Egy újabb pergős napon vagyok túl. Reggel rettentően korán keltem, de suliba szerencsére nem kellett mennem. Egy vizsgára voltam hivatalos, mint modellalany (fodrásztanoncokhoz), aztán pedig úgy volt, hogy találkozok a barátommal is, de végül utolsó pillanatban nem jött össze. nem is gond, mert sajnos, csak egy röpke fél óra lett volna az idő, szóval majd holnapi nap pótlásra kerül minden…
Utána hazaértem fél 10re, jól bekajáltam és gyerekek, azóta mérhetetlen döglődésbe kezdtem. Lehúztam a redőnyt, már megfürödtem időben (délben), és bedőltem pihenni… Uhh dejól esett, még el is bóbiskoltam, néha pedig félálomban a fészbukot lesegettem a telómon van-e valami. Aztán azt rádugtam a hangfalra, és szépen halkra állítva ment a zenelistám. Órákon át, és feküdtem a plafont nézve, olykor átfordulva másik oldalamra. A macsek is feküdt velem, rengeteget alszik mostanában a társaságomban.
Ki kellett pihennem minden streszt. Most nehéz időszakban vagyok, asszem elkezdtem félni. A szomszédunkat a napokban megölték. Igazából szerencsére nem vettem a lelkemre (mert nem nagyon ismertem, csak látásból), de azért mégis ijesztő h 100 méteres körzetben meghalt valaki. /a tudat, hogy ma már nincs, és nem létezik/ Áhh rettentő fura…! biztosan nem tudom sosem elfelejteni… most úgy éreztem ezen a délután nagyon-nagyon szükségem van biztonságérzetre és ölelésekre. Tegnap a keddi napon még annyira nem is kellett - akkor még fel sem fogtam mi történt és én butus ki se mutattam…:$ Pedig lehetett volna. Ma, viszont ajjaj – de mégis sikerült lehozódás nélkül átvészelnem.
Mivel hétfőn nem jött össze, tegnap kedden Valentinoztunk. S kaptam egy kis plüss ördögöt is, így más híján ezzel és a macskával alukáltam (relaxáltam), meg gondolkodtam át a fél délutánt a hétfői kalandok után. Várom, hogy elköltözzek innen. Amúgy tök jó környék, szép hely, szeretek itt lakni, de kéne változatosság, valami mozgás és szín az életembe. Ezt a mozgást és a színt most úgy érzem, egyelőre csak a párom adja meg. Ami eszméletlen jól esik, maga a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Mivel gyakran látom, egy héten többször, ki tudok egyensúlyozódni. Nemsoká pedig több olyan nap is összejöhet, mikor együtt tudunk relaxálni így délután.
Két pici apróságtól tartok csak, ami szerencsére ritkán jut eszembe. Ha úgy érzem, hogy nagyon szükségem van, néha valakire (mint most) – akkor lehet, túl erősen támaszkodom rá - de ezt úgy is megérti szerintem, lehet most ő is ugyanígy lenne a helyemben. Múlt héten kemény stressznapokon estünk át családilag – ami sajnos lehet befolyásolta a kapcsolatom, pedig nem szabadna hagynom. Most pedig erre a hétre ez a gyilkosság jutott - amiben annyi pozitívum van (a szörnyűség ellenére), hogy legalább mindenről elterelte a gondolatokat. S ez segített kizárni tényleg őket – önmagam voltam, és úgy érzem most is, így valami megmagyarázhatatlan módon szárnyra keltem:)
A másik pici apróság, amin elméláztam egy percre, hogy kezd az érettségi miatti idegeskedés utolérni. Erre majd a legjobb barátaimat és a páromat szintén meg fogom kérni /bár ha olvassa akkor már ezzel az írással meg is kértem a türelmét/, hogyha netán emiatt megváltozok, és sokszor depresszív leszek, tartsák észben, hogy rájuk egyáltalán nem haragszok, ugyanúgy szeretem őket, csak perpillanat a sok tanulás és ezzel járó nehézségek leterhelnek:) (bár remélem, ez nem történik meg és ugyanannyi időt szánhatok rájuk) Persze aki ide jut annak ez is természetes lesz és átérezheti.
