Mint ahogy a címben is látható, ma alkotni kellett volna valamit. Tegnapi egész jó és színes bejegyzésem után meglepett sajám magam viselkedése. Délelőtt még igaz volt kedvem hozzá, de így estére átvette a hangulatom a pangás, szomorkodás, meg miegymás. Igazából nem történt…
Ma elgondolkodtam azon, jelenlegi országunkban milyen világban élünk. Mielőtt azt hinnétek, politikára térek, ezt a ziccert kihagyom egy mondattal. Azt hiszem teljesen mindegy, melyik párt is jut hatalomra, a jelenlegi szakadék előtti egy-két lépéssel való helyzetünket egy sem fogja…
Idén november 24.-én különös meglepetés ért újfent. Nagyon elcsodálkoztam rajta. Rájöttem az ember egy nap alatt is tud szinte minden emberben csalódni. Ezeket a vermeket megpróbálom évről-évre elkerülni. Legfőképpen úgy védekezem, hogy nem foglalkozok vele, s az embereket új…
Nem vagyok magammal eltelve, ezt tisztázzuk le. De néha engem is érnek meglepetések. Zsinórban le is írom őket. Kezdem az autóvezetői tanfolyammal. Remekül haladok, egész sikerek értek benne. A KRESZ vizsgámon átestem, a vezetés meg annál jobban sikerülget. Jelenleg kétszer voltam…
Előszedtem egy dobozkát, amiben sok minden volt. Emlékek egy része. Egy kis kedves ajándék is egy fiúnak, melyet sosem adtam oda. Akivel még régen ismerkedtem. Ezer év telt el szinte azóta. Annyit tudok nevetni rajta, annyira aranyos volt. Életem leghosszabb kapcsolata is vele tartott,…
Tudjátok, mindig reménykedem abban, ha valakivel elkezdek ismerkedni, és a szemébe nézek... Talán hátha ő lesz az, akire ha ránézek és látom, hogy velem van, tudom hogy őrá vártam életemben mindezidáig... A valóságban persze mindig szembesülök a ténnyel, hogy ilyen…
Egyik este volt szerencsém megtekinteni „hosszabb” időre a Magyar Televízió műsorainak egy részét. Röviden MTV-t. Volt már M1 is a neve, szóval elég összevissza már a fejemben. Mit is mondhatnék erről? Pár gondolatom mindenképp akad vele kapcsolatban. Először is a…
A neves dátum 2012 December 21.-e. A história szerint ekkor ér véget a földi élet, s eljön a világvége. Mindezt okos tudósok és kutatók bizonygatják, egy ősi maják által készített naptár alapján. Az apokalipszis eljövetelében hívők, pedig elhiszik ezt. Pár napja találkoztam…
Egy átlagos napnak indult ez is a sok közül. Csupán pár érdekes észrevétel törte meg a reggeli csendet a fejemben. Rólam tudni vélik, hogy átlagban egy hétvégén 12 óra előtt fel sem kelek a jó puha ágyikómból. Mondhatná bárki, a lustaság belülről fakad, bizony ezen már én…