Éjfél felé közeledvén egy hipergyors bejegyzés, hogy ma se maradjak el. Jelenleg csak most jutottam oda, hogy írni tudjak. Eddig a fejem össze volt nőve a töri könyvvel. Ezen kívül hazaértem 19-re. Beállítottam az új letölteni való filmeket, fürödtem, ettem. Azóta már itt vagyok.
Mai napom egy nagy pörgés volt. Tanultam, vezettem, vásároltam, buszoztam, röhögtem, aludtam, bringáztam, telefonáltam, s eldöntöttem jövő héten nem fogok suliba menni. Miután ki találták jövő héten, szombaton is kell menni. Ráadás nem rövidített óra, hanem majd szokásos 7 órám lesz, mint mindig.
Nah, most hogy ezt leírtam úgy döntöttem ennyit is erről. Már semmit sincs kedvem említeni. Megszületett eddigi legrövidebb bejegyzésem:D Fáradt, álmos, nyűgös vagyok:) Jobb is így, legalább nem zúdítok a nyakatokba depis bejegyzéseket. Természetesen egy zenét is tettem be. Ezt hallgattam ma többször is, de felderíteni már nem tudott.