Nemrég döbbentem rá, hogy holnap már szerda és ez azt jelenti, mindjárt vége a hétnek. Persze valamiért kényszert is éreztem az iránt, hogy firkantsak ide valamit. Több-kevesebb sikerrel eleget is teszek ennek. Nagyon nagy dolgokról nincs is írnivalóm. Napokban áttértem a passzív blogolóba, aki inkább olvas, mint sem alkot. Nem volt ihletem, rengeteg dolog foglalkoztat, meg a balszerencse is húz. Itt van például, hogy a napokban kezd meghalni a telefonom. Sajnálok megválni tőle, pedig annyira kedveltem.
Múlt héten a hangszórója süketült meg, ezen a héten már kamera sincs, aztán fokozatosan a billentyűzet sincs a toppon. Tippem szerint egyértelműen szalagkábel hibás, megcsináltatni tuti nem fogom - mert többe kerülne, mint az egész. Bár sajnálom, hogy nagyon szép állapota ellenére ide jutott.:(
Szerintem a térerő is eléggé csökkenős, nem tudom megmondani miért, pl. már nem jön be a Facebook, vagy csak néha. Korábban pedig sokkal több pálcikát mutatott használatkor. Jövő hónapban pedig T-percre akarok váltani, hogy egész novemberben tudjak telefonálni, mert legutoljára májusban töltöttem fel az egyenlegem, s annyira jól takarékoskodtam vele, hogy elég volt a 3500ft. Közben össze kéne, hogy kuporgassak egy kisebb vagyont, mert eldöntöttem komolyabb telót veszek.
Az új WP7-es Omnia-t néztem ki. Szeretném az elsők közt megvásárolni az új platformot ezzel a készülékkel. Mivel nagyrészt itthon kizárólag Samsung termékeket (Tv, DVD lejátszó, hifi, teló, mikró stb…) használ a család és minden egyes kiegészítőt általában a számítástechnikai kütyükhöz is Microsoft cuccokkal oldok meg, ez az alternatíva felel meg. Így később az Xbox-ot és a Kinnect-et is könnyű lesz a sorba bepasszintani.
Váratlanul ért ez a teló-ügy, nem ezt akartam. Nem is tudom, mi lesz így a laptop-vásárlással. Viszont ez most fontosabbá vált számomra. Be kell hajtanom, még pár emberen több adósságot, akik tartoznak, szükség lesz még egyéni munkákra is a hétvégén. Ezért pedig összpontosítok, hogy jövő hónapra már meglegyen a pénz. Más témám nincs is, körülbelül ennyi. Ki akar még WP7-es telót karácsonyra? Ki használ most, mondjuk Zune-t?:)