Gondolom már sok dologgal kapcsolatban kíváncsiak vagytok rám. Ezért úgy döntöttem jóval személyesebb vizekre terelem a témám ezen az estén. Elmesélem nektek az első "Coming-out-om!". Mindebben és a kitartásért, amilyen nagy baráti segítséget kaptam, ebből következően kifejezetten valaki számára írok le. Valakinek, aki nagyon fontos volt akkor számomra és még most is változatlanul. Persze a hétköznapokban nem mindig olyan olajzottak a dolgok, mint elméletben. De elmondhatom, azóta is kitartunk, s a legjobb barátok vagyunk. S remélem leszünk is sok-sok éven át. Igazából nemteljesen az első előbújás volt ez, hiszen szüleimnek már hamarabb megtettem. Első volt viszont abban, hogy először mondtam el egy kívülálló embernek a titkom.

2008. február 21. Életem legfurcsább csütörtöki napja volt ez. Nagy döntéssel szántam el magam, mindent kockáztattam, vakmerően, s kitartóan. ...Emlékszel még? Hosszasan sétálgattunk fel-le utcákon át, s te nem is gondoltad volna, a következő órában mi is fog történni...

Nem selytettél semmit, s nem tudtad az igazat, a fájó igazságot... Tisztán, s hátsó gondolatok nélkül, könnyeden próbáltad megfejteni ezt a furcsa beszélgetést. Aztán csak később kezdhettél rájönni, nagyobb súlya is van a dolgoknak, mint egy szimpla szóváltás.

...Emlékszel még? Gombóc volt torkomban, egyszerre féltem, s remegett kezem-lábam. Nem tudtad miről van szó, s mosolyogtál eleinte, ahogy bevezetőmet kezdtem... Fájt lelkemben mindez, s fájt hogy akár egy barátot is elveszíthetek... Habogva-hebegve beszéltem, s egy nyugis hely felé közelítettem, ahol kimondhatom... Kimondhatom a tényt, kimondhatom, ami vagyok.

Túl gyáva voltam belekezdeni az egészbe, s gyáva voltam, mert reszkettem mi lesz a válaszod.

Ennél jobban még sohasem féltem, s azt hittem, hogy akár az életem is tönkremehet, s mindez a te titoktartásodon múlik csak... A kezedbe adom ezzel a legnagyobb fegyvert, ha ellenségek leszünk, s innentől minden rajtad múlik.

...Öt év, s talán ezerszer is átgondoltam, vajon mit tegyek?

Öt éve ismertelek már, s a múltból pillanatképek futottak át bennem, szinte tisztán emlékeztem. Mégis bíztam benned, ennyi csekély idő elteltével is. Bíztam benned, hogy életem legnagyobb titkát adhassam át. Végül már majdnem tudtad miről van szó, segítettél kimondani a szót...

Mintha egy élet súlya tűnt volna el, köszönöm neked, hogy megoszthattam veled!

Ki is gondolta volna anno, mikor egy osztályba kerültünk, hogy vajon te leszel az akinek közülünk elmondom mindezt? Ki gondolta volna, hogy talán ide jutok? S vajon miért pont neked? Miért pont benned bíztam így? Sok ember tudja már, de te voltál az első, aki a közvetlen ismerőseim, barátaim közé tartozik. Megérzés volt mindez, s nem bántam meg, hogy könnyítettem a titkon. Hónapok óta próbáltam közelebb kerülni hozzád, s még sohasem sikerült ennyire. Biztosnak kellett benne lennem, hogy tudjam, te leszel az első. Te leszel az, akinek elmondhatom. Mégis a legnehezebb feladat volt. Mást nem is tudok neked már mondani...

Csak Köszönöm... köszönöm, hogy kitartottál mellettem! Nem ítéltél el...

Remélem, még nagyon sokáig ismerni fogjuk egymást. Én, soha sem felejtelek el téged, emlékemben mindig megmaradsz, s az a jószívű és kedves lány leszel akiben hiszek, bármerre forduljon utam...

S mindig számíthatsz rám, ha bajban vagy...