Eltűntem, de vagyok ismét. Igazából az utolsó szünet előtti héten olyan végletekig kizsigereltem magam, hogy muszáj volt feltöltődnöm. Ezek mellett pedig nem akartam világfájdalmas szenvedéses bejegyzéseket írni. Sajnos, ahogy jön a rosszabb idő egyre szarabb lesz a kedvem… Éppen lehozni készül a születésnapom közeledte is. A naptár legfeketébb napja, második helyen pedig az egy hónap külömbséggel érkező karácsony is...
Rendszerint minden évben rettegek ettől a két naptól. Általában ez van szülinapig: minimum elveszítek egy pár barátot újra (megszoktam), történik valami visszafordíthatatlanul nagy esemény (általános balszerencse), lélekbegázoló csalódás (am van még lelkem és érzéseim, amit le lehet gázolni?) – mely az utolsó reménycsírákat is kiöli újra belőlem, amik a legutóbbi után kinőhettek. Másrészt, pedig ha éppen foglalt vagyok, a születésnap előtti hetekben jövök rá, hogy egyedül maradtam (már kezdem elfogadni), kihasználtak (természetes – miért ne?), tehetetlen vagyok (lenyelem), elhagytak (epizodikusan természetes jelenség) – dobva vagyok. Ezért ősszel, vagy nyár végén eszemben sem jut ismerkedni, mert az csak eddig tart.
Mindezek a születésnap utáni naptól a húzós következő egy hónapos szakaszban, a költekezés, a szerencsétlenség, a kényszerjópofizás, a lehúzás, a magány – s véletlenül sem éppen a „szeretet ünnepe” nevű eseményhétre halmozottan felgyűlik. Végül az újévre olyan szinten lenulláz, hogy mindent a teljes negatívból kell újraértelmeznem. S örülök, ha következő év végére nem mínuszban leszek, hanem a nullát sikerül elérnem érzelmileg, vagy talán alulról lökdösnöm. (Holott egy embernek olyan 70-80 értékűnek kéne lennie átlagban…)
Új fogadalmakat kell tennem, hogy az évben milyen újabb tetemes lista szerint kéne élnem, s milyen dolgokból kéne kizárnom magam, hogy újra azokat se éljem át, amire gondolni se mertem az adott évben, de mégis megtörtént. – Csak a legrosszabb, ha kizárok egy rossz dolgot az életemből (lehetőséget a csalódásra), kezdődik újra valami más dologgal helyettesítve… Röviden ennyi. A következő hónapban nem sok kedvem lesz szerintem írni. Sorban jön majd a katarzis korszak, viharok, érzelmi hullámok, amitől talán még élve maradok… Lehet a 2012-őt meg se élem, kérdés mindezért kell-e élnem?!
