Ma visszanézett… és elmosolyodott:$ Nagyon hiányozni fog, hiszen péntek van. Hétfőig nem láthatom újra. Lassan ő tartja benne ma lelket, hogy legyen kedvem egy újabb naphoz, mely iskolával kezdődik. Tavaly láthattam meg először, szinte mit sem változott. Szemei, arca, a haja, mintha pont egy évvel ezelőtt látnám magam előtt.
Még mindig szép és helyes, fiatal és vidám. Érzem őt, mintha energiát sugározna felém, ha a közelében vagyok, s bíztatna a reményre… mely sosem hal meg. Év elején láthattam meg elsőnek, mikor először került az iskolába. Azon nap szürke ködjében, a változatlan monotonitásban, szinte egy színes fényként törte meg a sötétséget. Nagyon szép srác.
Talán mondhatom azt, minden részletében az ideális számomra. Széles vállak, szálkás test. Magas délceg herceg… csak épp nem szőke, és nincs fehér lova sem, mint a mesékben. De mindezt kárpótolja a szép mosolya:$ Koromfekete kis rövid haja, mely szépen meg van vasalva, mindemellett ízlésesen be van állítva. Megspékelve ezt a képet a kis „Tectonik-os” jellemével. (Bár azóta sokmindenben változik)
Mint sokszor, ma is láttam. A terem felé igyekezvén, nemmessze volt tőlem. Átszaladt rajtam egy furcsa érzés, s rögtön lelassítottam tempómból. Szinte önmagamról nem tudva, csak néztem. Néztem az arcát, a testét… S újfent megállapítottam még mindig nagyon szép:) Ekkor történt meg a pillanat, melyre nem számítottam sosem. Rám nézett egy másodpercre, mely pillanatban még mélyebben a szemébe tekintettem, s ekkor elmosolyogta magát.
Lányos zavaromban nem is tudtam mit tenni. Valahogy a kezemből is majdnem mindent eldobtam. Egy pillanatra megállt az idő, s csak én voltam és ő. Ketten álltunk egymástól pár méterre. Ekkor visszatért a zsongás, hangzavar, s beszéd összemosódása. Felvette a táskáját, sarkon fordult, s elindult a termébe.
Egész órán ő járt a fejemben. Hazaérvén újra megnéztem a régen Myvip-ről letöltött képeit. Azt hiszem, egyre jobban félek. Aggódok, mi lesz ha beleszeretek? Hiszen sosem beszéltünk még egy szót se. Mégis annyira tetszik, majd megőrülök érte. Gondolataim csak filmként pörögnek le előttem. Nem szerethetek belé semmiképp. Hiszen ő valószínűleg nem viszonozhatja. Ennek ellenére még így is megelégedtem azzal, amit kaptam. Egy mosolyt, mely életben tarthat a hétvégén. Ha egyszer megkapnám, szorítanám és ölelném magamhoz, mint korábban senki más…
Átgondolva: Talán még mindig jobb így, plátói rajongás, inkább ködbe burkolózva. Legalább nem kell benne is csalódnom, mint annyi mindenkiben eddig. Megmarad olyannak, amilyennek elképzeltem. Nem kockáztatok, hiszen újra kezdem felépíteni a számomra fontos dolgokat. Kezdek önmagamnak szimpatikus lenni. Nem érzem már magam nyomorult senkinek, újra gyorsan telnek a napok és hetek.
Pont úgy, mikor magányos, de stabil érzelmi állapotú voltam. Megnyíltam sok ismerősnek és barátnak. Kiharcoltam az elfogadást. Megmutattam, nem mind csak olyanok vagyunk. Vannak kivételek. Egyenlőre meg vagyok elégedve ezzel is, még ha nem lehet az enyém is.
