Elég sokat álmodok mostanában az előző lakásunkkal is. Vidéken. Érdekes érzés, pedig semmi nagy változás nem következett be az életemben, mindössze csak ott nőttem fel, és 2004-ben egyetlen egy utcával költöztünk arrébb a szüleimmel. A környezet nem változott.
A barátok, ismerősök, iskola, minden ugyanaz maradt, szinte észre sem vettem a váltást. Mégis nem értem miért pont így 20 évesen jut eszembe az, hogy erre gondolok. Sokszor megjelenik egyes alvási fázisomban az a kép, mikor az ottani redőnyökön szűrődött be a fény - vagy éppen este volt és forró nyár.
Vagy azok a tavaszok mikor deres volt az udvaron a fű, és a kutya meg a macska ott voltak. (Akkor még benn a házba nemvolt cicánk, azóta az új lakásban van) A tágas és nagy lépcsőház, mely nagyon hideg volt télen... A klasszikus zöld szocialista csempés de tökéletes állapotra restaurált fürdő. Szerettem ott nagyon lakni. Mindig eszembe jut, mikor kis 11-12 éves voltam és az utolsó napokat minden este úgy aludtam el az ágyba "bárcsak ne költöznénk". (hónapok óta lógott a levegőben, hogy otthagyjuk) Nem is tudom miért nem akartam. Talán azért mert kisebb lakásba költözünk, vagy mert ismmeretlen lesz?
Nem érte meg ott lakni. Túl sok volt a rezsi és két szintes épület volt dupla akkora portával mint a mostani. Volt vagy 180-200m2 a lakás. Szerettük volna ki is adni az egyik részét egy időben, mert két teljes értékű lakásrésze volt. De teljesen felesleges volt. Mikor először jártunk az új helyen nagyon szépnek hatott. Újépítésű volt, mindössze kívülről nem volt a drájvitréteg fenn. Így anyám nagyon örült neki, hogy ő döntheti majd el, milyen színű legyen maga a ház kívülről.
Félelmeim nem igazolódtak be, jót tett, jobb lett, és szebb is. Nem sokkal kisebb, hiszen nem adtuk lentebb, azért így is csak 50m2-rel volt megkurtítva az előző alapterülete, de a modern berendezés, a hangulatos nappali és a szobák remekül néztek ki. Sokkal kisebb rezsi, új ablakok, ajtók. Szerintem az Ősök legjobb döntése volt. Mégis néha hiányzik a régi. Látom ahogy megyek haza, hogy üresen áll és azóta sem adtuk el. Mindig ott megyek el és belémnyilal. Csak ott kong, mert nincs rá vevő. Ráadás mostmár családi tulajdon - több családtag is részes benne.
Szívesen laknék ott újra. (semmi akadálya sem lenne) De nem tehetem, mert nincs megélhetés, nincs munka. Nem mennék semmire az életben. Sajnos nem Pesten van. Pedig mostmár ez az új Életem... Lassan elnéptelenedik a település és az átlagéletkor egyre drasztikusabban emelékedik. Szörnyű látni.
Sokszor több hónapig egyetlen egy anyát sem látni aki babakocsit tol. Pedig mikor még kicsi voltam, húsvétkor volt vidámpark, meg szabadtéri programok és özönlöttek a kisgyerekek a réten, a parkokban. Sokkal jobb volt.
