Hülyén érzem magam itthon, a kezdetek helyén. Nem szeretek már itt lenni, csönd van, unalom és pangás. A szívem máshova húz...: Minden kis utcáról, helyről emlékek jutnak eszembe az elmúlt 10 évből. Amiket olyan szívesen felejtenék és lépnék át rajtuk. Vajon életem mostani szakaszát is így fogom megélni majd ismét 10 év múlva?
Olyan vicces minden kezdet. Ehhez képest, most hogy egy csomó lehetőséget látok, megváltoztam. Mintha általános iskolát elhagyva a középsuliba léptem volna. Pedig a mostanihoz képest csak egy apró pont az az esemény. Kellettek esélyek, ahhoz hogy tudjak pozitívabban gondolkodni. Megváltoztatott, akár csak a szerelem. Egyben a rabjává is tesz. Szükséged van az új környezetre, magadévá kell tenned az újdonságot és becsülnöd azt.
Mindig van ami visszaköt a múlthoz, de van amely mozdonyként húz a végtelen jövőbe. Becsülöm tehát a napot, hogy itthonról végre egy új helyre mozdulhattam. Ahol nem ismer senki, ahol én magam én vagyok. Nem kell törődnöm senkivel, nincsenek ellenségeim és nincsenek irigyeim sem (még). Megszabadultam egy csomó rablánctól ami eddig gúsba kötötte a kezeimet. simán csak Boldog vagyok.
