Megszületnek a tévhitek, megszületnek az elméletek és a negatív. Amely súlykolja h egyedül kell boldogulnod! Amely azt mondja majd jön más és semmi sem tart örökké. És minek?! Meddig jöjjön még mindig más?!!! ez megoldás??? a lehet, talán, és esetleg szavak sosem vezetnek semmire: a "volt", "lesz" kifejezések helyett a "VAN" (valakim) szóra kéne váltani. mindössze csak egy döntés.

Miért? hazudik mindenki aki azt mondja egyedül boldog! egyedül nem lehet élni, nem lehet boldogulni, társas lények vagyunk a faszomverjembele! a világ csak valakivel létezhet számodra bárhogy is tagadod. Ezért találnod kell valakit aki mellett a rosszban és szomorúságban is ott ülsz, nem csak akkor ha vidám és boldog az élet. akinek szavak kimondása nélkül megígéred sosem fordítasz hátat (és nem csak mondod!). akarsz boldog lenni?

döntsd el magadban mi kell: a biztos, vagy a bizonytalan? mindenki a bizonytalant választja és meg is szopja, de legyél az aki a biztosra megy! legyél ott mellette. mert amikor elsőnek kimondtad h szereted - akkor attól a perctől kezdve felelősnek érzed magad és szeretned is kell nem csak ma, és holnap, hanem életed egy más részében is ugyanazt kell tenned! ne gondold meg magad. mert egy határozatlan érzelmi nyomorék vagy ha nem tudsz dönteni és nem felel meg senki.

nem egy termék amit megveszel és két év mulva lecseréled mert neked olyanod van h már újabb kell. tedd boldoggá önmagad áldozatával mert kimondtad és nincs pénztár utáni reklamáció. így kéne gondolkodnotok. ilyennek kéne a világnak lenni. ehelyett el vagytok baszva és azt sem tudjátok mit akartok!!!

Ez előző részek tartalmából (június 18 körül): "beszéltünk. töröltük egymást. a helyzet az, hogy miután a tegnapi éjszaka végleg összeomlottam - és bőgtem egyet a párnáim közt mint egy anyátlan b*zi önös szerencsétlenségemen és életképtelenségemen - sikerült valahogy leadnom egy csomó düh-t és feszültséget. bár olyan nyomorultul érzem magam április 8 óta, hogy ember nem tud úgy élni. egyre többet emelgetem a piás üvegeket, egyre többet dolgozom és valahol már rég lefőtt a kávé. Hónapok óta napról-napra egyre rosszabb, bár nem mutatom ki, de belül önmagamban forgatom a kést és képtelen vagyok megmozdulni." elkezdtem visszaolvasni a majdnem 10 ezer üzenetváltást ami köztünk történt h jussak valami ok-okozati értékre. legalább valami okot találnék miért hagy el mindenki!

randiztam. 7 nap és 7 randi. természetesen 10/10 srácból egy sem felel meg. pontosan egyetlen egy. vicc az egész. akinek én kellek az nekem nem kell, de aki nekem kell annak meg én nem?! van értelme egyáltalán ennek az életnek? Továbbá nem írtam az élményeimről. szexeltem. nem most, még 1,5 hónapja körülbelül, azóta nem is próbálkoztam a dologgal és akkor is csodálom hogyan voltam képes rá. undorítónak éreztem magam, egyszerűen miután megtörtént és feküdtem az ágyban idegen voltam magamnak.

nagyon nehéz. más testéhez szinte képtelen vagyok hozzáérni és nem is volt jó. (miattam - vagyis csak én nem éreztem jónak). szerelmes vagyok, 2 éve fülig szerelmes ugyanúgy. mintha egy darab szakadt volna ki belőlem. hiányoznak azok a délutánok és hétvégék mikor kise keltünk az ágyból. ha a testemhez ért és végigsimított már önmagában olyan boldogságot okozott h megszűnt a világ örökre. minden egyes alkalommal jobb volt mint az előző alkalom. csak mi voltunk. ahogy csókolta a szám és harapta a nyakam, éreztem az illatát és szorítottam magamhoz miközben szaporán vette a levegőt. reggel, délben, este, éjszaka, hajnalban ott volt velem a sok-sok pillanat. nagyon hiányzik. s belőlem ez sosem múlik el.

éveken át, évek után azt hittem ez már tényleg örökké tart. életet akartam. társat, jövőt és terveztem. már bánom az egészet. boldog voltam hosszú ideig, emiatt most bűnhődnöm kell. egy kis boldogságért is többszörösen büntet a sors h kiölje belőled a reményt. minek akkor boldognak lenni?

életem párját vesztettem el. szerencsések voltunk. egyszer az életben szerencsés voltam h megtaláltam a másik felem. (de ezt eldobta) most képtelen vagyok élni. mert tudom ilyen csodálatos nem lesz senkivel:( nem hiányzik a szex sem. az a gond, hogy ő maga volt a szex is.bár ígérem fogok vidámabb dolgokról írni. de aközben mióta abban élem ki magam, és az a szórakozás, hogy jól betankolok egy laza házibulival, elmegyek egy rohadt szórakozóhelyre és ott önmagában szintén tovább tankolok amíg már a detox határát közelítem és kitudja hány cigit szívok el (egyébként nem cigizem) egymás után és miket teszek (mert jellemzően semmire sem emlékszem) - csak h egy pillanatra elérjem azt, hogy ne tudjak semmire gondolni mert olyan szinten beállok, hogy az agyam nem működik.

bassza meg a világ! azért köszönöm a barátaimnak h időt szánnak rám. csak a munka és ők maradtak. csak tudnám egyszer miért jobb az embereknek a bizonytalan, mint a biztos! nah mostantól nem lesz ilyen bejegyzés ez volt az utolsó! (remélem. próbálkozok.)

Hamarosan fogok írni, csak elszaladt nagyon az idő mostanában...a költözés, pakolás, fáradtság, utazás, jajj minden összejött. hamarosan jelentkezek ha minden elrendeződik:)

Kedves Millow!

Mialatt tartott ez az időszak gondolkodtam. Jutottam egy döntésre. Úgy érzem nem sok realitása van tartani jelenleg a baráti kapcsolatot veled, hiszen elzárkózol ettől. Nem beszélünk, és ez csak rajtad múlik. Kellemetlen és felesleges ismerősnek tartasz és szerintem még csak egy picit sem tisztelsz. Vártam valami segítséget, azt, hogy beszélgetünk, mert nekem úgy könnyebb feldolgoznom a tényeket és boldogulnom - de ez nem valósult meg.

Be kell azt is ismernem bármennyire is fáj: te is egy pontosan ugyanolyan fiú voltál a sok közül, aki kérlelt mondjam ki - szeretlek és végül el is érte, hogy valóban szeressem... mikor ez kialakult, megkapta amit akart, és menetrendszerűen magamra hagyott mint mindenki. Egyik hétről a másikra szemrebbenés nélkül túllépett az egészen, mintha nem is lett volna.

Kihasználható vagyok, hogy ezt nem veszem észre. Rossz érzés, mikor nyilvánvaló, hogy valakinek nem voltam - és nem is vagyok már többé fontos. S bár napról napra elviselhetetlenebb fájdalmat okozol nekem (hiába nem tudok rólad semmit, és nem is látlak) mégis abban a helyzetben vagyok, hogy míg élek csak egyre jobban szeretni foglak. Mikor ülök az egyenlőre érzelmileg üres Pesti szobámban, és a motiváción gondolkodom amiért egész évben hajtottam:

Azt, hogy minden kis szegletéből a maximumot akartam (hogy neked tetszen és lenyűgözzelek majd egy napon), azt, hogy bebizonyítsam neked, bár nincs és nem is lesz diplomám! - de akkor is ember vagyok és azt akarom ne nézz le és ne vegyél semmibe mert bármit el tudok érni. Hogy közös életet terveztem, csak meglepetést akartam okozni, és Pesten berendezkedni mire terveink szerint jössz tanulni.

Azt, hogy pontosan úgy élehess és élvezd a szabadságot velem, ahogy még soha. Van a földön másik ennyire balek férfi mint én? Amúgy a hónapokkal ezelőtt elmúlt 2012-es szilveszter éjszaka adta nekem az érzelmi töltést, mikor megeskettél rá, hogy minden akadály ellenére ki fogunk tartani és velem képzeled el az életed. Sosem hallottam még senkitől ilyet, de 1,5 év után igazán elhittem és reméltem nem hazugság...

Ezzel a döntésemmel csak szeretném ha fájna nekem, hogy felfogjam milyen értéktelen és nyomorult ember vagyok a mai világban, mert nekem vannak érzéseim és hűségem. Ezek ma már nem jó tulajdonságok mert a s*ggem kitörölhetem vele. Egyszer eljön a nap persze, mikor más ember leszel és kétségbeesetten értékelni szeretnél. Ha ez megtörténik, és még élek - avagy nem mentem teljesen tönkre - gondolj rám, mint arra a fiúra, akinek olyan fontos voltál, mint soha másnak.Akkor tudni fogod, ki voltam én. Remélem egy másik és jobb életben elég lehetek neked.

Változatlan marad persze minden, ahogy eddig, de ha mégis úgy érzed van valami esély, hogy csak önmagában a jó viszonyt megőrizzük és ne zavartan nézz rám (vagy csak idő kell hozzá), legyünk egyenlő emberek akik kedvelik és értékelik egymást, küzdenek, hogy boldogulhassanak az életben, akik közt nincs rossz viszony akkor ezért neked kell tenned valamit. Remélem így lesz.

Minden jót:
Popov

úgy érzem ma már nem bírom tovább...hullámokban fog el a depresszió és keserűség:(

"komolyat keresek" , "társat keresek", "komolyan gondolkodom", "őszinte vagyok" - blablabla. olvasni a hasonló buta kiírásokat mindenkinél ami szánalom. nem keresel te senkit, nem vagy komoly, nem gondolsz semmire, csak valakit ismét (komolyan) akarsz megbántani és átverni, aztán egyedül hagyni, hagy őrlődjön a tehetetlenségben. tedd azt. de nem velem!

melegként nem lehetsz boldog. csak ideig, óráig. aztán kezdődik előlről minden... a sors minden csepp boldogságért többszörösen büntet magánnyal és szomorúsággal amíg már majd bele nem pusztulsz. melegként sosem lehetsz mindig boldog. melegként magányosan fogod leélni az életed, és egyedül halsz meg. ideje felkészülnöd rá...bárhogy is tagadod. ez a valóság. érdemes egyáltalán erőlködni...?! kár a gőzért.

Gondoltam írok gyorsan… valamit. Viszont egyszerűen nincs miről. Mostanában tiszta ideg vagyok, és mindig rohanok. Nem változott sok minden az életemben. Lassan bő egy hónap telt el, de ugyanolyan szar minden. Talán még rosszabb. Dolgozok, sokat, nagyonsokat. Megpróbálom a figyelmem elterelni. Majd írok ha lesz valami ihlet.

Hirtelen. Mindennél boldogabb lettem a héten. Várom az ugyanolyan reggeleket, amikor felkelek tök hamar, röhögök rajta, hányszor odaégetem a rántottát.:D Amikor lasagnét sütök, holott fogalmam sincs, h kell főzni. Amikor áthívom a barátaim lazulni. Meg h megtudjam, hogy működik a mosógép és önállósodjak, háziasodjak! Hogy bár szörnyen magányosnak érzem magam, mégis azt mondhassam, az élet kárpótol a jó szándékával.

Hihetetlen. Mikor több mint egy évig azon gürizel, h másnak jobb legyen és megteremts mindent, megadj mindent – mire pedig hajszál híján készen áll a világod: Egyedül maradsz, egyedül kell a javaid élvezned. Ezt hívják a balszerencsének. Sorsszerűségnek. Sosem lehetsz elég jó. Persze motiváció nélkül sosem teremthetted volna meg! Nem lettél volna olyan, amilyen valójában vagy.

Ha beledöglök. Akkor sem adom fel, és mindennél erősebb leszek. 20 évesen nem lehet családom, nem lehet párom, nem lehet kifejlett életem – és mivel meleg vagyok talán soha nem is lesz. De lehetek még vonzó és egyszerű férfi. Lehetek olyan, akire mindenki vágyik, de nem kaphat meg. Megmutathatom a világnak ki is vagyok és miről maradtak le! Sosem mentem még ennyire tönkre lelkileg, mint az utóbbi hetekben, de egyben sosem voltam még ilyen hetetetlen erős lendülettel megáldva.

Ma kaptam egy kérdést, ami elgondolkodtatott. „Mit szerettek benned azok a srácok, akikkel együttvoltál?” – sosem tudtam még ilyen határozott választ adni: „azt hiszem semmit… mert ha valamelyik szeretett volna, most is itt lenne velem...örökké!”- apró szösszenetünk a suliban zajlott le a szünet első perceiben.
 

Egész életemben sokat álmodoztam arról h ha találok valakit és ebben a valakiben megtalálom a másik felem, ami segítségével én így teljes lehetek. Önmagam leszek, de valóban mindig elnyomom magam és az eszem állandóan közbeszól, és valahogy mindig csak több leszek/próbálok lenni, mint ami vagyok valójában.

Ebből pedig senki nem vesz észre semmit. teszek, teszek, de mégsem várok érte semmit, mert imádok adni, áldozatot hozni és mindig valami olyan hihetetlen ritka dolgot tenni amit más nem a környezetemben. pedig nem ettől vagyok különleges. attól lennék különleges, ha eltudnám magam engedni, olyan lenni mintmég soha! Valakihez úgy hozzábújni és ölelni magamhoz, hogy semmit sem várok már és nincs egy gondolat sem a fejemben.

Bárcsak tudnám h egy napot élek még csak! és akkor talán megélném magam. egy napig olyan boldog és szabad lennék, mint életemben összesen sosem...valahogy ez jutott eszembe a dalról. hinnem kell benne, hogy valaki megváltoztat egyszer. Talán egyszer lesz aki elég erős lesz hozzá és elszánt.

azthiszem abbahagyom... befejezem a blogot hamarosan, egyre mélyebben gondolkodom rajta! mert az élet, egy ilyen szakaszhoz juttatott... fáj, mikor mindenért csak én szenvedek egyedül, mikor mindenért én érzem magam hibásnak, és mikor mindenben elbukok egyszerre. nincs is értelme többé semminek ami eddig számított...!!!

főleg akkor, ha másokon egy csepp megbánás és szomorúság sem látszik, egyszerűen csak élik tovább a világukat boldogan, mintha misem történt volna - nagyon fáj. ennyit értem, ennyit tettem, ennyi is maradtam... egy tárgy, mely mozdulatlan ül a sötét szobában, s a semmibe mered számkivetetten...aki már sosem találja meg hová tartozik, mert mindig egy nem létező érzéssel fog együttélni.

gyűlölöm hogy kedves vagyok, hogy megértő. törődő, és végtelenbe nyúlóan rendes. mire megyek a becsülettel is?! kitörölhetem vele a seggem!!! szemét geci akarok lenni, önző rohadék, mert értük mindenki rajong és szeretve vannak...! megőrülnek értük, az emberek hagyják kihasználni magukat az ilyen emberek társaságában...

mi értelme van a boldogságnak egyáltalán, ha utána mindig szomorúság következik?! akkor legyünk inkább mindig szomorúak, legalább az egy állandó, stabil és kiszámítható érzés, amely sosem változik:( miért higyjünk bárki szavainak?

eddig félve kezeltem minden kimondott érzést, mostmár jobb ha megsem hallgatok egyet sem! persze tudom, van lentebb is. önös rekordjaimon messze túlmutató és életemet végigkísérő szomorúság fog következni... ezért talán nemkéne írnom többet!

maradnak a szörnyű álmok. a kora reggeli reszketés, forgolódás és hányinger. az órákig tartó elmélázás a múlton. önös ökörségeken és a tényen. gyűlömöm, hogy én jó ember vagyok! ezért büntet az élet egy életen át...