Pasi(k) a horizonton

Popov meglepődött:$ Popovnak lehet lesz pasija?!:P:) Az elmúlt két napban, ismét  egy nagyot fordult a világ:D Megismerkedtem valakivel, pontosabban több valakivel is:) Egy velem egyidős sráccal is, aki mindössze egy településsel arrébb lakik:$ Persze nem estem túlzásba, csak beszélgettünk az msn-en, meg hasonlók. Csak folyton azon kaptam magam, hogy késő éjszakákig irkálunk. Tulajdonképpen úgy szűrtem le h kifejezetten érdeklődik irántam.

Nagyrészt csak azt várom, hogy ő ajánljon előbb talit, ne pedig én. Amúgy erről még senkinek sem beszéltem, szóval rajtam és rajta kívül senki semmit nem tud:$ Természetesen nem leszek sportszerűtlen akivel hamarabb alakul tali, azzal folytatom. S nem fogok senkivel sem játszani, nem az én asztalom, hogy embereket szédítsek.

Személyleírást nem nagyon akarok adni. Viszont annyit elárulhatok, hogy kb. 170 cm feletti, fekete rövid hajú, és barna szemű skac. Ezen kívül nem az az izompacsirta alakzat, viszont a képei nagyon jók:) Inkább aranyos szexi macsóka beütés:D Remélem megvan benne a megfelelő komolyság, h egy témára jussunk. nekem pl. fontos nagyon az, hogy ne legyenek a beszélgetésközben érezhető nézeteltérések.

Ha ennek a kitételnek majd megfelel, akkor azt hiszem áment mondok rá. De addig is türelmesen várok. Sajnos kevés az időm, de mindenképpen megpróbálom majd előnyösen alakítani a dolgokat. Bár elméláztam azon is, hogy nem jelenthet gondot kb. 15 perc buszos utazás.

Most nem szeretnék kezdeményezni. Am előnynek számít még, hogy gyakran jár errefelé is, mivel egy másik szintén közeli gimnáziumba jár, ami persze a szomszéd településen van. Ezt már a határból is látni:D. Ezek mellett még, egy kicsit furának érzem azt, hogy közben meg Szombaton megyek bulizni majd egy valakivel. Kiegészítve inkább az ő személyével, és a baráti társaságával. Akiről viszont ellentéte mondható el.

Néha úgy érzem érdeklem, néha meg nem annyira. Talán csak egy jó beszélgetőpartnert keresett bennem. Természetesen ezzel semmi baj sincs. Egy jó barátság lesz a vége, ha így halad. Ezért az mellett döntöttem, hogy inkább nem erőltetek semmit. Mindenesetre, ahogy eddig, jól elbeszélgetek majd mindenkivel. Remélem jó este lesz, bár még kérdéses eltudok-e menni? Mivel visszafelé buszom csak 4:50 körül indul el haza reggel:( Addig meg a bulizástól halálra fogok fáradni.

Persze egy-két alkalommal ki lehet bírni. Bízok egyúttal abban is, hátha megfázok a buszmegbe. Hiszen jövő héten szeretnék itthon maradni és pihenni. S a téli szünetem így meghosszabbítani orvosi igazolással. Remélem 3 hét elég lesz, hogy utolérjem magam végre. Ma viszont szalagavató lesz, nemsoká már el kéne kezdenem készülődni, meg rendet rakni a szobámban is. Sajnos nekünk harmadikosoknak kötelező rajta részt venni:( Azt sajnálom csak, hogy a mai napom és a tegnapi is amikor úgy gondoltam semmit sem fogok majd csinálni az alváson kívül keresztbe van vágva. Mert mindenképpen ki kell mozdulni valahová:S Remélem, hamar itthon leszek, s amikor lehet, azonnal lelépek az egész flancos ünnepségről. Akkora egy hülyeség:S Meg drága mulatság is. Egy baromságnak tartom az egészet, meg pénzkidobásnak. Ráadás minekünk kényszersegítőknek, sőt senkinek sem, még kaja se lesz:@

 


Share |

Címkék: siker buli sztori pasik @ 2009.12.11. 15:58

A bejegyzés trackback címe:

https://anothergay.blog.hu/api/trackback/id/tr581590580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása