Kedves Blog!
Nagyon-nagyon elhanyagoltalak és sajnos nem azért mert nincs időm irni, meg kedvem sem. Nem történik semmi nagy horderejű dolog és sokat is változtam. Kiegyensúlyozott, átlagos életet élek, hétköznap dolgozom, hétvégén pihenek...
Gondoltam arra is, hogy a blogot le kéne cserélnem valami modernebbre, mint a Tumblr vagy társai – vagy csak simán a Facebook oldalra áttérni. A Blog.hu elég elavultnak tűnik a többi szolgáltatáshoz képest. Biztos van köze ahhoz is, hogy magyar.
Tapasztalatom szerint ez elmúlt években itt megszűnt minden technológiai fejlődés. Lassan kitalálom, megálmodom mi legyen. Valami olyan cucc kéne ami full iOS kompatibilis, tabletre, mindenre van alkalmazás hozzá. Addig is minden jót! Üdv.: Popov
Sokan kérdeztétek, miért költöztem el a Corvinról, pedig évek óta ott éltem és nagyon szerettem ott lenni. Így most válaszolok is a talánra. Amúgy jólesik, hogy vannak olvasóim, akik követtek és figyelitek a blogom!
Szóval a történet ott indult, hogy úgy érzem fokozatosan az évek alatt "felnőttünk". Míg a kezdetek kezdetén egy nappaliban lakva kezdtem a pályafutást, majd az életünk egy klassz kis csapatos "koli-feeling" volt sok bulival és pörgéssel, tömeggel, rengeteg remek programmal amit a szívemben biztosan megőrzök örökre.
2013 végére viszont ez megvaltozott. Mindnyájunknak a munka, főállás és a jövőépítés lett a célja! Valahogy már elmaradt az a feeling ami volt. Elszenvedtem egy szakítást is amiböl sokat tanultam. Többek között, hogy senkire sem számithatok, hónapokig 40-60ezer ft-os összeget fizettem a szobáért szó nélkül miközben a lakótársak ketten osztoztak a másik szoba költségén. (Pár ismerősöm, egy jóbarátnőm és unokatestvérem segített azzal h ottlakott hosszabb-rovidebb ideig és szobán osztoztunk. Majd mikor a jelenlegi párommal megismerkedtem és egymásután 9-10 napon át nálam volt folyamatosan akkor kegyetlenül le lettem teremtve. Hogyan gondolom ezt? Ezt hívom úgy, hogy felnőttünk. Kinőttük a jelenlegi állapotokat, s 2014 elejére azért konfliktusok is összegyűltek és elindultak. A személyiségem és a körülményeim is megváltoztak. Rájöttem arra, valahogy a jelenlegi keresetemmel, életszínvonalammal nem is lenne muszáj alkalmazkodnom másokhoz. Főleg nem úgy, hogy duplaannyit fizetek, majd kettős mércével a falhoz szorítanak. Föleg olyan indokkal ami szerint "nem mi tehetunk rola, hogy nem akarsz fizetni, ha nem is laksz itt". Tehát egy nagy tanulópénz volt nekem a vége. Valahogy az év elején már eltávolodtunk egymástól. Megismertem februárban az új párom is.
Ebből sajnos egy mély konfliktus adódott ami későn lett kimondva. Ekkorra úgy éreztem huszonX évesen ha nem muszáj akkor minek alkalmazkodom másokhoz? Nem utálok semmit jobban, mintha az otthon töltött szabadidőm alatt mások baszogatnak, vagy kinéznek a lakásból, rosszallásukat fejezik ki és éreztetik - vagy éppen érzem a feszkót magam körül. Kicsit megijedtem a történtekből, kimutatta mindenki a saját foga fehérjét egymasnak, ahogy énis a sajátom.
Megijedtem, mert ez csak egy albérlet, de mi lenne ha Rion jövőbeni lakásában bérelnék egy szobát? Az nem albérlet lenne, hanem a sajátja. Én pedig alárendelten alkalmazkodnék, nem hozhatnék fel ismerősöket a párom nem lehetne zavartalanul velem és nem fejlődhetnék. 2014 márciusának közepén éreztem, hogy nincs szükségem további konfliktusokra. Harag nélkül időben el kell válni, mielőtt romlana a helyzet. Sajnos előfordulhat, hogy a mai napig teljesen más okot vélnek - pedig nekem csak ennyi volt a motivációm. A korlátlan szabadság, alkalmazkodás-nélküliség. Önálló életépítés...
Az már csak mellékes dolog, hogy Amanthullal összeköltöztünk. Valahogy egyeznek a gondolataink, a világról alkotott képünk. Nagyon határozottan, stabilan és gyorsan fejlődünk. A sors nem lök elénk családi, vagy anyagi problémákat sem. Így a kezdeti konfliktusok pár hét alatt megváltoztattak és készen lettem a visazafordíthatatlan elszakadásra. Ennyi! Utólag így leírva kifejezve, egyáltalán nem is érzem magam semmiben sem hibásnak. Lezártnak tekintem a dolgokat. Ez történt, megtörtént, tovább kell lépni.
Régen nem írtam az egyik nagy beruházásomról, amire egy tonna pénzt dobtam ki, de egyenlőre semmit se tudtam kezdeni a dologgal. Hosszú történet. Tavaly olyan november-december körül kicsit megcsapott a szele, hogy milyen remek lenne, ha lenne valami saját járművem tavasztól. Aztán sajnos felocsúdtam az elképesztő autóköltségeken, a parkolódíjakon, a parkolási nehézségeken, a sok-sok hátrányon így lemondtam az autó ötletéről.
Egy váratlan délutánon villant be a motorkerékpár ötlete. Így hát felkerekedve egy hónap kutatás után sikerült vennem egy közel új motorkerékpárt. 125 köbcentis változatot. Nevezetesen egy citromsárga Hondát. (úgy néz ki mint egy kis darázs:P) A problémák ott kezdődtek, miután a 300 ezer ft-ot leszurkoltam, hogy nem számoltam bele abba hogy átiratási költség stb egyéb dolgok is vannak. Minden létező állami szerv kopaszt majd, ráadás biztosítást kell kötni. Ezekre is költve és a motorkerékpárt megvéve beiratkoztam egy B kategóriásoknak kitalált B125 átképzésre, mely még jobban anyagilag padlóra tett. Egyszer egy vizsgán meg is buktam. Majd ezek után a motorkáról lejárt a műszaki, majd lejárt a jogosítványom(!), majd...közel 500 ezer ft-om volt benne. nah hagyjuk egy ideig munkanélküli is voltam majd albérletre kellett költeni, szóval kisebb válságokon mentem keresztül, szóval a projekt itt megállt.
A jármű áll a garázsba (szüleimnél), az új és nem használt bukósisakkal, kiegészítőkkel, etc. Várja, hogy egyenesbe kerüljek és zümmögjünk a belvárosba. Egy mondatba összefoglalva: Hónapokon át, nagy, kemény, eres, magyar faszt szoptam - ráadás a legrosszabb a szójátékban hogy nem egy igazit:DD de majdcsak rendbe jön minden és újjáépítem az életem!
Nem meséltem még az életem történéseiről. Kicsit rákapcsoltunk: Összeköltöztünk. Ma alszunk elsőnek az új lakásban. Csak mi ketten. Senkihez nem kell alkalmazkodni, minden csak a miénk. Annyira izgalmas! Sajnos rájöttem, hogy 2014 elejétől fokozatosan elhatárolódtam, lezártam korszakokat az életemből és felismertem azt, hogy kinőttem a lakótársas életformákból is. Ha így 22 évem felé közeledve nem kezdek Önállóbb lenni és nem kezdek a saját lábamon élni akkor megette a fene. Nagyon elfog odázódni a függetlenedésem.
Remekül megvagyunk - annyira hogy életem során ekkora egyetértést és nyugalmat még nem tapasztaltam. Úgy érzem a magánéletem kiegyensúlyozott és jó, remek a szexuális életem, hmm van kiabálós, hangoskodós, harapós, nyögős szex minden nap, néha előfordul hogy napi többször is:P és van hogy ki se kelünk az ágyból:D Így megy ez már fél éve kb. Mindig valami ilyenre vágytam. Ki vagyok simulva egész nap a nyugalomtól. Nem is értem azokat akik egy kapcsolatban vannak egymás mellett de alapvető igényeiket nem elégítik ki egymásnak és nem kapják meg ami alanyi jogon jár, akkor minek vannak együtt?:D
Nevezzük Amanthul-nak. Mostantól így hivatkozok majd, ha bejegyzéseimben említem. Visszatérve a lakáshoz: Mindent együtt választottunk, s ma együtt fogunk pakolászni is, és mindent a helyére tenni. Háziállatnak van Sününk és macskánk. Utóbbi még nem fedezte fel a lakást, nem látta, ma fog a gyerek először szétnézni, felfedezni mindent.:P Kíváncsi leszek, hogy a hordozóból kiengedve mit szól majd. Lesz ám csodálkozás!
A Sünikének pedig egy 130x45x50cm-es nagy terráriuma van teljesen berendezve, de azért olykor-olykor kiszoktuk venni és játszani vele.
Lakásról: Tökre tetszik, hogy minden új, így az előző életkörülményeimen nem változtattam. Szép napos, kellemes a lakás és a munkától is kb.10 perc sétára van. A belváros kellős közepén a 4/6 vonal mellett. Rájöttem a korábbi Corvin-negyedes lakhely bár belváros volt, mégis azért csak kint volt az Oktogon-Wesselenyi-Blaha környékhez képest.
Most teli vagyok energiával. Inspirált vagyok, pörgök, álmodozom tovább! Úgy érzem eljött az időm! Teli vagyok tervekkel egész nyárra. Utazunk majd, alkotunk, bulizunk, eszünk.
Kedves Blog!
Nem is nagyon emlékszem hol hagytam abba. Igazából történt egy komolyabb változás az életemben. Megismertem Február 14.-én este egy fiút. Akit nagyon megkedveltem. Pár nappal előtte már randiztunk, aztán egy kisebb házibuli alkalmából gondoltam elhívom, hátha van kedve részt venni. Talán kicsit jobban megismerem, az alkohol pedig segíteni fog abban hogy gátlások nélkül beszélgessünk. Háát nemcsak beszélgettünk:))
Meglehetősen előítéletes voltam vele kapcsolatban, s alaposan próbáltam informálódni és megtudni minél többet a kilétéről, hogy esetlegesen ne érjen semmi váratlanul. Azonban eddig még szerencsére nem árnyékolja semmi a kapcsolatunkat.
Nagyon tetszik ez a helyzet, az, hogy akkor látom amikor akarom. Akár naponta többször is. Nagyon közel lakunk egymáshoz, mindössze tíz perc séta. Csomó pozitív élményem lett az elmúlt egy hónap alatt. Nagyon tetszik, hogy teljesen önálló, talpraesett, s úgy érzem amellett, hogy gondtalan még határozott is. Rengeteg olyan dologgal foglalkozik ami engem inspirál, erőt és energiát merítek belőle.
Az érdeklődési körünk teljesen eltérő, azonban az életmódunk mindkettőnknek rugalmas és változatos. Mind a szabadban lenni, aktívan tölteni egy délutánt, vagy mind otthon egyikünknél lustulni, aludni, vagy sokat enni, inni remek vele. Valahogy megérkezett és elsöpörte a teljes múltam és kicserélt. Minden egyszerű, magától értetődő és könnyű. Sokat nevetek. Meg tud nevettetni.
Az első olyan kapcsolatom, mely nem ütközik idő, távolság, anyagiak, család, környezet, vagy bárminemű egyéb akadályozó tényezőbe és teljesül a törekvésem valami olyan új és egyszerű dologra – amiben élni van időm. Nem kell foglalkoznom senkivel és semmivel, egyszerűen csak boldognak kell lennem. Jól érezni magam. Az elgondolásaink pedig úgy érzem azonosak.
Sokat nyavalyogtam mostanában... ennek viszont vége.
Addig tartott, mígnem valaki ismét betoppant az életembe. Elsöpörte a csalódottságom és szomorúságom, felborította a mindennapjaim, jó élményeket adott és szerzett! S egyszerűen csak van.
Hamarosan mindenről beszámolok, amint lesz időm.
"Az elmúlt évekre visszatekintve, mindig odafigyeltem a másikra, gondolkoztam azon elég jó vagyok-e, milyennek kéne lennem? vajon a másik mit gondol rólam? vajon szeret-e, gondol-e rám? tervez-e velem és fontos vagyok-e neki. [...]? próbáltam gondoskodó lenni, magam módján biztonságot, érzelmeket adni, hűséges és őszinte maradni."
Normális vagyok/voltam?!! Igazából kurvára leszarja ezt MINDENKI! Egy percig sem kaptam semmi megbecsülést, értékelést, valami pozitív visszajelzést, valami hasonló hozzáállást, mint amit én tanúsítottam...sosem viszonyult még senki úgy hozzám, mint ahogy én másokhoz! Meg sem próbálták, esélyt sem adtak soha. Annyira sem voltam méltatva.
...Szóval mostantól lesz*rom mit gondolhat a másik! Ha akar valamit, majd keres. Nem foglalkozom vele és nem fogom találgatni mit gondolhat, vagy éppen mit nem. ha pedig nem felel meg, nem működik egyszerre a kémia, nincs rendszeres és pörgős szex, és az egész mint egy kapcsolat egésze nem fut, akkor repül! nem fogom az időm pazarolni.
Visszatérve a szexrandihoz: igen, megtörtént. egy ismerősi viszonyt egyszeri alkalomra szexrandivá konvertáltam át. nem terveztem, eleinte beszélgetni, jobban megismerni akartam. aztán csak sodródtam és az ösztönök vezéreltek. Jó volt, egy cseppet sem bánom! nem is gondoltam volna az illetőről, hogy vele ilyen jó lehet. viszont nem akarok semmit, s biztosan ő sem! Keressen, érdeklődjön, mutasson fel valamit.
Kedves Blog!
Elmesélem eddig legmegrázóbb élményemet.
Kimentettem kedvenclistára 20db ismerkedésre érdemes srácot novemberben. Ezekből kb.12vel elhalt a beszélgetés és igy ritkítottam a listát, maradt 8 akik közül csak 3 volt hajlandó találkozóra, de az egyik mindig lemondta, így 2 maradt. Az egyikkel találkoztam de nem tetszett élőben, a másikkal is találkoztam (Ő szimpatikus volt, én meg úgy döntöttem, hogy törlöm magam, s nem fogok ismerkedni. 2 hónapig tényleg nem voltam fenn. viszont utólag kiderült, ez a srác nem tudta mit akar, találkoztunk sokszor, aztán nem jelentkezett - még, miután szerettem volna határozottságot elvárni. Elhúzódott és közölte, úgy érzi nincs túl az előző párkapcsolatán...
Vagy nagyon rossz embereket lök elém a sors, vagy tényleg bennem van a hiba:
Érdeklődésként visszaregisztráltam, de csak kép nélkül a héten. Mire pár nap alatt csak egyetlen egy fiú írt rám (!) akivel napokig váltottunk üzeneteket. S őt tényleg érdekelte a személyiségem. Elmondta, hogy tetszett a bemutatkozóm, s nagyon szimpatikus vagyok. El tud képzelni a paraméterek szerint. Képet majd később váltunk, nem szeretné ha felismernék. Hihetetlen közvetlen, átgondolt és felsőbbrendű értelemről tanúskodtak a levelei. Olyan világnézete, gondolkodása, az életről, a szeretetről, a ragaszkodásról kialakult megrázó gondolatai voltak, hogy csigázott a tudat, vajon milyen, hogy néz ki?
Ma megtörtént a képcsere, s egy nagyon helyes, normális, magas, kedves, borostás, szép testalkatú sármos srácnak néz ki. Valahogy a hatása alá kerültem.
Rákaptam a dologra, felajánlottam találkozhatnánk és azt mondta erre, hogy szerinte én nem szeretnék találkozni, ha tudnék valamit amit nem mondott el eddig...(?!)
Most este ismét beszéltünk, kérte hogy legyek diszkrét és közölte hogy Hiv+
Függöny.
22éves fiú. Egyetemre jár. Meleg. Az édesanyjának valószínűleg soha nem lesz képes elmondani. Talán nem is lesz szükséges, mert megfelelő kezeléssel annyi ideig él mint mi. Ezzel nyugtatta magát.
Bennem pedig egy világ omlott össze...
Amikor írsz neki és nem válaszol. Amikor ír és nem válaszolsz. Amikor érdeklődsz és nem válaszol, amikor érdeklődik és nem válaszolsz. Amikor érdekel, őt viszont nem érdekled. Amikor érdekled, akkor viszont téged nem érdekel. Amikor megkérdezed hogy van, leráz. Amikor megkérdezi hogy vagy, lerázod...!
Ezért és sok másért is az emberiség egy nagy kalap sz*r! Ki kell egytől-egyik pusztulnunk! A világ teljesen életképtelen, értelmezhetetlen és átláthatatlanul bonyolult. Kell valaminek történnie mindig ahhoz, hogy elé álljunk, vagy elénk álljanak és elinduljon egy őszinte párbeszéd.
Sajnos a valóságban nem történik semmi. Marad a csomó a torkodban, a görcs a gyomrodban. Így élsz, amíg túl késő lesz, s eltemeted.
Rohadt szar érzés, mikor teljesen oktalanul - s bár a másikkal semmi baj nincs, szinte minden téren megfelel, de a hely és az idő nem a tiétek. rosszkor és rossz helyen találkoztatok, közlöd: "nem egymást keresitek.vagy nem állsz készen semmire.s jobb lesz így mindenkinek" - forgatod ezt a mondatot, idiótán tűnődve. aztán átfogalmazod valami időhúzós maszlaggá - mert te magad sem tudod mi lesz!
s benned van annyi jóindulat és becsületesség, hogy foglalkozol az érzéseivel és megelőződ mondandóddal azt, hogy ne csalódjon. (van ilyen ember még rajtam kívül?!) szemétségnek hangzik, pedig nem annak szánod, igazából ezt az esélyt sem adod meg arra, hogy lehessen valami. miért van az embernek ennyi idióta érzése? mire jó ez az egész? miért jó egyet előrelépni, kettőt pedig vissza?
kibújsz a kis csigaházból, kezded felfedezni a világot, de nincs energiád, erőd, kedved és esélyed sem megismerni valakit - mivel a régi vágy, érzelmek, és megszokás rabja vagy. sajnos emberek vagyunk. én nem akartam az lenni, mégis ez jutott. én önmagamban képes lennék boldog lenni és kiegyensúlyozott. mások viszont az állandó kiszámíthatatlanságuk miatt ellehetetlenítenek. mihez kezdek? halvány fogalmam sincs.
"Akinek kellesz, az neked nem kell. Akinek te kellesz, az pedig neked nem kell!" Gyávák, szerencsétlenek, gyarlók, boldogtalanok, üresek, érdekek vagyunk. Ki kéne irtani mindnyájunkat!