Őszinte leszek: Semmi kedvem nem volt blogbejegyzést írni. Ennek oka, az esővel kapcsolatos negatív hangulatom. Akár kezdhetném így is: „Ess eső, csak ess… - a k*rva anyádba ess!:@” Szóval eléggé rosszul érintett a dolog, s nem örültem mindennek. Minden egyes nap a héten villámlott, szakadt, csöpögött, folyt, szitált az eső, mellékelve a szél fújásával…
Pedig már eljött a tavasz, már majdnem jó idő volt, erre elérkeztek ezek a felhők, s teljesen visszaállítottam mindent a régi kerékvágásba, mintha nem is ezen évszak lenne. De ezen kívül más ok miatt is akadályozta a gondolatvilágomat az írás. Tegnap volt egy évfordulóval ezelőtt az utolsó legnagyobb csalódásom, amiből merítődően hatalmas tanulságokat vettem fel, s azokat egy átfogó bejegyzésben ismerkedési tanácsnak össze fogom nektek még ma írni.
Erre a balszerencsés napra emlékezve, mikor véglegesen sikerült a szívem összes álomvilágát abszolút össze-vissza törni, s eltaposni, elásni a föld mélyébe, derült égből villámcsapásként új korszakot indítottam el az életemben.
Mondják azt, hogy egy idő után megbékél az ember, meg akiről rosszat gondol, az időlegesen majd változik, s máshogy fogjuk majd látni. Én nem ez a fajta vagyok, akiben egyszer csalódom egy bizonyos határon felül, az már sosem nyerheti vissza a bizalmam. Ha valakiről egyszer meggyőződök, hogy egy szarházi, akkor a csillagot is lehozhatja az égből, az az én szememben egy szarházi marad.
Gondoljátok csak el, ha mindenkinek megbocsátgatnánk, akkor továbbra is esélyt adnák azoknak az embereknek, hogy újra és újra hülyének próbáljanak minket nézni. Főleg manapság, mikor még magunkba és senkiben sem tudunk bízni. Sokszor csak csellengünk a világban, önmagunkat keresve…
Ha valakit gyűlölök, mert cserbenhagyott, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá, vagy hazudott, s szemembe mondta, hogy szeretni fog – és nem úgy tett (csak kihasznált), lássuk be életem végéig ugyanúgy gyűlölni fogom, a lehető legnagyobb megvetéssel társítva... Ilyen dolgokat csak akkor mondhat az ember, ha tényleg úgy is gondolja. Mert felelősség, másik iránti érzéseinket kimutatni… főleg tévesen, vagy szándékosan elferdítve azt… Igaz nem egy kultúr oldal, de most a napiszarról teszek fel egy idézetet:) Átlagos, normális srác írt e-mailt miért nem tud ismerkedni (?), mert mindenki, akivel ismerkedik csak kihasználja:D Itt a teljes bejegyzés…
„Problémád mindennapos, de nagyon egyszerű megoldani. A leveledből is lejön mindenkinek, hogy Te egy kedves, rendes srác vagy. És itt kezdődik a baj. A nők mind büdös, rohadt, aljas, tetves, gecisszájú, hazug, szopadék, moslék, koszos, szaros, hugyos, fasztarisznya kurvák! MIND!!!!
(Kivéve anyámat! Bocsi Mamika!) Nem érdemlik meg hogy kedves légy velük! Ha kedvesen közeledsz, vagy visszautasítanak (jobbik eset), vagy lehúznak mint a szart. Légy közönséges, és bunkó akkor lesz nőd! Ha legközelebb ismerkedsz, mondjuk szórakozóhelyen, így beszélgess a lotyókkal: - Helló Baby, mi a pálya? Bejössz nekem, ugye tudod? Tudod vagy nem, ma este szopni fogsz! És máris nyert ügyed van. Nőnek soha ne mutasd a valódi érzéseidet! Légy vagány, nemtörődöm alak, és a lábad előtt fognak heverni a csicska kurvák. Alázd őket porig, azt szeretik. Persze ez a megoldás sem jön be mindenkinél. Ha ez sem segít, akkor sem kell búslakodnod.„
