Távozz sátán!

Feszült vagyok… Talán tudat alatti dolgok, amik előtörni kényszerülnek olykor pár pillanatra. Ma végeláthatatlannak tűnt minden perc. Teljesen elegem lett az iskolából. Valami szaros könyvet kellett volna elolvasni, bocs nem könyvet, hanem egy nyomtatott lapon rajta van annak a kidolgozott tartalma. Az osztály kijelentette, hogy egy szót se fognak belőle olvasni, ezért az ofő inkább „lerövidítette” nekünk.  Szó szerint ez lesz a dogában is, mégse tanultam rá egy percet sem.

Mostantól nagyon bunkó leszek, szal készüljetek fel, s előre szögezzük le, hogy szubjektív vélemény, ne ítéljetek el miatta, de őszintén ezt gondolom:

Egyszerűen hányingerem van tőle. Néztük a filmet az egyik irodalom órán, ami a könyvből készült. Mit mondjak róla? Elgondolkoztam erősen, hogy most hittan órán, vagy gimnáziumban ülök-e. Azt hittem otthagyom az elindított film első 1 óra 10 percénél, mikor megtudtam még van belőle.

Valami eszetlen fanatikus vallásos, undorító, botránkoztató, érthetetlen (értelmetlen rímekben) beszélő, minősíthetetlen (kb egy diavetítés szerű az eleje, amit én is megtudok csinálni) ócska filmhulladék. Ha jóltom valami „Ember tragédiája a címe”. Most hívjatok parasztnak, vagy bármilyen geciségnek, hogy ilyet mondok egy magyar alkotásra. De semmi többre nem tartom, 2010-et írunk, nem a középkorban tanulunk, az ilyen, a mai társadalom számára már érdektelen műveket a süllyesztőbe kéne dobni. Láttátok volna a vége felé az osztályon az élettelenséget. Az érdeklődés minimális alatti mértékét. Én is alig bírtam végignézni, annyira fárasztott.

A faszom teli van vele. Rohadt töriből, meg magyarból is állandóan „isten így – isten úgy”. Menjenek a rákba már vele. Rohadtul nem foglalkoztat isten, meg az egyház, kurvára nem is érdekelt sose. Tiszteltem más emberek vallását, meg gondolatait mindidáig, viszont akkor már megfordul a véleményem, mikor nem bírom elviselni ha ők rám akarják erőltetni a számomra „hülyeségnek” látszódó dolgokat. Magyar vagyok, s pogány. Nem vagyok, s nem is leszek sosem megkeresztelve, nem hiszek semmi istenben, s a családomból szintén senki sem, s nem is hitt bőven a dédszülőkig visszamenőleg.

Engem az egész oktatásban ez a teljes vallási mánia kiborít, egyszerűen mérhetetlenül irritál. Erőszakolják rá az emberre egyfolytában. Akármit nézek, mindenhol a hit, meg majd „isten megsegít”. Hiszem, ha látom: akkor jöjjön ide, s segítsem meg. Teremtsen elém egy macsó pasit végre, s a zsebembe egy pár tízezrest, s akkor menten elhiszem, h létezik. Sok fanatikus barom, nem tud magával mit kezdeni, s emiatt ezt kell nyűglődnöm…

Egyszerűen nem bírom megtanulni, s nem is fogom már csak azért se. Betelt a pohár… Viszont jól esett így kiírni végre magamból, ha elég cifrán is tettem… Asszem kezdek lenyugodni…


Share |

Címkék: vélemény ciki depi nyavalygás @ 2010.01.07. 20:38

A bejegyzés trackback címe:

https://anothergay.blog.hu/api/trackback/id/tr201655143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szia!

Olvasgatom egy ideje a blogodat, írni szeretnék egy szubjektív kommentet erre a szubjektív bejegyzésre.

Anno gimiben én elolvastam Az ember tragédiáját és veled ellentétben érdekesnek találtam. Számomra az irodalom szubjektív dolog, az agyamra ment a "mit akar ezzel mondani a költő?" kérdéssel a tanár…Mégis honnan tudjam? Ebben viszont az a jó hogy mindenkinek mást és mást jelenthet ugyanaz a mű.
Az én értelmezésemben Az ember tragédiája egy útkeresésről szól. Madách végigvezeti Ádámot a világtörténelmen, különböző korokon, helyszíneken ahol különböző életfelfogások, gondolkodásmódok voltak. Az élet értelmét keresi és az egyes korok válaszait vizsgálja. Talán azért tetszett nekem, mert amikor olvastam én is hasonló dolgokat kérdeztem magamtól: ki vagyok, mit akarok, mi az életem értelme.
Isten így, isten úgy. A kereszténység elég régi dolog és véletlenül a magyar kultúra és történelem része. Nem vagyok vallásos, de úgy érzem el kell ezt fogadni mint a múltunk (és sokaknak a jelen) részeként. Melegként különösen elszomorít, hogy pont egy olyan ember ítél el másokat a "mássága" miatt aki saját maga is egy kisebbséghez tartozik ennek minden hátrányával. De ezt sokfelé látom, a melegek toleranciát követelnek de még az átlagnál is kevésbé toleránsak másokkal szemben. (Egyébként én istent és az ördögöt nem létező lényként definiálom a műben aki pénzt varázsol a zsebembe, hanem inkább az emberi jellem kettősségeként, a bennünk levő jó és rossz örök ellentéteként.)

El sem olvastad ezt az egyébként nem hosszú drámát (tehát párbeszéd, 100 oldal drámában van annyi szöveg mint 50 oldal regényben) és így jelented ki róla hogy szar. (A magyar filmek minőségébe ne menjünk bele…) Legalább annyi bölcsesség lehetne benned hogy beismered: nem érted a művet. (én se mondom ezt, csak azt tudom hogy én hogy értelmeztem, számomra mi a mondanivalója). Kicsit fiatal vagy még ahhoz, hogy látatlanban véleményt alkoss mindenről, úgy hogy még alig ismered a világot.

Ne haragudj, ha túl durva vagyok, ez a véleményem, és tudom, nem muszáj olvasni, lehet menni máshova.
@RandomHunter: Szia! Azt hiszem igazad van dolgokban, végül is minden nem lehet hasonló, meg mindenkinek tetszetős, s télleg nem olvastam el csak a címet a könyvön, mert a filmről azonnal elítéltem. S igazából semmit se értettem belőle. Melegként én nem várom el senkitől, hogy toleráns legyen velem, ahogy ők az én fajtámhoz, úgy én is hozzájuk viszonyulok , (senki se lehet hibátlan) ami sztem kölcsönös...:( Am semmi baj, hogy olvasod, legalább a személyiségemből, véleményeimből megismerhetsz párat. Én nem fogom azt mondani, ha nem tetszik...ne olvasd el. Nem az a fajta vagyok. Általában nálam csak ez az ami kiborítja a bilit, mikor rámtukmálnak ilyen témájú tanulnivalót, holott én se tukmálom rá senkire h milyen melegnek lenni. Más az érdeklődési köröm, persze az egyházról is számos véleményem van, amit hosszú lenne kifejteni... S alapból ellenségesnek vélem amiatt, hogy nincsen kedvem hallgatni a "sosem késő megjavulni" (nem vagyok én egy elromlott alkatrész) - "a pokol tüzén égsz el, kárhozatra vagy ítélve, istennek más tervei voltak veled" (szerintem ez fanatikus agymosás) mindez kifejelntések csak azért mert meleg valaki... De ne bonyolódjunk ijenekbe, egy indulatbejegyzés volt, mely feszültséglevezetést szolgált:)
süti beállítások módosítása