Minden nap látom a metrót. Minden nap eszembe jut egy gondolat...vajon éreznek-e fájdalmat azok, akik oda lépnek. Vajon abban a pár másodpercben érzed-e, ahogy ropognak a csontjaid és mire gondolsz, kire gondolsz? Ki az utolsó kép a fejedben? Eszedbe jut egyáltalán valami? És aztán? Könnyebb lesz? Megszűnik minden fájdalom és te sem létezel végre? Többször érzem úgy, hogy meg akarok szűnni, mint az érzést h élni akarok. Nem fogom soha elfogadni, hogy az egész életem kukába került. Még ha meghalni nem is, de jó lenne egy kórházban ébredni, és semmire sem emlékezni. Mintha kitörlődött volna minden...