azthiszem abbahagyom... befejezem a blogot hamarosan, egyre mélyebben gondolkodom rajta! mert az élet, egy ilyen szakaszhoz juttatott... fáj, mikor mindenért csak én szenvedek egyedül, mikor mindenért én érzem magam hibásnak, és mikor mindenben elbukok egyszerre. nincs is értelme többé semminek ami eddig számított...!!!

főleg akkor, ha másokon egy csepp megbánás és szomorúság sem látszik, egyszerűen csak élik tovább a világukat boldogan, mintha misem történt volna - nagyon fáj. ennyit értem, ennyit tettem, ennyi is maradtam... egy tárgy, mely mozdulatlan ül a sötét szobában, s a semmibe mered számkivetetten...aki már sosem találja meg hová tartozik, mert mindig egy nem létező érzéssel fog együttélni.

gyűlölöm hogy kedves vagyok, hogy megértő. törődő, és végtelenbe nyúlóan rendes. mire megyek a becsülettel is?! kitörölhetem vele a seggem!!! szemét geci akarok lenni, önző rohadék, mert értük mindenki rajong és szeretve vannak...! megőrülnek értük, az emberek hagyják kihasználni magukat az ilyen emberek társaságában...

mi értelme van a boldogságnak egyáltalán, ha utána mindig szomorúság következik?! akkor legyünk inkább mindig szomorúak, legalább az egy állandó, stabil és kiszámítható érzés, amely sosem változik:( miért higyjünk bárki szavainak?

eddig félve kezeltem minden kimondott érzést, mostmár jobb ha megsem hallgatok egyet sem! persze tudom, van lentebb is. önös rekordjaimon messze túlmutató és életemet végigkísérő szomorúság fog következni... ezért talán nemkéne írnom többet!

maradnak a szörnyű álmok. a kora reggeli reszketés, forgolódás és hányinger. az órákig tartó elmélázás a múlton. önös ökörségeken és a tényen. gyűlömöm, hogy én jó ember vagyok! ezért büntet az élet egy életen át...