Tegnapi nap, mondhatni minden jelenségben volt részem már az est folyamán. A sztori ott kezdődik, hogy először kis családi összefoglalót írok a jelenleg betöltött szerepemről. Először is leszögezem, pár aprócska-de tényleg jelentős vitát kivéve sem apával és anyával nem veszekedtem egyszer sem az elmúlt több mint 6 hónapban…
Ezen filozofálva újabb lelki csalódás ért, mert rájöttem az okára, pontosabban kitaláltam egy lehetséges alternatívát. De ennyire nem szaladok még előre. Először is történt az, hogy apának hoztak finom házi pálinkát, s hát alaposan megkóstolgatta, de mivel nem ivott már kitudja mióta szeszt, hiszen nem szokása, így megártott egy iciri-picirit neki. Mondhatjuk úgy, beszélt össze vissza, mint egy rehabilitációs intézetből szabadult. Megkérdeztem tőle pl. :– „mit ittál?” – „rántottát!” (Holott nem arra voltam kíváncsi mit evett, hanem h mit ivott…)
Hazajött anya is, s kezdődött volna a szokásos ilyenkor 5-10 percig tartó vita, ami hamar elül minden alkalommal. Az alkohol hatására e helyett, meg elkezdett össze-vissza beszélni, s össze-vissza magyarázott. Végül otthagyta mindenki, egyedül a falnak beszélt a konyhában. Nagyon jól el volt. Annyira belejött h este 22ig mondta a magáét, kezdett kötekedni is, h mi nem figyelünk rá. Tényleg leszartuk, mintha csönd lenne a lakásba. (Holott teljes értelmetlenségeken vitázott, kár lett volna beszállni…)
A nagy artikulálás közben, amit kajálás alkalmakor végzett (dumálás közben), vagy például mutogatás-mellébeszélés, hogy sikeresen beleállította a mutatóujjába a kést pár percen belül véletlen…(!) Amit persze vércseppek követtek, és én kötöttem be gézzel, s én törölgettem fel egy nedves ronggyal, mert pillanatok alatt a járólapra száradt a vér, a nagy magyarázása közben. Kivételesen ekkor rájöttem arra, most anyával annyira egy húron pendültünk, hogy közösen jól lebasztuk eztán, szóval megkapta a magáét, mindenki ráöntötte a véleményét és ennyi...
Úgy kiütötte magát, hogy másnap nem is ment dolgozni, mert 10 után kelt fel (!). Elmondanám, este 9-kor jöttünk rá még aznap, hogy piát ivott s ezért ilyen szőrszálhasogató, mert sajnos rajta nem látszik meg. S nem érződik, mint másokon. Azt hiszed, csak simán teljesen józanul veszekszik, mint máskor. Szóval nehéz volt rájönni mi a baja van egyáltalán. – Rá nem érvényesek a piás-ember tünetek jellemzői.
Ma délután persze bocsánatot kért mindenkitől, végül is egyszer egy évben mindenkivel előfordulhat, fátylat rá, leszarom. A probléma igazából az, hogy egy egész szövevényes összeesküvés elméletet raktam össze a látottak alapján. Eszembe jutottak tények, amik mellett nem mehetek el egyszerűen.
Felfigyeltem arra, hogy mióta szingli vagyok, tehát nincs pasi a képben nálam, tavaly október óta, azóta olyan szinten leült a dolog, hogy nem is jött szóba semmi ezzel kapcsolatos. Tehát míg volt pasi, addig ez valószínűleg frusztrálta őket (mondjuk tudat alatt), ami ellen nem sokat tehettem. Mégis észrevehető volt, hogy ők ketten mindig egy dudát fújtak, ha elkezdett piszkálódni vagy vitatkozni valamin bárki, rögtön engem támadtak mindennel, egymás helyett.
Mióta viszont nincs pasi, azóta még anyám egy szót se szólt, mint az alatt ilyenekkel sem, „fiam rendetlenség van a szobádban” / „kitakaríthatnál, törölgess” / „minek kell minden 7végén elmenni valahova?” / „miért így-miért úgy, tanulhatnál többet is” – holott ugyanolyan tanulmányi eredményeim vannak 3 éve, ingadozás nélkül.
Szóval akkor abban az időben, halmozottan mindennapos volt, ezeknek a basztatásoknak száma, mely sosem a melegségemről szólt, simán csak szálkákat kerestek együttesen bennem, néha úgy éreztem mi a francnak keserítenek ilyen baromságokkal oktalanul. Szóval most abszolút le vannak rólam szállva, egyikükkel sem volt nézeteltérésem a hónapokban. S meglepően tapasztaltam, hogy amiben tudtak, csak támogattak, meg amit kitaláltam, abban ösztönzött, s nem mondták semmire azt h „hülyeség fiam”. Szokatlanul jól kijövök, az ősökkel ezt el kell ismernem. Pl. hiába van jogsim, anya képes néha reggel elvinni kocsival a suliba, h fáradtan és álmosan még mozognom se kelljen.(!)
Apa meg értem jön a végén, akár ha úgy alakul (!). Szóval nem tudok már erre mit mondani. Viszont kérdéses akkor, hogy végül mégis csak legbelül érzelmileg nem fogadták még el? Mert nem ilyenek szoktak lenni, ha mindennapokban érzékelik ezt, pl. ha van barátom, sokkal másabbak. Vajon csak egy álcát mutatnak felém a hétköznapokban? Engem nagyon zavar mindez, remélem nem kamu, amit mutatnak, hogy egyáltalán nem zavarja őket, az valóság…
Viszont mióta én semmiben nem vagyok szidalmazott, s nem kezd ki velem senki (pedig mostani hanyagságom és lustaságom miatt halmozottan érvényes lenne) azóta egymással kardoznak állandóan. Ilyen 5-10 perces parázsvitákkal van tarkítva minden este szinte, mert hazaesik a munkából és pontban: „19:55-től 20:10ig” gőzkieresztésként (!) - marakodós, szálkakeresős, lebaszásos, undokoskodós vitákat élünk meg. – Aztán meg nagy összeborulós „dúl a láw békék” Tegnapi nap, sajna nekem kellett rendet tenni, hogy ezt már nem hallgatom, mert nevetséges, mindketten hülyék.
Eddig tavaly én voltam a soros, most meg, mivel én nem frusztrálom egyiküket se, már csak egymásban találnak kivetnivalót, s ők a sorosak helyettem. Ez olyan izé dolog, most teljesen elbizonytalanodtam, s megbántott lelkileg mélyén ez, s félek anyával egy helységbe kerülni, vagy apával kettesben maradni pár percre is, mert előbuggyan belőlem mindez, s azt nem szeretném rájuk zúdítani, hogy megvan a véleményem most róluk. Azonnal mondják meg a valóságot! - Most elfogad, vagy mégsem? Esetleg azért ült el a téma ennyire, mert már nem érdekli, nem zavarja, vagy most így nem látja minden nap, s nem piszkálja a csőrüket?! Sosem tudom meg, ha csak mindvégig találgatok…
