Régen akartam én már a témáról írni. Igazából, ha hiszitek, ha nem én abba a kategóriába tartozom, akik támogatják a gyerekvállalást. Először is én kimondottan szeretnék majd gyereket, s méghozzá időben. Az egészséges apa-gyerek kor elképzelése számomra a max. körülbelül 25 éves kor környéke, így a generációs szakadék minél könnyebben elkerülhető.
Mindenki elkezdhet most jajjozni, de én még abban a szemléletben éltem/élek, hogy harminc év felett nem szabad már gyereket vállalni. Gondoljátok el, ha valaki harmincöt éves pl. akkor mire a gyereke húsz éves lesz, már lassan a nyugdíj felé taposgat… S mikorra önállóvá válhatna, nem fog másból kilenni, mint eltartani a szüleit. Ami sztem gáz – nagyon gáz, ezt semmiképpen nem várnám el tőle. Am gyerekkorára tekintve nehéz az eltérő kor miatt megfelelő nevelés útján együttműködni mondjuk korábbi éveiben járó kamasszal is, ha meg sem tudjuk érteni azt – nem vagyunk képesek a világában élni - valahol itt veszik el a szülő-gyerek kapcsolat alapja.
A gyerekvállalásról azt gondolom, szerintem egyik legszebb dolog, ami létezhet, mindazt, amit te elértél, amit te kialakítottál magad körül, átadni valakinek, vele együtt összes szellemi és anyagi javaidat, akiről tudod, majd alkothat valamit az életben, amit te is – s elégedetten nézhetsz majd végig munkád gyümölcsén. Bármennyire is lehetőségek híján nehéz az élet, ha kell majd, én a világ azon pontjára is elmennék, ahol megvalósíthatnám azt a teljes életet, amit elképzeltem, ahol megtehetem azt, amit elhatároztam, ha itt nem megy.
A lényeg a példamutatásban ered: Úgy gondolom, hogy például azonos nemű párok igenis nyitottabb életvitelt, stabilabb érzelmi bázist és anyagi háttért tudnak megadni a gyermekeknek, ezen kívül sokkal liberálisabban és nyíltabban gondolkodó gyermek kerülhet ki tőlük. Így már az elítélés alapjában véve csírájában kipusztítható.
Mindezt értem a valóban értékes értelmiségi melegek szektorára, akik nem adnak hozzá és nem vesznek el a meleg világ mérlegének serpenyőjéből semmit. – Egyszerűen konzervatív és stabil életvitelre vágynak, sajátos önmegvalósításra és példamutatásra – erőn felüli küzdelmük egy életcél. Ezért előre leszögezem, sokat agyaltam már a gyerektémán, s tudom is milyen szülő lennék.
Az biztosan alapvető dolog lenne, hogy teljesen más. Azért mert meleg vagyok, ugyanúgy lehet gyermekem a természetes (szexuális) utat kivéve (nyilván értitek, mire gondolok – amire képtelen lennék), mint bárki másnak! S felháborítónak tartom, ha valaki azt mondja, „biztos sajnálják a szüleid, mert nem lehet unokájuk”, igenis lehet, csak elhatározás és kérdése – ami csak az emberi határozottságon múlik.
Valahogy a gyermeknevelést én sokkal másabbul képzelem el, mint akik körülöttem élnek. Másabb szülő lennék, mint a szüleim, s a gyermekes családok nagy része. A fő szemléletem: pl.: hiperaktív gyerek nincs, csak neveletlen… Egyrészt sokkal szigorúbb, sokkal határozottabb – (egyrészt lehet vasszigorú is), de gyerekcentrikusabb lennék, hiszen életem legfontosabb pontja a gyermek maga lenne. Ami nagy önfeláldozással jár, ha vállaljuk. Az életről alkotott kép, melyet kapna, tőlem csak reális lenne, hogy az életben minél kevesebb csalódás érje, semmiképpen nem hagynám álomvilágban tengődni – s a klasszikus burokban őrizni. Ezért erőmön felül rengeteg célt kéne teljesítenem, melyeket önmagamtól elvárnék, de a gyermeket biztos nem önmagam képére formálnám, hagynám, hogy saját elképzeléseivel érvényesüljön. – Az legyen, aki lenni akar majd, s én úgy fogom szeretni.
Nagyon fontosnak tartok viszont egyetlen elvárást, amivel csak jót akarnék neki. Ha beleszakadnék is, akkor is mindent megtennék azért, hogy a gyermekem minimum megszületésétől kezdve a magyar nyelven kívül megtanuljon még párhuzamosan - egyenlően beszélni öt éves korára legalább két nyelven. Hogy életében sose élhesse át utána azt a kínszenvedést, mint én magam, ami a magyar ember legnehezebb sorsa: nyelvtanulás. S ne gyűlölje olyan szinte már magát a szót is, hogy nyelv.
Ezt gyermekként, sőt általános iskolai – vagy középiskolai évei alatt soha többé ne kelljen átérnie, hogy kényszerből tanulnia kelljen ebben a minősítetlenül „kaka” oktatási rendszerben, azért mert „muszály”, s több száz órát leülnie úgy az évek alatt, hogy magántanár nélkül egyszerűen semmit se tudna fakítani az érettségire, mert nem csinálnak semmit, csak kötelező ott ülni. A tudás nem létezik, amit kapott, használhatatlan. Hiszen annyi leült órahossza alatt már otthoni tanulás nélkül is megtanult volna ott beszélni!
Mindent megtennék azért, hogy a legjobb „szabadelvű” oktatásban részesüljön, s ne gyűlölje az iskola szót. Én őszintén megmondom gyűlöltem óvodába (jó párszor meg is szöktem onnan) és iskolába is járni. S az állam esett le attól két éve – külföldi tartózkodásom alatt, hogy a családban van egy kis unokatestvérem, aki hét éves lesz kb. és külföldön lakik a család másik felével. - S ez a pici gyerek Magyarul és Franciául írni-olvasni tud (fordítani is köztük anyanyelvként), Angolul pedig beszélni alapszintű módon, s nem ám hazai mértékszinten… S egy olyan szabadelvű intézménybe jár, amit ott szintén „iskolának hívnak”, amiben az a különbség, hogy a gyerek szomorú, ha hétvége lesz s nincs suli, mert imád járni, s szereti csinálni, ami ott folyik. Valószínűleg az a rendszer úgy is van megalkotva, amit szeretni lehet egy gyermeknek! S szemmel láthatóan valódi tudást adnak az embernek, szinte annyi éves korára már egy „zsenit” nevelnek belőle – ha a magyar gyermekekkel hasonlítanánk össze.
Az egészséges társadalom kérem, szépen itt kezdődik! Az oktatásban, mely ha elég határozott, értékes és használható tudást ad, értékes embert is alkot – már csírájában elfolytja és meg sem hagyja születni azt, ami ebben az országban folyik. Nagyon sajnálom azon nyolc évben iskolát járt embereket, akik megélték ezt az időszakot, s az életük ez által megpecsételődött. Akikből a társadalomban (ha ezután jobbul a rendszer) egy olyan réteg lesz, mely használhatatlan, gyakorlatlan, hiányos ismeretekkel rendelkezik, rossz alapokkal az elkúrt oktatási rendszer miatt. – Amit „esélyegyenlőségnek” hívtak, s kiterjesztettek a „18 éves korodig kötelező ott ülni akárhányszor buksz is – akármennyire hülye és fogyatékos is vagy mindenkivel összevonva” életfelfogásra. Ezzel az általános iskola a középiskola és főleg a szakmunkások bizonyítványainak értékét végérvényesen a sárba tiporták... Én nem ezt szánom majd neki!
Rossz ember nem létezik, hülyék nincsenek, csak olyan, akit a környezete tett azzá – aki a környezetétől tanulva lett olyan, amilyen. - Szóval nehéz lesz az élet, sok dolog vár még rám, s rengeteg megvalósítás, legfőképpen az elkövetkező tíz éven belül ezen elhatározások testté öltése. Akármit mondotok, elmondani önmagatokról, hogy van egy gyermeketek, annál szerintem nem is lehet csodálatosabb!
