Meg kell értenetek a következő sorokat: Egyszerűen nem írhatom le nektek (még) a történteket, de annyit elmondhatok, az életem gyökerestül változik/változni fog. Igen ez azt jelenti, hogy van: VAN valaki. Azt hiszem vége a magánynak. Többet nem is kívánok beszélni róla, még a végén negatívra fordul az egész.

Nagyon szép délután volt. Nagyon tetszett, nagyon-nagyon jól éreztem magam ismét (remélem még nagyon-nagyon sokszor így lesz), nagyon szükségem volt érzelmekre több mint egy év kihagyás után. Talán életem legboldogabb szülinapi ajándékát kaphatom jövő héten (!), az pedig nem más, mint valakinek a szeretete végre-valahára…

Áhh nemtom mi megy ilyenkor végbe bennem, de csak le kell szurkolnom ezt a bejegyzést. Hiszen már tegnap óta azon gondolkodom, írni kéne. Még a végén már többet nem fogtok látogatni. A héten nem történt semmi érdekes. Azon kívül, hogy mostanában mindenki olyan bunkó a suliban is, meg mindenféle fronton, hogy azt leírni nem tudom. lehet, hogy csak az időjárás teszi.

Főleg azok, akikbe már kezdek pici bizalmat fektetni (ez is egy csoda) egyszer csak olyan állandósult flegma szinten képesek olykor viselkedni (tartós időn át is), mintha az ember seggében teleltek volna ki (észre sem veszik magukat) – Ellentmondásokba bontakoznak (vagy sokkal jobbnak, többnek akarják beállítani magukat - ami igazáéból egy negatív figurává növi ki magát), s teljesen porig rombolják azt a szintet, amit felépítettek az én lelki mércémben.

Én meg hallgassam meg majd a siránkozásukat, majd ha pofára esnek…az élet milyen szar nemde? Meg majd a segítségemre akarnak majd számítani, s tudom, hogy semmiképpen nem szabadna segítséget adni, de vagyok olyan idióta hülye, hogy majd megteszem, mert jobbnak hiszem őket, mint amilyenek… (szomorú, hogy ennyi év után is vannak még ilyen érzéseim, hogy hajlandó vagyok együtt érezni, és ha baj van elfeledni mindent…)

Ezért a társas időtöltésekből teljes mértékben kizártam most magam. Próbáltam utolérni, a teendőim listáját, de nem sikerült. Közben becsusszant most vasárnapra egy családi ebéd. Amitől nem lett jó kedvem (pedig még két nap van addig), mert az egész napot el fogja venni. Szombaton szerintem nem csinálok nagyon semmit. Lesz majd egy nagy kiadós beszélgetős sétálás és ennyi.

Annyira nem tudok lelkesedni semmiért, és kételyekben vagyok mindig a világgal szemben. Árral szemben úszok, de nem jövök rá, hogy nincsen értelme. Nem bízok magamban, ezért senkiben sem. Az emberek pedig állandóan megmutatják a foguk fehérjét, mikor nem kéne, és ez már teljesen elszomorít. A legrosszabb kép, amit elképzelek az emberekről, az igazából egy idealizmus, a valódi még annál is rosszabb…

Ezen kívül kisebb bomba robbant váratlanul, hogy egy meleg ismerősömről kiderült, szegről-végről más meleg ismerőseimmel is ismerősök... Nemde, mint egy nagycsalád? – Ezt utálom a legjobban. Így már nem lehet mondani szinte semmit senkinek, mert rögtön nevesítve lesz minden kimondott szó. Elkezdődik a kavarás, már azon dolgozok, hogyan vonhassam ki magam ebből az áldatlan állapotból. Sőt, lehet, leszarom inkább…

Most már ezek miatt a csoportos és egyéni kudarctengerek miatt teljesen le is hozódtam így a végére. Nem tudom, mi értelme van ennek az egésznek. Mi értelme van a világnak? Hiszen olyan kibaszott szar és csak a magány mindig. Nem is lehet jobbra számítani, nem is teszem. Ma amúgy is rengeteg hasonló gondolatom volt, mi lenne, ha meghalnék?! Vajon egyáltalán észrevenné is valaki? Szerintem csak nagyon kevesen… nagyon sok idő múlva…s elcsodálkoznának: „Ez komoly?” S pont azok tennének keresztbe virágot a síromon, akiket talán életem során nem is ismertem, vagy nem is tudtam megismerni sosem – s nem voltak barátaim soha.

Rég volt ilyen rövid bejegyzés. A „klasszikus semmiről” lesz szó. Anyám folyton traktál az alábbi kérdésével, és most valahogy megértettük egymást – hogy semmi értelme nincs feltenni…! Úgyis semmi a válasz, akár kamasz akár felnőtt is vagy:

Anya: Mi volt a suliban…?

Én: S.E.M.M.I! … Nah és veled a munkahelyen?!

Anya: SEMMI! Hagyjál… Nincs kedvem beszélni róla…!:@

Ez nagy ám!:) Javaslom, ti is próbáljátok ki!:) Szerintem minden családban hasonlóan reagál a kérdező fél…!

Éppen ezen időszakom-élem. (kb. minden sz*r effektus) Pedig ha belegondolok annyira nem is rossz minden. Kezdetben ott volt, hogy az őszi-szünetben abszolút egy percet sem tudtam pihenni. Úgy voltam vele majd jobban rágyúrok a kondizásra is, de ez sem sikerült...:( Terveimmel ellentétben az utolsó napon kezdtem el csak tanulni végül, a hét alatt csak futkostam, s semmi jó dolog nem történt…

Perpillanat áldom azt is, hogy végül nem vettem Lady Gaga jegyet november 7.re! Mivel lehet el se bírtam volna rá menni, egyszerűen nem volt olyan szabad félórám se, hogy ne kellett volna valamit csinálni... A szünet így totálkárosan, totálszar értékrendű lett. Mindenesetre volt talán egy jó pont benne: A hajamon picit változtattam, sok melót tudtam csinálni, sajnos szabadidőm rovására - és volt egy randim is. Igen! Jól olvassátok, Popov több mint egy év után kifejezetten randi okkal találkozott egy fiúval nemrég!:D

Ami meglepően jól sikerült. De igazából nem tudom még hova tenni az egészet. Valahogy sajnos a „legeslegnegatívabb” gondolataim vannak mindenről, ami ezzel kapcsolatos. Többek közt az nyaggat, hogy belegondoltam mi lenne, ha esetleg járnánk majd. (kitudja, talán eljutok oda). Ezért kiszámoltam előre mindenféle faktorral, és kiértékeltem ennek az esélyeit konkrét számokra. Döbbenetesen semmilyen eredmény jött ki, így nem is tudom, agyam melyik polcára tegyem ezt az értéket. (lehet csak túlságosan pesszimista voltam és nagyon befolyásolt az amúgyis nulla önbizalmam) Pedig a sráccal semmi probléma nincs, bár mindegyik ilyen lenne a földön!

Pedig nagyon hangulatos kis délután volt és jól éreztem magam. Most ezt nem azért írom, hogy „jajj mert biztos olvas” és ezzel nyalizni akarok! Szóval visszatérve azért bánok sok dolgot. Pl. azt, hogy lehet túl sokat mutattam abból a kevésből neki, amit mutattam magamból… Értem ezt a gondolatvilágomból, a pillanatnyi érzéseimből, és abból a „mikro-optimizmusból” amit megcsillantottam pár percre a héten előtte is... Pedig ilyet sosem szoktam, csak valamiért olyan könnyen oldódtam.

Pedig alapszabály, hogy ne mutass ki semmit, s ne táplálj bizalmat, ha bizalmatlan vagy… Ráadás végy fel egy köntöst, amit kimutatsz, hogy ne ismerhessen meg, s soha ne is tudjon megismerni teljesen - még felhasználja ellened...! Sajnos ezt a szabályt elfelejtettem… Szóval körülbelül ennyi volt a szünetem. Ezen kívül a nagy semmivel telt, s annak ellenére, hogy nem volt suli, sokkal kevesebb időm volt, olyan volt, mintha dupla annyi órám lenne minden nap (kb 6 helyett 12-18)!

Az óraállítás nem kavart be, egyszerűen észre sem vettem. Délkor keltem, és feküdtem, mint egy deszka, és az az egy órahossza aznap sem tűnt fel, mikor állítólag ottvolt… Bár így lenne, majd a visszaállításnál is! (de ott nagy szenvedés lesz) Szal mára búcsúzom, ígérem többet is fogok majd én írni idővel újra, csak kell egy kis életkedvet gyűjtenem. Amit sajnos nem könnyű találni… Ami igazából nincs is már...

Nyugtatót kéne szednem. Agyamra megy a család - jó tudom, hogy nem szép ilyen dolgokat mondani, de fogok még csúnyábbakat is ezen bejegyzés soraiban említeni…! Kezdjük az alap sztorival, vendégként vannak nálunk páran... Sőt, egész eddigi szünetem alatt, szinte csak családlátogatásból – családlátogatott szenvedőalanyként való létből álltam ki. – Vagyis ki nem állhattam (a helyzetet).

Persze hoztam a formám, ha szabadidő, akkor az a lehető legeslegszarabbul kijövő pillanatok összessége. Ami törvényesség ellen semmit sem tudok tenni. Ha hiszitek, ha nem, ebben a több mint 1,5 hétben (pedig már egy hete itthon vagyok) Egy büdös rohadt percet se tudtam pihenni, nem volt olyan félórahossza, amikor ülhettem volna a seggemen csöndben, s nézhettem volna ki a fejemből.

Sőt, egyre jobban várom minden nap, hogy elköltözhessek errő la hülye vidékről. Korábban szerettem, de már egyre jobban utálom. Magam mögött akarom hagyni. Teljesen kész vagyok. Egyrészt nincs étvágyam se és a kondi sem megy egy hete már, lementem, csináltam, de alig volt lelkierőm. Szabályosan teli vagyok ideggel. Nem tudok enni, mert képtelen vagyok rá, lassan felrobbanok az asztalnál ülve.

Gyűlölöm, ha hangosan beszélnek miközben zabálok! Útálom, ha folyton nyúlkálnak felettem, mikor eszek, nem igaz h leül az ember és nem tudja eldönteni mit vesz a tányérjába és egyszer szed és leül és csöndben zabálja! Falra mászom tőle ha szólongatnak evés közben, mikor én ennék! Eszméletlenül idegel, hogy senki nem tud az étkezésekkor leülni a seggére (!) és lesni kifelé a fejéből, vagy éppen emészteni a kaját, ha már azért jött a konyhába! Állandóan valakit ki/be kell engedni belülre! Szabályosan kiborított. Ráadás az asztal szélére ültem, s pofázik mindenki nekem, h nem figyelek oda, mikor hozzám szólnak… Legszívesebben felállnék és otthagynék mindent!

Útálom a hangzavart, a rokonok támadását, hogy a hét minden napján jöttek ide egy csomóan. Életemsincs, hiába nem volt suli az égvilágon mindenhova még kukutyinba is mennem kellett, naponta kibaszott 60 alkalommal futkosnam ide-oda, ráadás a legszarabb, legmocskosabb időben tettem. Elkezdtem azokat irigyelni, akik legalább fél családdal rendelkeznek, s nem megy az idegükre karácsonykor se senki(!) – pedig már attól is írtózom (Útálom a karácsonyt is!). Ma jellemzően direkt este 8ra jöttem haza, mint szoktam, mert nem bírtam elviselni ezt az ömlesztett helyzetet. A kusshoz, nyugalomhoz, csöndhöz vagyok szokva. nemhogy még majd gyerek is tolja össze vissza a játékvackait!

Anyámnak már meg is pedzettem egyik nap mérgemben, örülök neki, hogy még egyszer jövőre ha jönnek, nem kell ezt újra elviselnem, mert már jövőre Pesten fogok lakni! Meg is mondtam neki, hogy alig várom, h elköltözzek, és az első 2-3 hónapban biztosan nem fogok hazajönni, látogatni sem – semmilyen okból, még ha létszükséges, akkor sem! Egyszerűen ki kell pihennem ezt a több mint 10 évet, amióta ideg gyűlik fel bennem. Útálom, hogy kontrollálva vagyok. Jah és főleg ezen a héten a kibaszott gépen is, bazinagy a monitor, oszt ha valaki (természetesen kopogás nélkül jár, miért is lenen máshogy?), majd én csukogassam lesz ablakaimat, hogy ne lásson senki a személyes magánszférámba! Azt egy faszt! Mi már? Én ITTHON vagyok, alkalmazkodjanak mások!

Ennek több oka van. Utálom a csapatos vendégséget, mikor a megszokott három itthoni fő mellé (az is sok higgyétek el), legalább öt csapódik hetekre így heten vagyunk, mint a gonoszok. Mint említettem gyűlölöm a zajt, már a reggelikor is később megyek ki (kb. 1,5 órával később). (Am hiszen ha anyuval mi ketten reggelizünk normál hétköznapokon, legalább olyan csönd van, mint egy temetőben!) Engem arra tanítottak, hogy csöndben egyek! Erre ez is hahotázással telik. Tiszta tömegiszonyom is van, mikor még plusz emberek jöttek látogatni a vendégeket és voltunk vagy 10-12-en egy házban…!

Áhh mielőtt kihagyom, szívből gyűlölöm azt is, hogy mások nincsenek tekintettel. Késő este fürdik, holott időben is elmehetett volna, késő este jár inni-enni! Zavarja a macskát, aki tiszta nyűg, mert nem tud aludni, csak a ruhásszekrénybe bújik inkább szunyálni! Égeti a villanyt éjszaka! Ötpercenként jár hugyozni! Én pedig első napokban direkt nem mentem ki éjszaka WC-re, hogy ne zajongjak! Útááálom! Útáálom, elegem van a család mindenféle rétegéből, szintjéből, tagjaiból, tetteiből, ittlétéből, közelségéből jeleng. KÉSZ…

Eltűntem, de vagyok ismét. Igazából az utolsó szünet előtti héten olyan végletekig kizsigereltem magam, hogy muszáj volt feltöltődnöm. Ezek mellett pedig nem akartam világfájdalmas szenvedéses bejegyzéseket írni. Sajnos, ahogy jön a rosszabb idő egyre szarabb lesz a kedvem… Éppen lehozni készül a születésnapom közeledte is. A naptár legfeketébb napja, második helyen pedig az egy hónap külömbséggel érkező karácsony is...

Rendszerint minden évben rettegek ettől a két naptól. Általában ez van szülinapig: minimum elveszítek egy pár barátot újra (megszoktam), történik valami visszafordíthatatlanul nagy esemény (általános balszerencse), lélekbegázoló csalódás (am van még lelkem és érzéseim, amit le lehet gázolni?) – mely az utolsó reménycsírákat is kiöli újra belőlem, amik a legutóbbi után kinőhettek. Másrészt, pedig ha éppen foglalt vagyok, a születésnap előtti hetekben jövök rá, hogy egyedül maradtam (már kezdem elfogadni), kihasználtak (természetes – miért ne?), tehetetlen vagyok (lenyelem), elhagytak (epizodikusan természetes jelenség) – dobva vagyok. Ezért ősszel, vagy nyár végén eszemben sem jut ismerkedni, mert az csak eddig tart.

Mindezek a születésnap utáni naptól a húzós következő egy hónapos szakaszban, a költekezés, a szerencsétlenség, a kényszerjópofizás, a lehúzás, a magány – s véletlenül sem éppen a „szeretet ünnepe” nevű eseményhétre halmozottan felgyűlik. Végül az újévre olyan szinten lenulláz, hogy mindent a teljes negatívból kell újraértelmeznem. S örülök, ha következő év végére nem mínuszban leszek, hanem a nullát sikerül elérnem érzelmileg, vagy talán alulról lökdösnöm. (Holott egy embernek olyan 70-80 értékűnek kéne lennie átlagban…)

Új fogadalmakat kell tennem, hogy az évben milyen újabb tetemes lista szerint kéne élnem, s milyen dolgokból kéne kizárnom magam, hogy újra azokat se éljem át, amire gondolni se mertem az adott évben, de mégis megtörtént. – Csak a legrosszabb, ha kizárok egy rossz dolgot az életemből (lehetőséget a csalódásra), kezdődik újra valami más dologgal helyettesítve… Röviden ennyi. A következő hónapban nem sok kedvem lesz szerintem írni. Sorban jön majd a katarzis korszak, viharok, érzelmi hullámok, amitől talán még élve maradok… Lehet a 2012-őt meg se élem, kérdés mindezért kell-e élnem?!

A pletykaindító rovat hozzám is elért, ezért illő lenne folytatnom:$ Ha jól tudom először Captain, Maxen táján vettem észre (lassan körbeterjed), végül Meztelencsigánál is olvastam. Sajnos én vagyok a kakukktojás, mivel a bloggereket személyesen még nem ismerem. (még…) Viszont valahogy én máshogy szemlélem a dolgokat…

Talán én olvasom a legtöbb blogot is. RSS olvasót használok, és perpillanat már 62 blogot figyelgetek kedvenc oldalaim mellett. Mindegyiket rendszeresen követem, viszont mostanában kevés időt töltök kommenteléssel. Kedvenc blogjaim száma lecsökkent már 8-ra.

Vannak bloggerek, akik így internetes külsejükben pozitív benyomást keltenek, kifejezetten bírok kettőt, akikkel rendszeresen beszélek, néha napi-szinten, ha fennlátom őket MSN-en. Vannak, akiket nem bírok, valamiért nem szimpatikusak, nem ébresztenek bennem jó benyomást (három fő). S azokat se kiemelkedően, akik azokkal vannak jóban, akikkel én nem (páran).

A bloggerek közül szerintem senkivel se bújnék ágyba, hiszen egy adott ismeretségi körön belül nem ismerkedem (bár 2 ember nagyon jól néz ki), és messze ívben kerülöm a „mindenki-mindenkivel körfolyamatokat”, s ezekbe bele se akarok kerülni. Amúgy is gyűlölöm, h minden meleg ismeri már egymást…

A jövőben szeretnék közel kerülni pár emberhez barátilag, de tisztában vagyok azzal, hogy az interneten mindenki felvesz egy külsőt, szóval lehet nem is olyanok vagyunk, mint a valóságban. Ki fog majd derülni. Vannak, akik mostanában eszméletlen unalmas és nagyon körülményesen fogalmazott filozófiai stílusban írnak, ezért leszoktam valamely blogokról. Sokszor olvasatlanul hagyom, hogy majd lesz hozzá kedvem. Több hozzáfűznivalóm nincs…

Nemrég döbbentem rá, hogy mindjárt szünet van:) Szal örül a fejem, egész hónapban nem néztem naptárt – meg Tv-t sem:D Elég gáz, de így jártam. Hétvégére lesz meló am ezerrel, szal attól is örül a fejem. Meló=PÉZ (ami jó dolog:P) Sikerült eladnom még pár dolgot a napokban, meg vennem is. Akkor a reklám biznisz is kezd pörögni – remélem lesz rajta profitom. Majd ha nyereséges ,akkor írok sztem róla:)

A héten nem történt semmi, alig beszéltem valakivel is. Tesóónak kölcsönadtam a hajvasalóm két napja, ma átszaladtam hozzá és megvasaltam nála – de még ráhagytam, mert szüksége lesz rá:) Am sztem karácsonyi ajándéknak kéne neki egyet venni:$ Csak neki valami überjó kéne, de ha most bemennék és megvenném, a legdrágábbat az nem azt jelenti, hogy jó is. Nem tom mi az ízlése.  Meggondolom… Még 7végéig kibírom valahogy a vasaló nélkül.

Akkor a másik blogomban sok időt töltök mostanában. Ezért elkezdtem ezt a jelenlegit hanyagolni, viszont csak egy rövid ideig. Bár csökken a bejegyzés számom, s észreveszem, h mindig hónap vége van, eléggé bűntudatom van, hogy ritkán adok életjelt magamról. Mióta pedig kevesebbet írok, gyakori a kommentarány és a látogatószám is. Érdekes összefüggés:S

Nem is untatlak titeket, röviden ennyi volt a héten. A kondi most eszméletlen jól ment, nemtom mi ütött belém, de negyed annyira sem fáradtam el, mint szoktam. Ezen kívül a súlyokat is emeltük, szóval meg vagyok elégedve a teljesítményemmel. Be vagyok még zsongva a decembertől is. Nagyon babonás vagyok, így arról se mondok semmit még:)

Nemrég döbbentem rá, hogy holnap már szerda és ez azt jelenti, mindjárt vége a hétnek. Persze valamiért kényszert is éreztem az iránt, hogy firkantsak ide valamit. Több-kevesebb sikerrel eleget is teszek ennek. Nagyon nagy dolgokról nincs is írnivalóm. Napokban áttértem a passzív blogolóba, aki inkább olvas, mint sem alkot. Nem volt ihletem, rengeteg dolog foglalkoztat, meg a balszerencse is húz. Itt van például, hogy a napokban kezd meghalni a telefonom. Sajnálok megválni tőle, pedig annyira kedveltem.

Múlt héten a hangszórója süketült meg, ezen a héten már kamera sincs, aztán fokozatosan a billentyűzet sincs a toppon. Tippem szerint egyértelműen szalagkábel hibás, megcsináltatni tuti nem fogom - mert többe kerülne, mint az egész. Bár sajnálom, hogy nagyon szép állapota ellenére ide jutott.:(

Szerintem a térerő is eléggé csökkenős, nem tudom megmondani miért, pl. már nem jön be a Facebook, vagy csak néha. Korábban pedig sokkal több pálcikát mutatott használatkor. Jövő hónapban pedig T-percre akarok váltani, hogy egész novemberben tudjak telefonálni, mert legutoljára májusban töltöttem fel az egyenlegem, s annyira jól takarékoskodtam vele, hogy elég volt a 3500ft. Közben össze kéne, hogy kuporgassak egy kisebb vagyont, mert eldöntöttem komolyabb telót veszek.

Az új WP7-es Omnia-t néztem ki. Szeretném az elsők közt megvásárolni az új platformot ezzel a készülékkel. Mivel nagyrészt itthon kizárólag Samsung termékeket (Tv, DVD lejátszó, hifi, teló, mikró stb…) használ a család és minden egyes kiegészítőt általában a számítástechnikai kütyükhöz is Microsoft cuccokkal oldok meg, ez az alternatíva felel meg. Így később az Xbox-ot és a Kinnect-et is könnyű lesz a sorba bepasszintani.

Váratlanul ért ez a teló-ügy, nem ezt akartam. Nem is tudom, mi lesz így a laptop-vásárlással. Viszont ez most fontosabbá vált számomra. Be kell hajtanom, még pár emberen több adósságot, akik tartoznak, szükség lesz még egyéni munkákra is a hétvégén. Ezért pedig összpontosítok, hogy jövő hónapra már meglegyen a pénz. Más témám nincs is, körülbelül ennyi. Ki akar még WP7-es telót karácsonyra? Ki használ most, mondjuk Zune-t?:)

Szent isten ma reggel felfedeztem egy új Lady Gaga számot, szal most tökre örülök:) Bár még biztos nemrég kerülhetett ki titokban, aztán hamar fennvégezte a Youtube-on:) Nah be is számolok am másról is, nemcsak erről. Szóval tegnap elég érdekes hangulatom volt. A legfurcsább, hogy kivételesen annyira rossz hangulatom se volt.

Bár későig fenn voltam, mivel este mentem kondizni, aztán meg egy jó alaposat sétálgattam, de előtte még T.-hez is benéztem, s tök jót dumálgattunk. Meg náluk nagyon jó meleg van, mert kandallójuk van és nagyon melegít:D Az jutott eszembe, a cicám mennyire jól érezné már magát ott!:D Szóval kiszellőztettem a fejem, kellett is, így már a most lezajló dolgokat nem látom olyan kaotikusan…

Nincs is már téma, amiről írnom kéne, ma lustulni fogok sokat. Elromlott a telóm hangszórója, tök idegesítő. Így csak fülhallgatóval tudok telefonálni, mert nem hallok semmit. Pénz sincs rajta, szóval annyira most nem hiányzik, bár elég zavaró. Nah jó hétvégét mindenkinek!:)