A tegnapi vihar ellenére, ma kifejezetten „kellemes idő” (sajnos) van. Nem szeretem az olyan időt, mely nagyon meleg, de a hideget sem. Nekem a legkellemesebb az, ha olyan 20-25 fok közt mozog a hőmérséklet, ebből kiindulva valszeg én biztos nem fogok ma kimozdulni… Pedig akartam volna, de kondin kívül sehová sem megyek. Reménykedtem a tegnapi nagyobb eső majd lehűti a kedélyeket, de nem így lett.
Történt a múlthéten, hogy rakat elintézni valóm volt, erre beleköpődött a levesembe, hogy a kocsi éppen pont nem tudott a seggem alatt lenni azon délután, mert anyu egy értekezletre ment el vele. Szóval helyette bringáztam, de olyan elegem lett a 40 fokos napsütésből, hogy mire hazaértem, rögtön lefeküdtem este 7kor aludni.:(
Változó hangulatú vagyok megint. Sok mindent átgondolok, s ismételten nosztalgiás érzéseim vannak. Idebent jó hűvös van, ezért alapos válogatással és tartós rendrakással töltöm az időm. Miközben egy csomó tárgy előkerül, melyek emlékeztetnek sok mindenkire, akire nem kéne. Vettem egy helyes kis dobozt e célból. Fából van, és takaros kis fedéllel rendelkezik, mint egy kis bőrönd összezárba. Ebbe összegyűjtöttem az exekről szóló emléktárgyakat, leveleket, ajándékocskákat…stb.
Apropó ajándékocskák: Nem egy olyan van, amit persze már sosem fogok senkinek sem odaadni, csak akartam egyszer...(mikor még úgy éreztem) Annyira szar érzés, mikor valakiben picit bízol, s veszel neki valami kis cuki plüssit, vagy akármit, névnap-szülinap, s mielőtt odaadnád, azelőtt vége lesz mindennek. Esetleg rádöbbensz, hogy elbakultál, figyelsz rá, az alkalmakra, névnapokra stb... de rádöbbensz ő leszarja ezt irántad. Megtapasztaltam azt is, miután kimondtam azt a szót régen, amit ma már nem mondok soha többé senkinek sem (szeretlek), akkor általában pár nap, vagy hét és fuccs van utána. Pont mikor már számítanék rá, de mégsem gondolom róla h ő is olyan lenne - vak vagyok.
Pedig olyan, pontosan megegyezően olyan, mint mindenki. Csak még nem kristályosodott ki, s akkor még nem láttam át rajta. Szóval ebbe a kis dobozkába belegyűjtöttem minden ilyen szívszorító dolgot, s jelképesen lecsuktam a fedelet, s elrejtettem a szekrény mélyére. Az életem bizonytalan és nem kiszámítható időszakainak vége kellett már, hogy legyen. S meg kellett erősödnöm, hogy önmagam legyek, s megtanuljam, csak önmagamra számíthatok az életben.
Valószínűleg ismerkedni újra csak akkor fogok, ha úgy érzem, van karrierem, vannak lehetőségeim, s van időm foglalkozni ezzel. Soha többé reményből, vágyból, próbából és meggondolatlanságból nem fogok semmibe sem bele. Meguntam, és felszámoltam azt, ha valakire várni kell, ha valakire számítani kell, valakire gondolni kell, valaki hülyének néz, valaki kihasznál, valaki nem tudja, hogy tudom, hogy mit gondol… Kész. Ennyi volt. Több mint egy éve sikeresen lemásztam már a falvédőről… A hibáinkból életre szólóan tanulnunk kell, egyszer s mindenkorra… Én csak ezt tettem.
