Áhh, sokszor nem tudom, igazából merre tereljem a blogot. Néha személyes témákat írnék, de aztán visszariadok tőle. Másszor csalódásaimmal untatnék mindenkit, de azt feleslegesnek érzem. Sokszor meg csak fecsegném a sok-sok baromságomat, de az megint csak nem érdekelhet senkit… Nem tudom, merre terelődjek el jobban.

Inkább napi beszámolót tartok ma. Tegnap elmaradt a blogolás, mert nem tudtam mit írni. Nagyon meleg van, meglehet rohadni. Az időm rengeteg alvással, fekvéssel és lustulással telik a besötétített szobában. Valahogy lelkileg is ilyen jellem lettem. Általában a jelenem a jövőben él. Legtöbbször azon gondolkodom mi lesz majd, hogyan lesz.

Nagyon várom már az érettségit is, jó persze most ki lehet nevetni, hogy utolsó tanévem jön, az még ezer év, de szerintem nem. Állítólag ez a szakasz rohan el a leggyorsabban velem együtt... A nagy nyári terveimből egyelőre alig van valami. Abbahagytam a festést és rajzolást is határozatlan ideig, nincs, aki inspiráljon:(

Hála égnek a „magányos vagyok” kesergésről már leszoktam, mert átléptem rajta. Magányos vagyok, mert tudat alatt felismertem, most, perpill. nem vágyok senkire sem… majd később, ha lehetőségeim, jövőbeni jelenem úgy alakul. Tökéletesen megvagyok pár nélkül, bár ez a költői önkép néha megrogyik, de sokkal kevesebbszer, mint korábban.

Önmagamnak meg nem alkotok semmit, ezért vagyok inspiráció nélkül. Kiélem az érzéseimet pl. rendrakásban, kocsi takarításban (mindig csillog-villog, mert ha egy porszem is jut rá, azonnal megsemmisítem), modellezéssel, s a számítógépek összerakásában/javításában. Valamiért ez utóbbi már életérzés, nem is csak a munka miatt csinálom…

Állítólag az nagyon jó dolog, ha az ember szereti, amit csinálnia kell. Szerencsére így vagyok ezzel. A héten még írni fogok egy utolsó bejegyzést, szerintem holnap, vagy pénteken, majd eldől. Hiszen elutazok majd egy rövidke időre… Szóval remélem hiányozni fogok:)