Idén november 24.-én különös meglepetés ért újfent. Nagyon elcsodálkoztam rajta. Rájöttem az ember egy nap alatt is tud szinte minden emberben csalódni. Ezeket a vermeket megpróbálom évről-évre elkerülni. Legfőképpen úgy védekezem, hogy nem foglalkozok vele, s az embereket új szempontok szerint csoportosítom.
Tehát vannak, akiktől elvárok dolgokat, s vannak akiktől nem. Vannak olyanok, akiktől elvártam, hogy egy „Boldog születésnapot” mondatot ejtsenek felém, s vannak akiktől nem. Sajnos el kell mondanom, a saját barátaim/ismerőseim közül egyedül két embernek jutott csak eszébe ezt megtenni(!). Pedig nincsenek ám kevesen… (Talán ezek után lesznek csak…? – alaposabban fogok szelektálni) Hihetetlen dolog, de mindenki más, akitől számítottam rá, még azóta sem jött rá, hogy nekem születésnapom volt.
A két jó kívánságos sort küldő emberkék ráadásul azon személyek közé tartoztak, akiktől nem gondoltam, sőt utoljára jutott volna eszembe, hogy tőlük elvárjam. Egyikőjükkel jó barátságban vagyok, bár már nagyon rég láttam, s rég is beszéltünk. Ezért ez különösen meglepett, hogy megtisztelt.
Kicsi úgy értékeltem le a dolgot, hogy újfent éreztette velem a sors, hogy mennyire vagyok mások számára fontos? Nagyon jól meglehetnek nélkülem mindannyian. pont olyanokban kellett csalódnom, akiket én minden évben meglepek valamivel, s sosem felejtem el a napjukat. Azt hiszem ugyanoda jutottam újfent, mint tavalyi évben ilyentájt. Bánt különösképp az, hogy ezért rám soha senki nem vonhatott felelősségre, hiszen túl odafigyelő voltam. (De csak eddig…!)
Többet nem is tudok a történtekhez fűzni. Az érintetteket nem figyelmeztettem semmivel sem. Azóta is élik a világukat. Majd ha nekik lesz nemsoká, kapásból tudok párat, akkor majd ülhetnek értetlenül, hogy magasan tettem rájuk. S ha megemlítik, lesz mivel visszavágnom!
Sajnálom, hogy ezt kellett átélnem. Bár idén attól rettegtem valami nagy szerencsétlenség fog történni, mint mindig. Ehelyett viszonylag két kisebb csalódást adott nekem a sors ismét (a barátaimon való elcsodálkozást?), s még alig egy hónapja a párom elvesztését. (Mely különösen nem zaklatott fel…már megszoktam ezt is. minden pasi egyforma. S kezdem úgy felfogni, melegként tartós párkapcsolat boldogságban nem létezik. Nem is fog, mert a melegek nem tudnak monogám életet élni. Nem képesek őszinteségre. S sosem fognak kitartani senki mellett hosszútávon.)
Levonva a következtetést, mégis kimondhatom ennél már volt rosszabb is. Talán előre haladtam, vagy nem is tudom:) Esetleg már az élet olyan mértéktelenül elkeserített eddig, hogy már nem tudok semmin meglepődni, s már mindenre mondhatom „már ezt is megszoktam…még jó h nem számítottam semmire, úgyis a semmit kaptam, s kapom mint eddig, s kapni is fogom mint mindig”.
Nincs új a nap alatt, talán igaz a mondás. Bár nem ironizálok tovább, hiszen a végén még jobban fáj az egész. Részben mondhatjuk letörtem, ebből kiindulva ma sok kedvem írni sem volt. De nem megfeledkezve ezzel a pár sorral járultam hozzá azokhoz, akik szeretnek velem kapcsolatban olvasni, s szívesen látogatnak… Talán értékelik majd. Lehet van még olyan ember a világon aki ennyire látványosan nem szar a fejemre... Újabb határvonal szakadt át... Nah jó éjszakát!
