Lehet, hogy csak a tegnapi alkohol utóhatása okán éreztem azt, amit most, persze lehet ennek ellentéte is. Tegnap épp beszélgettem valakivel arról, hogy félek attól, hogy önmagam nem tudom megvalósítani. Főleg ha másoknak megfelelve kell mindezt megvalósulnom.

Ma van egy csomó új gondolatom, mélyről jövő dolgok, talán a sok elfojtott mindenség, ami bennem rejtőzött  mindeddig a napig, míg ki nem égett az egész. Ha hasonlítanom kéne a lelkiekhez, nem mást látnék, mint egy karácsonyfaégőt mely éveken át világít az áramért cserébe, de egyszer megszűnik számára az energia, s megszűnt a mozgatórugó mely ellássa működéséhez szükséges dinamikával, és abban a percben kiégett.

Mindössze csak egy nagyon kis feszültség kellett, s többé nem ég már. Egy másodperc alatt lett ez is velem egyik percről a másikra, abban a különleges percben. Akár az általam felvezetett példa alapján, az égőben lévő pislákolásból nem más, mint kialvás lett. Vajon tényleg valóban kiégtem 17 évesen?

Talán azt hiszem igen. Felhozhatnám szemléltetésnek az érzelmeimet. Vajon érzelemnek számít-e ha mindennapi esetet véve, valaki iránt esélytelen szerelmet érzünk? Sőt egy még erősebb dolgot felhozva a semmiből, mivel más nem jutott eszembe az előző mellé: Érzelemnek számít-e pl. a Német tanárom iránt való gyűlöletem?

Azt hiszem ma meg tudtam kérdőjelezni magát a kérdést is. Vajon egy valaki iránt való érzelmet lehet-e érzelemnek nevezni, ha azt sosem érezhetem, hogy irántam ezt viszont érzik? Érzelem-e ha igazából csak én érezném, hogy éreznek? Azt hiszem, ez már nem számít annak.

Nevezhető-e érzelemnek az, mely még nem is érzelem, mert nem teljesült be, s nem is fog soha beteljesülni? Hiába kívánom pl. a Német tanáromnak, hogy forduljon fel. Nem történik semmi, s nem is fog. Azt hiszem, ez sem számít már annak. Miért mondjuk érzelmeknek azokat a dolgokat, melyek igazából nincsenek is?

Én elgondolkodtam, s magam számára megfejtettem jelenleg ebben a formában. Mindenesetre köszönöm annak, aki segített egy beszélgetés folytán megfogalmazhatóvá tenni ezt a gondolatot számomra. Mindössze csak egy reakció volt, a mindennapi életem szenvedéseiből… Ezt úgy sem értheti senki, aki nincs a helyemben, viszont hasonlót elmesélhet mellé vagy ellene való értvet állítva. Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastad.