Mint ahogy a címben is látható, ma alkotni kellett volna valamit. Tegnapi egész jó és színes bejegyzésem után meglepett sajám magam viselkedése. Délelőtt még igaz volt kedvem hozzá, de így estére átvette a hangulatom a pangás, szomorkodás, meg miegymás. Igazából nem történt rossz dolog. Mégis valahogy úgy érzem „a f*szom kivan az egész világgal”. Olyan egy nyomorult az élet, hogy minden velem egyidős korosztályú élőlénnyel ilyen mértékben kib*sz. (Sőt nem csak ezekkel)

A tegnapi nap sikerei után ellensúlyozódni látszik minden. Boldog voltam ám nagyon, mivel sikerült a rutinvizsgám, s a héten már csütörtökön mehetek a forgalomba elsőnek vezetni. Eddig nagyon szép is, meg jó is lenne. Viszont teljesen lehangol az érzés, túl kell élni két napot még.

Kicsit magamba fordultam azon, hogy holnap megint dolgozatok tömkelege. S már eljutottam oda, hogy tanulni sincs kedvem az égvilágon semmit sem. Elő se vettem a könyvet se. Ott lesz majd a matek dolgozat is, amihez sík hülye vagyok. Már mindenféle módon megpróbálnék kibújni előle.

Egyik lehetséges ötlet, hogy most összeteszem a két kezem, s mindenáron beszerzek egy kettest. Ez az egyetlen esélyem, mert a következő anyagrészből eljövő dolgozat tuti karó lesz. Minden évben nem volt egyesnél jobb. Szóval így félévig kettes lehetek, ha pár órára nem megyek majd be. (tehát módszeresen lógok, miközben többi tantárgyam mind négyes-ötös, azért, h matekból meg ne bukjak) Hiszen, a minimum három jegy az osztályzáshoz megvan. Jelenleg egy hármas (isten se tudja h sikerült), két kettes (hálaazégnek!, és egy karó (legalább még csak egy...).

Az évvégétől már alapjáraton rettegek. Remélem, ahogy eddig, így sem fog a sors kicseszni velem. Továbbá be vagyok sokalva, hogy történelemből is évszámos dolgozat. Szerencsére nem állok rosszul, de most az egyszer egy nagyon alapos puskát kellett írnom. Azt is a magyar és hasonló érdektelen tanórákon végeztem el. Így itthon egy árva percet sem pocsékoltam rá. Sokszor betartom a mondást, miszerint az iskola arra való, hogy ott minden elkészüljön. Összegződött az irkálás közben, végül holnap matek, töri, magyar, német dolgozat. Ez a végleges lista…

Apámmal rendszeresen vitatkozok. Azt hiszi nekem milyen könnyű ott helytállni, 8-9 órahosszán keresztül lesni a fejemből egy helyben ülve, s hallgatni azt, hogy dirigálnak, pofáznak nekem. S állandóan azt csinálni, amit mondanak. Azért nem vethető össze azzal, ha munkahelye van az embernek. (Képzeljétek már én is dolgoztam nem is egyszer 8 órában, s egyik legszebb napjaim voltak, mert éreztem teszek valamit. Tudtam, hogy ma ennyit teszek annyit is kapok érte) Hiszen körülbelül ugyanannyi időt ülök a gimnáziumban én is, csak én semmit sem kapok érte. Azért nem egy a kettő, míg a dirigálásért nem ingyen futkározik ő, addig én ott rohadok étlen-szomjan délután négyig rendszerint. Olyan érzésem van sokszor, mint egy börtönben, várom h leteljen a büntetésem. Ez az egész. Majdnem két évtizedet tölt ki. Elegem van.

Úgy vagyok vele, menjenek a sunyiba. Rájöttem se angolból, se németből semmit sem tudok. Hetedik osztályban többre voltam képes. Egyszerűen azt hiszik, ha majd 8 órát ülök, attól okosabb leszek. Közben azt a rengeteg idegességet, meg stresszt, meg sok mindent, amit el ne felejtsek észben tartani. Szinte szellemileg levert vagyok. S visszafejlődöm. Néha összeadni, kivonni, sőt alapműveleteket elvégezni sem tudok a nyolcadik órahosszámban. Néha annyira besokallok, hogy mire hazaérek, dobálok le mindent magamról, engedem teli a kádat vízzel. Elfekszem a forró vízben, s csak percekig szótlanul lihegek. Általában szép magyar mondatokat fogalmazok meg, mikor eszembe jut, „Nah még ebből is kéne tanulni”.

„Menjetek a jó k*rva anyátokba az egésszel, örüljetek hogy egyáltalán beültem, s meghallgattam b*sszátok meg!” Általában bő fél órát szoktam így elpihengetni. Végül megszárítkozom, bekapcsolom a gépet, s nagy ívben a lesz*rom elvet alkalmazom. Néha azonban szédülök is, zsibbadnak az újaim a toll állandó fogásától. Alacsony a vérnyomásom olyannyira, hogy sokszor „sötét” foltokat látok. Ekkor egy szál boxiban beesek az ágyba, s sokszor este nyolc után ébredek, olyan szinten elkenődve, hogy az nem emberi:S.

Néha annyira sok már ez. S csodálkoznak azon, mint a tv mutatta, hogy az egyik Pécsi iskolában is bekattant egy gyerek, s fegyverrel lődözött. Szerintem teljesen igaza van. Csak sajnos nem a tanárra kellett volna lőni, meg nem az osztálytársaira! Mert azok nem érdemlik meg, ugyanúgy csak ez a sorsuk, mint bárkinek. Hibába miattuk is lesz ingerült az ember, néha én is. Van olyan, hogy már mennék hazafelé, de még mindig valamivel maradni kell, s már a bőgés kerülget délután fél öt felé. Annyira éhes vagyok, hogy az már nem igaz. Legszívesebben agyonrugdosnék mindenkit, vagy nem is tudom. Nah akkor viccen kívül lehet képes lennék valakit olyan szinten bántani, aki az utamba kerül, hogy a temetőbe költözhetne. Teljes mértékben megértem aki ilyet tesz. Talán én is tudnék gyilkos lenni...sőtt biztos!

Aztmondják a diákoknak elkéne menni időközönként pszichológushoz. Erre én azt mondom mikor? Jó k*rva annyát annak aki ezt mondja erre. Mikor menjek el? Volt egyáltalán már olyan hét mikor volt 2 szabad órám is egy nap az elmúlt évben? Sajnos a suli miatt még a vezetés óráimat is késő este kell tennem, vagy leghamarabb délután 5-től. Általában fél 9re érek haza a busz miatt jobb esetben.

Bár nem mentség ez sem. S a tv-ben látottak sem. Nem azokra az ártatlanokra kéne lőni, hanem arra az egy redvás r*hadt féregre, aki ezt a k*rva közoktatási rendszert mindenestől tette ilyen minősíthetetlenül sz*rrá. Abba egy egész tárat kéne rögtön beleereszteni. Aztán alaposan jól megrugdosni, de úgy hogy élve ne keljen fel onnan. Nagyon is megérdemelné. Könnyű úgy odafent rendeletet hozni, hogy ott aztán semmit sem érez belőle milyen súlya is lehet.

S nem csak én vagyok így. Összeteszem a kezem, hogy már rég elmúltam általános iskolás. Szinte nem is volt akkoriban olyan, mikor második-harmadik osztályosok voltunk, hogy öt óránk volt. (Legtöbbször harmadik-negyedik óra után szélnek voltunk eresztve) Talán egy héten egyszer ha volt öt. Erre mikor netán hamarabb jövök haza, mert utolsó 3-4 órámról ellógok. Látom, hogy az útba eső általános iskolából a kis alsó tagozatos (!) gyerekek délután fél kettő után jönnek ki az ajtón, s már szaladni sincs kedvük. Mondják meg akkor, mondja meg valaki, hova megy ez a világ így? Ne is csodálkozzanak, ha az igazi foci helyett inkább az EA-games-es Fifa kollekciót kapja elő, s azon tolja napestig, hogy még mozogni se kelljen.

Isten mentsen engem, hogy valaha is gyerekem legyen! Sok ember, aki gyereket csinál, el sem gondolkozik azon, hogy azt fel kéne nevelni. Hogy arra mi vár majd az életben, vagy mihez kezd majd?! 2009 derekán eljutottunk oda, amit nem gondoltam volna. Egyszerűen nem tudom azt sem felfogni, nekem egyáltalán lesz-e jövőm? Vagy van-e értelme ezek láttán? Egyáltalán túlélem-e ezt az egészet, ha közben nem kapok egy agyvérzést, infarktust, vagy akármi rákfenét sem… a mindennapos idegbetegségtől. Vagy esetleg fejbe nem lő valaki mert olyanja van, s rossz helyen leszek éppen... Ennyit erről!