepelnek.

Sajnos a TOP5-be ennyi fért csak bele. Természetesen sok más előadót is fülelek. (Mondjuk 50Cent) De magyar számokat nagyon-nagyon ritkán. Egydül a Children of Distance jöhet szóba, ha erről van szó. Am idővel, ahogy lenni szokott, talán változik ez is… Legközelebbi írásomban kedvenc színészeimmel/pasiideáljaimmal szeretném folytatni:) Remélem az idő úgy alakul, hogy összejön:D

Vasárnap. Az a nap mikor a pozitív energiák, szinte csak ragadnak rám. Az, melyet általában nem érzek az élettel együtt mértéktelenül elcseszettnek. Egész jól is indult, mint mindig. Kezdjük ott talán, hogy találtam egy igencsak jó kis zenét. Ami beindította a fantáziám. Szóval alaposan utánanéztem. S erről az előadóról még sosem hallottam, be kell vallanom.

Pedig mindenféle vacak szennylapot nyomon követek, mégis elkerülte a figyelmem. Ami furcsa viszont, hogy talán ő is amolyan „egyszámos előadó”. Blogom indulása óta, azt hiszem egészen elhanyagoltam a multimédia tartalmakat. Ezt is most pótolom.

Megpróbálom bejegyzéseimet színesíteni vele. Am mostanában kicsit haragszom a youtube-ra. Úgy érzem, annyi kis aprócska funkciót vetnek már be, melyet ebbe az évek óta üzemelő UI-ba beleültetnek, hogy kezd egyre lassabb lenni az egész. Kezd a kényelem az élmény rovására menni.  Bár pont én mondom? Mégis a 16mb/s netemen is érződik a téma. Suliba, meg olykor elviselhetetlen.

Az a fránya betöltő csík. Mint sok más ember, én is függője vagyok a zenének. S napi rutin a kattantások tömkelege. Jól tudom persze, akármilyen gagyivá is válik az oldal, akkor is meg fognak belőle élni. Ami nagyon nem tetszik, mégpedig a zenéken, ahol a videó helye van ömlesztve mindenféle felirat, kattintó link, s reklámok takarnak. Elkap a sikítrófrász tőle.

Áttérek másra. Életem ezen kívül megint új szakaszhoz ért. Holnapi nap fogok rutinvizsgázni:S. Szóval szurkoljatok nagyon. Elmondanám, ha csak rágondolok az egészre, teljes görcs van a testemben. valahogy nagyon félek tőle, de nem hajtogatom, hogy nem fog sikerülni. Hiszen eddig is ügyesen ment. Csaknem fogom az utolsó pontnál elrontani?! Mindenáron magamban azon agyalok, hogy látom magam előtt a pályát, s újra-újra elképzelem, melyik feladat után mi jön?

Jelenleg így a blogolásra nemigen jut mindig időm. Elkezdtem az írásaim hanyagolni. Eddig rendesen összeszedtem a gondolataim, de utóbbiakban már érződik a szétszórtság. Talán visszatalálok majd a jó útra:) Nem szeretnék teljesen stílust váltani.

Ezen kívül kitérek egy kicsit az életemre is. Jelenleg mik azok a dolgok, amik lekötnek. Általában ilyen sorrendben találom megvalósítani a fontosságukat. Remélem hamar letudhatom őket.

1.       Vezetés

Egészen idegesít már. Szeretnék minél hamarabb az egészen átesni, s elfelejteni. Második alkalommal mentem a rutinpályára, azt mondta az oktatóm, szerinte még két alkalommal találkozunk, s bátran belevághatok a vizsgába. Rájöttem nem viccel… röpke egy hét után már itt tartok:S Ráadás kicsit pénzügyileg is meg vagyok szorulva, tehát érdekem a lehető legminimálisabb óraszámból kijönni. Sőt nem csak érdekem, de muszájból is életfeltételem.

2.       Pasi keresése

Akikkel mindig rosszul járok:( Mégis ennyi kínszenvedés ellenére is nyitott vagyok rá, hogy álmaim hercege rám leljen a szürke hétköznapok erdejében, a szép fehér lován. Bár egy szép fehér Mercedes segítségével is betoppanhatna, talán többre értékelném:D De tudjuk a pénz nem minden, attól hogy a boldogság, s gondtalanság alapfeltétele. Am Zs. szerint van egy helyes pasi a fodrászatban. Aki szerinte 80% hogy buzi:P Felkaptam a fejem a témára. kerestem amúgy a szokásos közösségi nyavalyákon. Sajna eddig nem leltem meg. Lehet rossz néven köröztem:( Mindegy ami késik, az nem múlik. Lehet, jó lenne lecsapni rá:P:D

3.       Portál

Jelenleg egy új közösségi portál alapos megtervezésén dolgozok. Mely szigorúan titkos:) Egyedül csak pár embernek beszéltem róla. Azoknak, akik biztos nem fordíthatják ellenem az ötleteimet. A nyáron már eggyel sikerült végezni, szinte vért izzadva mire minden a helyére került. Megfogadtam többé nem vágok ekkora munkába, s lám mégis megszegtem újra a fogadalmam:) Szóval mindenhol HTML kódokat, s egy nagycsomó programegységet látok. Ezzel ébredek, ezzel kelek. Szinte életem sincs:)

4.       Külső megújulás

Belevágtam a fejszerkezetem, vagyis a hajam megújításának első lépéseibe. Pár hete növesztgettem. S a mai nap is kicsit dolgozva rajta, már tudom jó lesz. A héten el kéne mennem majd a fodrászhoz a kért méretben és helyeken megritkítani. S aztán már végleg olyan lesz, amilyet szeretnék:$ Bár eddig sincs messze a céltól. Pl. ma egész szépen meg lett vasalgatva. Sokkal kellemesebb érzés, ha tudom itt is a megfelelőt adom annak, aki rám néz:)

5.       Belső rendrakás

Értem ezt a kisebb lelki egyensúly megtalálásán. Tény hogy minden télre, s karácsony idejére egy kisebb válságon megyek át. Ezt szeretném még csíráiban hatástalanítani. Nem szeretnék mélydepi hullámok közt tengődve, gyilkos tekintettel lesni azokra akik a közelemben mosolyogni mernek újév alkalmából:D

Végül jöjjön a bejegyzés elején említett, számomra új zene. Megjegyezném, hogy a sokak által ismert „hotdog” oldalon fedeztem fel egy srác profiljában. Érdekes az is, hogy mostanában semmiféle tartás nélkül, s félelmet nem ismerve elég sokan merik kibiggyeszteni h „fiút keresek”. A fent lévő srácok 40%-ánál ott van a „fiút vagy lányt keresek/fiút keresek” szöveg. Merészek nem mondom:P De így halad előre a világ.

Ismét egy szombati este. S ismét életem értelmének elvont, megtépázott gondolatokkal teli keresése. Nem alakult ez a nap sem máshogy, mint a többi. Ugyanott tartok, talán kicsit több tapasztalattal a hátam mögött. De mit is érek velük? Hiszen semmire sem jók, ha ismét csak magányosan egyedül üldögélek és a monitor halvány fényébe burkolózok a sötétben…

Mi mást tennék? Nekem nem maradt más, mint a csalfa álmok, reményvesztett gondolatok, önmagam, s a valóságra való folytonos ráismerés. Félek… mert úgy érzem talán sosem fog változni az életem. Félek, mert úgy érzem, hiányzik egyik énem, amit újra-újra elveszítek végleg egy valaki pillanatnyilag meggyőző, s tündöklő szemében.

Nem leszek már sosem más? Elhagyott a boldogság? Nem tudom a választ… Hogyan bízhatnék bárkiben, mikor önmagamban sem tudok? Elveszett belőlem már az az érzés, mely annyira fontos, mégis olyan sokszor vágyom rá. Mégsem találok rá.

Hiányzik ő, a másik énem, melyet meglelhetek valakiben. Hiányzik, hogy a hűvös estéken a takaró alá bújva, s összekucorodva remegjek egész testem minden porcikájában. Érezzem, ahogy a hideg-meleg enyhe tapintása átfusson a testem zsigereimben.

Hiányzik ő, ahogy hallom halk szuszogását, ahogy érzem, megérint, s forró testével romantikusan hozzám simul. Vágyok rá, hogy szorítson magához, vágyok az ajkaira, csókjára, tekintetére. Hiányzik.:(

Szükségem van rá, hogy tudjam, velem van a sötétben, hogy ne kelljenek többé szavak. Véget érjen a rettegés. Ne kelljen kimondanom, hogy fáj, hogy már belülről őrlődöm fel. Nincs szükségem másra, csak hogy érezzem, mellettem ül. Fogjam, szorítsam erősen a kezét, s ne engedjem el többé…

 Hiányzik az örökkévalóság. Az énem, akiben megtalálom a másik felem, akivel egy egész lehetek végre. Hogy álmaimból kilépjen ő, s ragadjon magával a két világ közti üres, sötét térbe. Hogy végre megálljon az idő. Ne érezzek fájdalmat, sem örömöt, csak nyugalmat…

Nem vágyok másra, csak hogy szorítsam magamhoz, érezzem végre őt. Öleljen szorosan, míg sírok a vállain, s könnyeim hagyja szabadon hullani... Jöjjön el végre, s tegye meg, akit senki más eddig, legyen bátor, legyen Férfi, legyen végre az, aki egyszer ebben a nyomorult életben képes igazából és őszintén szeretni!

Ma elgondolkodtam azon, jelenlegi országunkban milyen világban élünk. Mielőtt azt hinnétek, politikára térek, ezt a ziccert kihagyom egy mondattal. Azt hiszem teljesen mindegy, melyik párt is jut hatalomra, a jelenlegi szakadék előtti egy-két lépéssel való helyzetünket egy sem fogja megváltani. Nem érdemes szavazni sem, mert egyik sem jobb a másiknál. Nem is érdemes velük foglalkozni. Élnünk kell az életünket.

Ma inkább a melegség kérdésére térek ki.  Az internetet lapozgatva rájövök arra, igazából nincs is nagyon olyan oldal mely normális, hétköznapi melegeknek szánt információs portál lenne. Ha egy melegeknek készült lapra tévedünk, az nem szól másról, mint a szexről, dugásról és szopásról. Maga az oldalszerkezet is nagyobbnál-nagyobb faszokat ábrázol, s egyéb számomra sokszor taszító dolgokat is.

Még ha igazán jó tartalmak, érdekes olvasnivalók is vannak az adott helyen, akkor az oldalsó sávokban, ahol csak lehet ízléstelen reklámok terítik be a képernyőt. Tehát ha valahol vagy, legyen az nyilvános hely, s ott internetezel veszélyes ezekre a lapokra tévedni. Mert a küllemük emberbotránkoztató lehet. Hiába lenne az érdekes szöveget tartalmazó.

Jó, azt én sem mondom, hogy pornót nem szoktam nézni sosem. Természetesen havonta párszor előfordul. Nagybajúságomból fakadóan (esetleg igényesség) csak is teljes HD felbontású és minőségi filmeket tekintek meg. Általában a számomra legjobb „filmgyárak” termékeit. Például a Corbin Fisher, vagy Belami. Pontosan azért, mert tartalmas (igazi film hosszúságú), szép minőségű, s ízlésesnek (ha említhetjük az egész alkotásokat) tekintem. Értem ezt a díszletre, felvétel és kameraállások minőségére. Tehát hagyományos, ócska, rossz felbontású, úgynevezett pár perces „sufnipornót” sosem láttam még, s nem is fogok:)

Am el is terelődtem, mert nem is erről akartam igazából írni. Szóval ezt az egész következtetést levonva, úgy érzem nem is csodálom, hogy az átlagos melegre is ráaggasztják azokat a jelzőket amiket a heterók ilyen helyekre tévedve látnak. Ebbe még a média egy magas lapáttal beletesz, hiszen a TV-ben, s mindenhol a legszélsőségesebb dolgokat láthatják a melegekkel egyáltalán nem beszélő viszonyban lévő emberek. Mondok egy jó példát. melegnek lenni nem az a látszat, mint a Mónika Show-ba bemegy egy travinak öltözött 18 éves fiú és odafordul roma annyához, s bevágja „Anya buzi vagyok!”

Esélyünk sincsen ellenkezőjét bebizonyítani. Hiszen az emberek elkezdenek attól rettegni ezek láttán, hogy az ő családjukban, ha meleg valaki, ő is ilyenné fog válni. Mivel én nyitott vagyok bárkivel beszélgetni a témáról, sok heteró kérdez tőlem általában. S nagy részüktől kaptam már a választ zavartan, „ha meleg valaki, akkor nőnek érzi magát?!” Természetesen elmagyaráztam, hogy az egy teljesen más téma. Nekem közöm sincs ehhez. Én fiú vagyok, s így vagyok boldog. Nem szeretnék megváltozni, s más hasonlók sem. Azt aki így szeretne, transzvesztitának hívják.

A félreértések mellett elnézve: A Jelenlegi helyzetünk, ahogy én mostanában látom viszonylag jobb lett. Ezt azért mondom, mert az emberek mással vannak elfoglalva. A hétköznapokban most égetőbb a politika, a pénztelenség, a munkahelyek megszűnése. Esetleg a félelem, kilátástalanság, vagy a H1N1 vírussal kapcsolatos médiafelhajtás. Mely mellett még a melegfelvonulás örök vitája is eltörpül, lényegtelenné válik. Amint leszűrhettétek eddig, ellenzek, ha tehetném egy felirattal a hátamon feltűntetve melegségem (hogy fer legyen), én a tojásdobálók oldalára állnék! Mégis Jelenleg most nem vagyunk annyira köztéma, mint már sokszor.

Egyik kifejtésem az országban lévő viszonyok. Akit csak lehet elkergetnek innen. Aki intelligens, okos, művelt, építő lenne a társadalom számára mind elmenekül külföldre. Aki feltaláló, országot válthatna meg fejlesztéseivel nem támogatják (nyugat viszont annál inkább), aki igazi művész (gazdagíthatná országunk hírnevét), szintén ellehetetlenített helyzetbe sodorják.

A már sok-sok éve világhírű magyar dolgokat eltörlik a színről. (pl: idézem a nagyjából híradóban hallottakat, hiszen tényleg így mondták: „a cukorgyár volt épületét robbantással bontották le a technikusok véglegesen, hogy Magyarországon többet teljes értékű cukoripar ne lehessen, mert így olcsóbbnak tűntek a romeltakarítások munkálatai”

Többet nem is írok. Ha túlságosan is sértőnek hangzik ez esetleges Hungarista beállítottságú embereknek, akkor sajnálom. Fogják fel, nincs már ilyen, hogy „haza”, mert azt már rég használhatatlanná tették, szétlopták, s a társadalmat kizsigerelték, akik fenn a kényelmes székekben ülnek miliókkal a zsebükben. Ezek után nem kell csodálkoznunk azon, hogy mindenki nagyon messzire vágyik innen.

Személy szerint, ha nekem lehetőségem lenne egyszer elkerülni, bő kettőezer kilométeren felülre tenném a mércét. S ha egyszer sikerülne a legkisebb mértékben is tartósan megtapadni az idegen országban (legyen az munkalehetőség), akkor biztosra venném, hogy ebbe a koszfészekbe soha többé nem tenném be újra a lábam, míg élek. Azon lennék, minél hamarabb elfelejtsem azt is, hogy egykoron magyar voltam. Ha más a véleményed, várom építő hozzászólásodat a bejegyzéshez. indokold meg:)

Idén november 24.-én különös meglepetés ért újfent. Nagyon elcsodálkoztam rajta. Rájöttem az ember egy nap alatt is tud szinte minden emberben csalódni. Ezeket a vermeket megpróbálom évről-évre elkerülni. Legfőképpen úgy védekezem, hogy nem foglalkozok vele, s az embereket új szempontok szerint csoportosítom.

Tehát vannak, akiktől elvárok dolgokat, s vannak akiktől nem. Vannak olyanok, akiktől elvártam, hogy egy „Boldog születésnapot” mondatot ejtsenek felém, s vannak akiktől nem. Sajnos el kell mondanom, a saját barátaim/ismerőseim közül egyedül két embernek jutott csak eszébe ezt megtenni(!). Pedig nincsenek ám kevesen… (Talán ezek után lesznek csak…? – alaposabban fogok szelektálni) Hihetetlen dolog, de mindenki más, akitől számítottam rá, még azóta sem jött rá, hogy nekem születésnapom volt.

A két jó kívánságos sort küldő emberkék ráadásul azon személyek közé tartoztak, akiktől nem gondoltam, sőt utoljára jutott volna eszembe, hogy tőlük elvárjam. Egyikőjükkel jó barátságban vagyok, bár már nagyon rég láttam, s rég is beszéltünk. Ezért ez különösen meglepett, hogy megtisztelt.

Kicsi úgy értékeltem le a dolgot, hogy újfent éreztette velem a sors, hogy mennyire vagyok mások számára fontos? Nagyon jól meglehetnek nélkülem mindannyian. pont olyanokban kellett csalódnom, akiket én minden évben meglepek valamivel, s sosem felejtem el a napjukat. Azt hiszem ugyanoda jutottam újfent, mint tavalyi évben ilyentájt. Bánt különösképp az, hogy ezért rám soha senki nem vonhatott felelősségre, hiszen túl odafigyelő voltam. (De csak eddig…!)

Többet nem is tudok a történtekhez fűzni. Az érintetteket nem figyelmeztettem semmivel sem. Azóta is élik a világukat. Majd ha nekik lesz nemsoká, kapásból tudok párat, akkor majd ülhetnek értetlenül, hogy magasan tettem rájuk. S ha megemlítik, lesz mivel visszavágnom!

Sajnálom, hogy ezt kellett átélnem. Bár idén attól rettegtem valami nagy szerencsétlenség fog történni, mint mindig. Ehelyett viszonylag két kisebb csalódást adott nekem a sors ismét (a barátaimon való elcsodálkozást?), s még alig egy hónapja a párom elvesztését. (Mely különösen nem zaklatott fel…már megszoktam ezt is. minden pasi egyforma. S kezdem úgy felfogni, melegként tartós párkapcsolat boldogságban nem létezik. Nem is fog, mert a melegek nem tudnak monogám életet élni. Nem képesek őszinteségre. S sosem fognak kitartani senki mellett hosszútávon.)

Levonva a következtetést, mégis kimondhatom ennél már volt rosszabb is. Talán előre haladtam, vagy nem is tudom:) Esetleg már az élet olyan mértéktelenül elkeserített eddig, hogy már nem tudok semmin meglepődni, s már mindenre mondhatom „már ezt is megszoktam…még jó h nem számítottam semmire, úgyis a semmit kaptam, s kapom mint eddig, s kapni is fogom mint mindig”.

Nincs új a nap alatt, talán igaz a mondás. Bár nem ironizálok tovább, hiszen a végén még jobban fáj az egész. Részben mondhatjuk letörtem, ebből kiindulva ma sok kedvem írni sem volt. De nem megfeledkezve ezzel a pár sorral járultam hozzá azokhoz, akik szeretnek velem kapcsolatban olvasni, s szívesen látogatnak… Talán értékelik majd. Lehet van még olyan ember a világon aki ennyire látványosan nem szar a fejemre... Újabb határvonal szakadt át... Nah jó éjszakát!

Izzott körülöttem a levegő akkor, ha szabályosan lehet így mondani... 2007 nyara volt. Hiszen az utolsó heteket tengettük a ballagás előtt! Miért nem sorrendben haladok? Azért, mert úgy gondolom, az első találkozás megelőző heteit ki kell fejtenem:) Leírni akkor mit éreztem! Kis multidézős sorozatomnak ez már a negyedik epizódja:P

 Igazán lelkes voltam, s tudtam ez a hét eltelik, akkor irány az új élet! Vagyis a mostani, csak végre ahogy én változtatom meg, és én szeretném! Tiszta lap lesz, kiborítom a szennyest még ebben a hónapban! Eddig is, érzek a srác iránt valami komolyabbat, sokat beszélgettünk. Szinte érzem magamban azt a szenvedélyt, végre szerethetek valakit, aki engem is!

Jaj, csak már teljesen beleéltem magam, pedig tudom, hogy nem szabadna, de minden utam olyan egyenesnek számít, muszáj kitekingetnem ilyen gondolatok felé. S a korkülönbség sem érdekel, az a 3-4 év, számomra nem is jelent semmit! Igazán nem számít semmi, csak a szeretet, s ez nem vásárolható meg!

Volt azonban olyan gondom, hogy feltűnt anyumnak hogy nagyon írogatok, s emiatt két naplóm volt, ő az egyikről tudott. Az egyiket látta mindig, abban csak a rovásírást gyakoroltam arra volt, meg persze egy pár apró csetlő sztorit jegyeztem meg benne. A valóság a másik naplóban létezett, így tudtam, ha megsemmisítem, akkor fel fog tűnni, és megkérdezi: hol van, sőt előfordulhat, hogy mindent elmondok, mert nem bírom magamban tartani.

De szolidaritásból szerencsére, ha még nyitva is lett volna a napló, nem is biztos, hogy beleolvasna, mert ő is tiszteli az én magánéletem, mint szintén én is az övét. Azonban még van egy hét, s eljött a ballagás hete. Amit annyira vártam. Utóbbi időben már nem is kellett tanulnom szerencsére, így még többet lehettem a számítógép mellett! S mindig gondolkoztam azon milyen jó lesz, élőben is beszélni, s egyre többet úgy alakítani próbáltam mindent, hogy legyen időm rá.

Pontosan hat nap, és elballagok a régi sulimból, és bevallom nem is bánom, mert igazából végre van esélyem a nyáron új barátokat szerezni, kikhez alapértetődően őszinte leszek, s nem kell előttük titkolnom másságom. Mindig is jó sok ilyen barátra vágytam, akik hozzám hasonlóak, s úgy tudnak ítélkezni, mint én, mert ők is hasonló cipőben járnak!

Párizsból nagyszüleim, nagynéném és a kis unokatesóm már meg is érkeztek repülővel egy nappal korábban. Vártam már hogy lássam őket, hiányoztak, majdnem egy éve találkoztunk, és azért csak nem voltak az ember mellett, a telefon meg nem helyettesít semmivel se többet. Nagyon örültem is nekik, a reptéren mikor leszálltak, szinte alig ismertek meg, hisz mindenki tudja "mennyit nőttél..! Menyit változtál...! - mondatok hangzanak el ilyenkor. Hát igen gondoltam magamba változtam ám sokat, s nagy döntésekre szántam el magam előre!

Rossz volt nagyon mikor hallgattam tőlük, hogy van-e már a láthatáron egy aranyos "kislány"? - búsan válaszoltam, hogy nincsen- De még mindig megmaradt a piszkálás a barátnőmmel... miszerint egy kicsit összeboronáltak minket, pedig mi tényleg csak barátok vagyunk, én meg hogy is kezdhetnék ám ki vele... gondolom érthető, ha előttem van egy csaj, meg mögötte 30 méterre egy helyes srác, biztos hogy a srácot veszem észre  hamarabb...

De elnéztem nekik, nem teremtem le őket érte, hisz csak szeretetből viccelődnek, és most ez is jólesett tőlük, hogy érdeklem őket. A fiúk "szebbek". Ez már magamnak bizonyított tény, elég érdekes lehet a normál embereknek elképzelni ezt, hogy lehetséges. De én így elfogadtam magam, és így szeretem magam, s tudom valahogy belül, hogy egy fiúban sokkal több különlegességet találok fel, mint egy lányban, s sokkal több szeretetet kaphatok, megértést, törődést, de ezt heteroszexuális olvasóimnak hiába mondom, nem is erőltetem, hogy megértse más is. Ahogy a híres mondás is büszkén tartja, legjobban csak ez igaz rá:

„Ki mit szeret, szép az annak.”

Egy kicsit bántott a gondolat, mert nagyon rossz volt az, hogy annyira boldog voltam, hogy legszívesebben szétkürtöltem volna az egészet, és nem érdekelt volna semmi, tudja meg mindenki, hogy én szerelmes leszek, vagy talán már az is vagyok... ki tudja annyira megfogott már az interneten keresztül is az ismerkedés.

De sajnos naiv is lettem tőle, s ittam a szavait. Azonban itt bekövetkezett a legrosszabb dolog, amitől igazán kiakadtam. Mondtam Alexnak, hogy nem tudok most sokat lenni MSN-en, majd fenn leszek 2 naponta mert úgyse bírom ki ne beszéljek vele! A nagyszüleim itt vannak a héten, tiszta zsongás, még a végén meglátnák, mit beszélgetünk, ha egy pillanatra itt hagyom a gépet.

Azonban mikor be akartam lépni, sajnos rájöttem, hogy a gép feladta a harcot, amúgy is voltak már benne programhibák, de lusta voltam megcsinálni őket, és mindig csak beszéltem. Aztán elhatalmasodott rajta, és nem volt visszaút el se indult rendesen, meg mindig csak hibákat írt ki. Aztán már be se lehetett kapcsolni, nem is próbáltam még több kárt tettem volna benne, Pont akkor baszódik el ez is, mikor fontos lenne, mindig a legjobbkor!

Így telt el 2 napom hogy majd meg vesztem nem tudok vele beszélni, nagyon rossz volt, és próbáltam úgy tenni, hogy ne is vegyék észre rajtam. Biztos más is érezhette így magát, hogy mosolygott a látszatért, és ha egyedül maradt volna, akkor legszívesebben elsírta volna magát. Hát ez így ment napokon át, és mivel jó színész voltam, meg elég jól edződtem a lelki problémákban, kettébírtam választani a jelent és a jövőt, és kettébírtam választani mindent hogy most csak azzal törődjek, ami jó, majdnem 3 napomba telt.

Közben apum adott nekem egy telefont, volt benne SIM is, meg minden, szerencsém volt vele, s bírtam neki dobni egy SMS-t persze titokban. Elég régi modell volt, de hát a telefonálás a lényege, célnak megfelel örültem neki. S így napokkal tolni tudtam az időt. Hogy nem felejtettem el őt, csak a technika átka az egész. Meg is nyugodtam sokkal jobb érzés volt. S addigra végre eljött a ballagás napja, a nagy nap, amit ha lett volna valakim, ha nem akkor is nagyon vártam.

Az osztályfőnökkel nagyon nem voltam egy síkon sose, és vártam már hogy végre nem látom, s lesz egy új osztály, s lesznek új ismerősök és egy új tanár, mindegy ki csak ne ő. Közben a többi tanárról is felléptem emlékeim, s rájöttem a majdnem 8 év alatt egy normális se volt köztük, az összeset ki nem állhattam. Kezdjük azzal a Matek tanárral, annyira utáltam a szemét húzásai miatt, már mikor jött be órára akkor átkoztam. Történt bizony egyszer 7. év végén hogy matekból két jegy közé kerültem. A hármas, és a négyes közt voltam, s egy jegyen múlt, hogy jobb osztályzást kapjak. A tanár azt mondta felelek az utolsó órán, s tanuljam meg a fogalmakat a könyvből. Az ebből kapott jegy, ha jól megtanulom elég lesz a jobb év végihez. Mint a nagy könyvben meg van írva meg is tanultam, amit kellett, fel is mondtam otthon magamnak. Tökéletesen ment.

Ez a gerinctelen meg lefeleltetett, és annyira szemét volt, hogy én nekem leszakadt volna a bőr a képemről, hogyha ilyen lettem volna. Sőt, az miatt szégyelltem magam hogy ennyire félreismertem, nem mondom ki inkább azt a szót, ami eszembe ötlött, ami rá jellemző.

Azt mondta, hogy rendben, jó volt a felelet, adott rá egy piros pontot, és azt mondta megnézi, mennyi van a füzetembe, és ha kigyűlt az öt, annyi van, akkor majd megkapom a jó feleletjegyet. Mit mondjak egy darab sem volt a füzetembe, és nagyon átrázott vele, szemét, és sportszerűtlen volt, és ő nyerte meg a „viadalt”, jól sikerült megfincogtatni, és potyára tanultam…

De nem úszta meg ilyen könnyen, nem hagytam annyiban annyira felment bennem a pumpa hogy az utolsó előtti órájában az évnek jól leégettem akkor, és botrányt csináltam neki. Felszólaltam, hogy: „Ezt hogy képzeli, ez nem volt jogszerű, megtanultam az összes fogalmat, és maga csak ennyit jutalmaz érte, hogyan van ez?” És ott nyomban megmondtam neki: „A jövő évben, ha ő lesz a tanárom, akkor egyetlen egy fogalmat, definíciót nem fogok megtanulni neki soha, és inkább akkor buktasson meg. Megjegyzem magamban még ezt, és én is így fogok hozzáállni a maga matematika órájához, de magának is kívánom, hogy legyen egy nagyon peches éve, és majd meglátja milyen az, ha egy másik emberrel ezt teszi, aki a semmiért dolgozik! Majd átéli maga is remélem milyen nehéz is az élet” –Ezt már a szünetben való találkozás, váratlan alkalmával kapta, mikor leszólított, és folytatta az igazságharcát, amit már alapból elvesztett.

Ezekekkel a sorokkal zártam is inkább a témát. Köpni, nyelni nem tudott, de meg is lett a híre, szünetben az osztálytársaim odajöttek mind gratulálni, hogy végre valaki kiosztotta ezt a férget. S akik hallottak róla a suliban, hogy megcsináltam az óráját, azok is mind kérdezgették, hogy tényleg így volt? Tökre örültem neki, s aztán már a tanár is máshogy viszonyult egész órán nem is szólt hozzám, a fejét is elfordította, s nem is szólított fel, soha amíg a suliban tanított. Így egész órán nyugtom volt, azt csináltam, amit csak akartam.

Ráadásul visszagondolva hatott ám rá az átok, meg is járta a maga kínját, a poklok poklát, kiderült, hogy a lánya rákos beteg. Kezelésre Ausztriába kellett egy magán klinikára utaztatniuk. A sok idegesség, meg stressz miatt volt, hogy sírva jött be egy-két órára, s aztán el is vették tőle az osztályt, és helyettesítő tanárt kaptunk. Nem is tartott nekünk már többet semmit, csak év végén az utolsó órára jött be a ballagás előtt. Csak a napokban, pontosabban két hete hallottam, hogy a lánya betegsége olyan súlyos volt, hogy később meghalt. Sokan nem tudnak róla hogy mik a részletek, elég tabuként kezelik. S engem sem érdekel már a téma. Ha most szemét akarok lenni, akkor meg is jegyzek pár dolgot, de ezt nem teszem, csak egy rövid sorral szolgálok hozzá:

„Amilyen a mosdó, olyan a törölköző!”

Mindenki azt kapja a tetteiért, amit megérdemel, nem csak én jártam így, nem egyedül engem juttatott ilyen helyzetbe, meg is érdemelte. Eleget szenvedtem én is tőle. Ötödik osztályos korom óta zsarnokoskodott, soha nem volt, olyan év végén, amikor négyes jegyet megkaphattam volna, sikerült elintéznie mindig, pikkelt rám. Pedig én nem ártottam neki soha, pofára ment az egész, volt, aki benyalizott nála, s aztán azoknak ki volt párnázva a széke egész évre.

Reggel sietve öltöztem mindenkit otthon hagyva, mert késésben volt a család, és azt mondták én induljak, úgyis csak a közelbe kell menni, majdnem egy utcában laktunk a sulival, mondták, én ne késsek el legalább, én napom. Összeszedtem magam, felöltöztem, vittem a ballagási beszédem, amit majd én fogok mondani... Remegett kezem-lábam, de nem az esemény miatt, azt százszor megcsináltam volna egymás után, hanem megint rá gondoltam, mindig ő járt a fejemben. Azt hittem, hogy mindent tudok már róla, annyit beszéltünk, s már kérdésem se volt hozzá.

Rohantam fel a feldíszített iskola lépcsőin, a sok ember mind tolongott, fel is jutottam a magyar terembe átvágva magam a tömegen! Ott volt mindenki, csak 1-2 ember hiányzott. Beálltunk a sorba és el is kezdődött a zene. Azelőtt még nem volt ilyenem, annyira meghatódtam tőle, olyan rossz volt, annyira visszakívántam mindent, még ott is volt a bűntudat, hogy nem mondtam el nekik, éveken át hazudtam. Végül is nem volt az hazugság, inkább mondjuk úgy, hogy semmit se mondtam. –vigasztaltam magam ekképp- Ekkora titokkal előttük, szörnyű volt az érzés. De tudtam ez az utolsó napom, teljesítenem kell, az én formám amilyennek mindenki látni akar. Mosolygással végigmenve kis könnyekkel, lezajlott az egész nap!

Közben még a soron mentem, láttam az igazgatót milyen citrom arccal néz rám. Annak is megcsináltam az évzárón a napját. Tudni illik a ballagás, és az évzáró külön napon volt. Az még tegnap zajlódott. Osztották a könyvjutalmat, és nekem három nevelő tantestületi dicséretem volt. Az évzárón semmit sem kaptam ennek fejébe. Lezajlott a beszéd, felidegesítettem magam rajta, hogy lehet ennyire szemét. Bevallom annyit segítettem már ennek a rohadt iskolának, s magasról tettek rám, semmi jót nem kaptam. Annyit jó hírt teremtettem már nekik, egy nagycsomó versenyen első lettem, s nekem volt az osztályban a legmagasabb a pontszámom, ezen kívül 4,66 volt a bizonyítványom. Az ünnepség után mikor az utolsó beszéd lezajlott, odamentem az igazgatóhoz, és megcsináltam a magam kis botrányát.

Jött le a lépcsőn, s a nagyfejesekkel, az iskola támogatóival, meg a polgármesterrel beszélgetett. Odamentem hozzá, gondoltam itt van ez a szemétláda is, elkaptam egy körre, s az alábbi szavakat fűztem, s nézett a boci szemeivel szótlanul, s zavarában próbált távolodni a többi embertől:

„Elnézést, szeretnék egy pár szót mondani!”

- fordult felém: „igen tessék?”

„ Azt szeretném hozzáfűzni a könyvjutalmak osztásához, hogy egyáltalán nem volt igazságos, hiszen nézzük meg például engem, nekem sokkal több dicséretem van, szám szerint a nevelő tantestületiből, ami a legnagyobb három, s az osztályfőnökiket ne is említsem, mint például az „A” osztályból annak a lánynak, aki két könyvet is kapott az előbb. Ez nem igazságos, hiszen nekem is járna annyi, sőt még több is, és ezzel köszönik meg a munkámat, mit képzel az iskola, így kell jutalmazni?”

- Nézett kitátott szájjal, s vakarta a kezét. Vajon a többi nagyfejes vendég előtt mit szóljon, akik mind az iskolát támogatják. Direkt úgy alakítottam a hangom, hogy hallja az alapítványi vezető is, aki a legnagyobb támogató, s láttam odanézve félszemmel, hogy el is fordult inkább, de áll egyhelyben, mert hallgatózik… Nagyon égő lehetett az igazgatónak néztek rá, meg rám is. Erre ezt mondta hirtelen makogva: „Hát… ezt nem én intézem, az alapítvány pénzéből vannak a könyvek, és jelenleg több könyvre nem futotta az idén… s így alakult a költségvetés, mindenkit nem jutalmazhatunk…!”

Ettől felment bennem a pumpa a maximumra, és beválaszoltam rá, hogy jól hallja, meg mások is felfigyeljenek: „Akkor, ezentúl, én is így fogok viszonyulni az iskolához, meglesz a híre, ne féljen! Tudja mit, még csak annyit mondok, látszik, hogy ez, az alapítvány, ilyen az egész iskola!”

Mint aki, jól végezte a dolgát, ezzel a summal ott is hagytam, hagy izzon a levébe, s mikor távoztam köszönés nélkül, a közeléből láttam, hogy néznek rá mindannyian. Megcsináltam ám neki a botrányát, szerintem meg is húzgálták a jelenetért, s remélem meg is gondolják, hogy ő lesz-e a következő választáskor az igazgató ismét… Ezt érdemeltem, mikor a karácsonyi ünnepséget, az október 6.-ai rendezvényt is én vezettem le, nekem volt a kezdő, és a záró szövegem. Meg is érdemli, legyen balszerencséje, mint a másiknak, mindenki azt kapja, amit megérdemel!

Ez még mind a tegnapi nap volt, s ma meg volt pofája ahhoz, hogy a ballagás ünnepségén kihívjon a színpadra, s könyvet adjon át nekem, s azt fűzte hozzá mikor kezet fogtam vele, mikrofon nélkül, halkam odavágja a képembe hogy:

„…Hát végül mégis lett könyv, úgy döntöttünk”

Erre végképp berágtam, de megjegyeztem magamban, majd ne félj, teszek én róla hogy a jövőben még az se legyen… Meg is csináltam a hírüket! A Myvipen majdnem 400 embernek küldtem ki körlevélben, hogy mennyire egy igazságtalan, és szemét tanári kar, és iskola. Idén mikor kezdtem a gimnáziumot, már hallottam is hogy az óvodákból sokkal kevesebben jelentkeztek ebbe, inkább járnak Szolnokra, meg a másik iskolába, amit azóta, fel is újítottak, mert sokkal több volt oda a jelentkező, és az akkori formájában nem lett volna jó, egy új emeletet húztak rá. Igazuk is van, nem sokkal messzebb van az se, inkább sétál az ember három utcával többet iskolába, mint hogy ezeknek a rohadékoknak a képét nézze.

Hazaérve fáradtan estem be az ajtón... Megkönnyebbültem mind testileg mind lelkileg! Jó érzés volt, végre nem látom őket, s nem kell titkomat előttük őrizni. Lehet nem mindenki így van vele, de én a szemükbe nézni is alig mertem az osztálytársaimnak, annyi éven át ott voltak mellettem, egy két emberrel nagyon jóban is voltam, és mikor rám néztek mindig ott volt a gondolat, ha tudnák...

Megnyugodtam, hogy minden adósságot levertem, akik megérdemelték, s közben eszembe is jutott a magyar tanárunk, annak is megmondtam a magamét. Hetedik osztály kezdetekor új magyar tanárt kaptunk, s kezdettől fogva szerintem pikkelt rám, pedig én semmit sem ártottam neki. Lehet valahogy érezte, hogy „mi” is vagyok. Szóval történt egyszer hogy kigyűlt a piros pontom a füzetemben. Év elején mondta, hogy ötnek kell kigyűlni. Hát én fogtam oda is vittem a cuccost és mutattam, hogy itt, meg itt vannak.

Megszámolta és a képembe mondta, hogy már nem ötnek, hanem tíznek kell kigyűlni, mert öt után lesz egy kisötös, és kettő kisötösből egy nagy ötös, hát majd meg haltam a méregtől, de mondtam rá hogy rendben, elnézést. Volt egy érzésem hogy direkt miattam változtatott szabályzatot. Egy héten át minden nap vittem valami gyűjtőmunkát, s odaadtam neki újra, kigyűlt a tíz.

Annyira gerinctelen volt, hogy azt merte mondani, hogy változott a szabály, mert 15-nek kell kigyűlni, ötből lesz egy kisötös és három kisötösből egy nagy ötös. Már füstölt a fejem, rohadtul ideges lettem, s eldöntöttem ne féljél majd megfincogtatlak én, megkapod a magadét, ha így áll hozzá, akkor én is hozzád. Folytattam a gyűjtőmunkát, és odavittem neki hogy megvan a 15. Gondoltam magamba, ha megint emeled, akkor ne félj, megcsinálom a botrányt belőle.

Nézett rám, s szólt: „Mi a gond?”

Válaszoltam: „Kigyűlt az összes piros pont”

Ledöbbent az arca, nézett a boci szemeivel, feleszmélt és szólt: „Mind?! Az összes?! Mind kigyűlt Tamás??? Biztos?!

Teljesen lehűlt a feje, alig hitte el, aprólékosan számolgatta, s most annyit változtattam a stratégiámon hogy úgy vittem oda, hogy az osztályból mindenki lássa, s ne csak egyedül legyek, mint az előző alkalmakkor, mert akkor azt mond, amit csak akar!

Kénytelen volt beírni az érte járó ötöst, s az osztálytársaim meg jót röhögtek, a jelenet hallatán, majd félrenyelték a kaját az uzsonna szünetben.

Évvégén meg is jegyeztem ennek a patkánynak is, hogy örülök neki, hogy elballagtam végre, s szerintem ennél rosszabb magyar tanárt már nem is kaphattam volna, de majd megjegyzem, hogy milyen lesz, s az osztálytalálkozón hangoztatni fogom, ha igazam volt...

Persze ha tudnák, akkor sem lenne sokkal jobb, nem sokat tenne rajtam, de legalább nem lenne előttük a titok. Mindig is olyan félve néztem a helyesebbnél helyesebb srácokat, nehéz volt még magamnak is felfogni, hogy ők nem azok, és csak engem áldott, vagy vert a sors keze ezzel. Egyelőre, csak mindig a negatív oldalát éltem át

Most olyan szívesen lennék magammal egyedül, egy kicsit rendezni a fejemben a mai napot is, de még itt a délután a ballagási kaja, meg minden, ami ide tartozik. Még azt túl kell élnem, s csak aztán leszek igazán alvásképes egyén. Gyorsan fel is keltem az ágyról, s már vittem is a kajákat a tálakban, a tányérokat, kint nagyon szép idő volt, s az ebéd is ott zajlott.

Összegyűlt mindenki, aki családtag, sok embert régen láttam már, mert én nem vagyok amolyan mindig a rokonokkal kapcsolatot tartó. Kivételesen nekem is jó érzés volt, de néha csak ezeken a gondolataimon sírtam, s olcsó kifogásként takartam magam, hogy a ballagás miatt vagyok így meghatódva...

Egy pár kővel kevesebb, könnyebbültem, meg szomorkodtam is, hiszen nem lesz egy jó ideig ilyen családi alkalom! S rossz is hogy pár napon belül nagyszüleimet se látom, mert utaznak haza...