Ismét egy szombati este. S ismét életem értelmének elvont, megtépázott gondolatokkal teli keresése. Nem alakult ez a nap sem máshogy, mint a többi. Ugyanott tartok, talán kicsit több tapasztalattal a hátam mögött. De mit is érek velük? Hiszen semmire sem jók, ha ismét csak magányosan egyedül üldögélek és a monitor halvány fényébe burkolózok a sötétben…

Mi mást tennék? Nekem nem maradt más, mint a csalfa álmok, reményvesztett gondolatok, önmagam, s a valóságra való folytonos ráismerés. Félek… mert úgy érzem talán sosem fog változni az életem. Félek, mert úgy érzem, hiányzik egyik énem, amit újra-újra elveszítek végleg egy valaki pillanatnyilag meggyőző, s tündöklő szemében.

Nem leszek már sosem más? Elhagyott a boldogság? Nem tudom a választ… Hogyan bízhatnék bárkiben, mikor önmagamban sem tudok? Elveszett belőlem már az az érzés, mely annyira fontos, mégis olyan sokszor vágyom rá. Mégsem találok rá.

Hiányzik ő, a másik énem, melyet meglelhetek valakiben. Hiányzik, hogy a hűvös estéken a takaró alá bújva, s összekucorodva remegjek egész testem minden porcikájában. Érezzem, ahogy a hideg-meleg enyhe tapintása átfusson a testem zsigereimben.

Hiányzik ő, ahogy hallom halk szuszogását, ahogy érzem, megérint, s forró testével romantikusan hozzám simul. Vágyok rá, hogy szorítson magához, vágyok az ajkaira, csókjára, tekintetére. Hiányzik.:(

Szükségem van rá, hogy tudjam, velem van a sötétben, hogy ne kelljenek többé szavak. Véget érjen a rettegés. Ne kelljen kimondanom, hogy fáj, hogy már belülről őrlődöm fel. Nincs szükségem másra, csak hogy érezzem, mellettem ül. Fogjam, szorítsam erősen a kezét, s ne engedjem el többé…

 Hiányzik az örökkévalóság. Az énem, akiben megtalálom a másik felem, akivel egy egész lehetek végre. Hogy álmaimból kilépjen ő, s ragadjon magával a két világ közti üres, sötét térbe. Hogy végre megálljon az idő. Ne érezzek fájdalmat, sem örömöt, csak nyugalmat…

Nem vágyok másra, csak hogy szorítsam magamhoz, érezzem végre őt. Öleljen szorosan, míg sírok a vállain, s könnyeim hagyja szabadon hullani... Jöjjön el végre, s tegye meg, akit senki más eddig, legyen bátor, legyen Férfi, legyen végre az, aki egyszer ebben a nyomorult életben képes igazából és őszintén szeretni!