Kedves Millow!

Mialatt tartott ez az időszak gondolkodtam. Jutottam egy döntésre. Úgy érzem nem sok realitása van tartani jelenleg a baráti kapcsolatot veled, hiszen elzárkózol ettől. Nem beszélünk, és ez csak rajtad múlik. Kellemetlen és felesleges ismerősnek tartasz és szerintem még csak egy picit sem tisztelsz. Vártam valami segítséget, azt, hogy beszélgetünk, mert nekem úgy könnyebb feldolgoznom a tényeket és boldogulnom - de ez nem valósult meg.

Be kell azt is ismernem bármennyire is fáj: te is egy pontosan ugyanolyan fiú voltál a sok közül, aki kérlelt mondjam ki - szeretlek és végül el is érte, hogy valóban szeressem... mikor ez kialakult, megkapta amit akart, és menetrendszerűen magamra hagyott mint mindenki. Egyik hétről a másikra szemrebbenés nélkül túllépett az egészen, mintha nem is lett volna.

Kihasználható vagyok, hogy ezt nem veszem észre. Rossz érzés, mikor nyilvánvaló, hogy valakinek nem voltam - és nem is vagyok már többé fontos. S bár napról napra elviselhetetlenebb fájdalmat okozol nekem (hiába nem tudok rólad semmit, és nem is látlak) mégis abban a helyzetben vagyok, hogy míg élek csak egyre jobban szeretni foglak. Mikor ülök az egyenlőre érzelmileg üres Pesti szobámban, és a motiváción gondolkodom amiért egész évben hajtottam:

Azt, hogy minden kis szegletéből a maximumot akartam (hogy neked tetszen és lenyűgözzelek majd egy napon), azt, hogy bebizonyítsam neked, bár nincs és nem is lesz diplomám! - de akkor is ember vagyok és azt akarom ne nézz le és ne vegyél semmibe mert bármit el tudok érni. Hogy közös életet terveztem, csak meglepetést akartam okozni, és Pesten berendezkedni mire terveink szerint jössz tanulni.

Azt, hogy pontosan úgy élehess és élvezd a szabadságot velem, ahogy még soha. Van a földön másik ennyire balek férfi mint én? Amúgy a hónapokkal ezelőtt elmúlt 2012-es szilveszter éjszaka adta nekem az érzelmi töltést, mikor megeskettél rá, hogy minden akadály ellenére ki fogunk tartani és velem képzeled el az életed. Sosem hallottam még senkitől ilyet, de 1,5 év után igazán elhittem és reméltem nem hazugság...

Ezzel a döntésemmel csak szeretném ha fájna nekem, hogy felfogjam milyen értéktelen és nyomorult ember vagyok a mai világban, mert nekem vannak érzéseim és hűségem. Ezek ma már nem jó tulajdonságok mert a s*ggem kitörölhetem vele. Egyszer eljön a nap persze, mikor más ember leszel és kétségbeesetten értékelni szeretnél. Ha ez megtörténik, és még élek - avagy nem mentem teljesen tönkre - gondolj rám, mint arra a fiúra, akinek olyan fontos voltál, mint soha másnak.Akkor tudni fogod, ki voltam én. Remélem egy másik és jobb életben elég lehetek neked.

Változatlan marad persze minden, ahogy eddig, de ha mégis úgy érzed van valami esély, hogy csak önmagában a jó viszonyt megőrizzük és ne zavartan nézz rám (vagy csak idő kell hozzá), legyünk egyenlő emberek akik kedvelik és értékelik egymást, küzdenek, hogy boldogulhassanak az életben, akik közt nincs rossz viszony akkor ezért neked kell tenned valamit. Remélem így lesz.

Minden jót:
Popov